EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2024. június 16. | Jusztin, Jusztina, Aurél napjaAKTUÁLIS SZÁM:1259982. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

15. évfolyam 171–172. szám

Antonin Artaud

A vezérsugár

1979. augusztus 15.

AZ IFJÚ: Szeretlek és minden szép.

A LEÁNY: (erősödő remegéssel a hangjában): Szeretsz és minden szép.

AZ IFJÚ: (halkabban): Szeretlek és minden szép.

A LEÁNY: (még halkabban): Szeretsz és minden szép.

AZ IFJÚ: (otthagyja hirtelen): Szeretlek.

(Csönd)

Állj ide elém.

A LEÁNY (megáll előtte): íme itt vagyok.

AZ IFJÚ (izgatott éles hangon): Szeretlen, nagy vagyok, tiszta vagyok, tele vagyok, sűrű vagyok.

A LEÁNY (ugyanaz az éles hang): Szeretjük egymást.

AZ IFJÚ: Erősek vagyunk. Ah, de jól van megalkotva a világ. (Csönd. Mintha egy hatalmas kerék zúgását hallani, mely szelet kavar. Orkán választja szét őket.

Ebben a pillanatban két égitestet látni, összeütköznek és élő hús zuhog alá, lábastól, kezestől, hajfürtöstől, álarcok, oszlopcsarnokok, templomok, lombikok zuhannak egyre lassabban, mintha légüres térben, aztán három skorpió egyik a másik után, végül egy zöldbéka és egy skarabeusz, amely kétségbeejtő lassúsággal ereszkedik le, okádnivaló lassúsággal.)

AZ IFJÚ (torkaszakadtából kiabál): Megőrült az ég.

(Nézi az eget.)

Fussunk ki!

(Maga előtt löki a leányt.

És bejön egy Középkori Lovag, hatalmas fegyverzetben, utána egy Szoptatós Dajka, aki két kezét mellére szorítja és fújtat túlságosan megdagadt emlői miatt.)

A LOVAG: Engedd el a csöcseidet. Add a papírjaimat.

A DAJKA (éles sikolyok): Ah! Ah! Ah!

A LOVAG: Nofene, mi lelt?

A DAJKA: Ott a leányunk, vele.

A LOVAG: Ott nincs leányka, pofa be!

A DAJKA: Csókolóznak ha mondom.

A LOVAG: Mit akarsz hát, bánom is én ha csókolóznak.

A DAJKA: Vérfertőzés.

A LOVAG: Nagyasszony.

A DAJKA (kezeit zsebre vágja, zsebei pont akkorák, mint emlői): Fenntartó.

(Odadobja a lovagnak a papírokat.)

A LOVAG: Hagyj ennem.

(A dajka eltűnik.

Akkor a lovag feláll, és mindegyik papírból egy hatalmas szelet szalonnát húz ki.

Hirtelen köhögni kezd, fulladozik.)

A LOVAG (tele szájjal): Mmm. Mmm. Mutasd a csöcseidet. Mutasd a csöcseidet. Hova ment? (Kifut. Visszajön az ifjú)

AZ IFJÚ: Láttam, tudtam, megértettem. Itt a köztér, a pap, a tanácsos, a négy évszak, a templom küszöbe, a bordélylámpa, az igazságszolgáltatás mérlegei. Nem bírom tovább! (Egy pap, egy cipész, egy pocakos, egy bíró, egy makrélásnő, egy zöldség árus, árnyakként lépnek a színre) AZ IFJÚ: Elveszítettem őt, adjátok vissza.

MIND (különböző hangokon): Kit? Kit? Kit? Kit?

AZ IFJÚ: A feleségemet.

A POCAKOS (nagyon pocakosan): A feleségét, pfuj, csaló!

AZ IFJÚ: Csaló! Talán a tied?!

A POCAKOS (homlokát dörzsölve): Ez lehet hogy igaz.

(Kifut.

A pap kiválik a csoportból és átöleli az ifjú nyakát.)

A PAP (mint gyónáskor): Testének melyik részére utal leggyakrabban?

AZ IFJÚ: Istenre.

(A pap a választól elbizonytalanodva azonnal svájci akcentust vesz fel.)

A PAP (svájci akcentussal): De ez már nem fontos. Mi nem vagyunk ezen a véleményen. Ezt a tűz-hányóktól, a földrengésektől kell követelni. Mi többiek jóllakunk a gyónásbeli kicsiny emberi tisztátlanságokkal. És íme, ez minden, ez az élet.

AZ IFJÚ (nagyon meglepetten): Ah, íme, ez az élet!

A PAP (folyton svájcias kiejtéssel): Hát persze.

(Ebben a pillanatban egycsapásra éjszaka lesz a színpadon. A föld remeg. Dörög veszettül, széltében-hosszában villámlik és a villámok cikázásakor látható, ahogyan a szereplők futásnak erednek, egymásba botlanak, földre esnek, újra fölkelnek, bolond módra rohannak.

Egy adott pillanatban hatalmas kéz ragadja meg a makrélásnő haját, aki meggyullad és szem-mel láthatóan vastagodik.)

GIGÁSZI HANG: Kutya, nézd a tested! (A makrélásnő teste teljesen meztelen és visszataszító az üvegszerüen áttetszővé vált szoknya és fűzőalattj A MAKRÉLÁSNŐ: Engedj, Istenem.

(Beleharap Isten öklébe. Hatalmas vérsugár önti el a színpadot, és az előbbieknél erősebb villám fényénél a papot látni, aki keresztet vet.

Mikor újra kivilágosodik, minden szereplő halott, a hullák szerteszét hevernek. Csak az ifjú és a makrélásnő falják egymást szemükkel. Utána a makrélásnő az ifjú karjaiba hull.)

A MAKRÉLÁSNŐ (sóhajtva, mintegy végső szerelmi összerándulásban): Mesélje el, hogyan ér-kezett.

(Az ifjú tenyerébe rejti arcát. A dajka visszatér; hóna alatt hozva a leányt, mint valami csomagot. A fiatal leány halott. A dajka elereszti és az, amikor leesik, összelapul, mint egy lepény.

A dajkának már nincsenek mellei. Mellkasa teljesen lapos. Ebben a pillanatban felbukkan a lo-vag, aki a dajkára veti magát és erőteljesen megrázza.)

A LOVAG (szörnyű hangon): Hova tetted? Add a kajám.

A DAJKA (frissen): íme.

(Felemeli a ruháját.

Az ifjú el akar szaladni, de megmered mint egy bábú.)

AZ IFJÚ (mintha a levegőben lógna, hasbeszélő-hangon): Ne bántsd anyukát.

A LOVAG: Átkozott banya.

(Elleplezi az arcát a borzalomtól.

Ekkor skorpiók tömege bukkan elő a dajka szoknyája alól és hemzsegni kezdenek nemi szervé-ben, amely megduzzad, széthasad, áttetszővé válik, úgy fénylik, mint egy nap. Az ifjú és a mak-rélásnő eltűnnek, mintha meglékelték volna őket.)

A LEÁNY (felkeltében, kábán): A szüzesség! Ah, csak az volt amit keresett.

Függöny.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.