Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

11. évfolyam 127–128. szám

Beretka Ferenc

A végletek zsákutcája

dr. Mezei — dr. Šuvakov — dr. Raič: Osnovi političke ekonomije (II. kiadás). Savremena administracija, Beograd, 1975.

1975. november 3.

Gondolkodásra késztető tankönyvet kaptak a kezük­be az Újvidéki Egyetem nem közgazdasági karainak hallgatói. A pár évvel ezelőtt végrehajtott felsőokta­tási reform értelmében ugyanis, a marxista képzés teljesebbé tétele érdekében néhány új tantárgyat ve­zettek be, köztük a politikai gazdaságtan alapjait is. Mivel azonban e karok főtevékenysége nem a közgazdasági-politikai jellegű oktatás, a marxista tantár­gyak tanulmányozása — indokoltam — csak négy sze­meszternyi időtartamra korlátozódott. Ebből a poli­tikai közgazdaságtan alapismeretei csak egy félévet kaptak. Tekintve, hogy a politikai közgazdaságtan a kapitalista termelésmód sajátságainak tanulmányo­zása és a tapasztalatoknak a szocializmusra való átvetítése, s nem konkrétan a szocialista termelési viszonyok vizsgálata, mint például az önigazgatású szo­cializmus tantárgya esetében, e rövidített kurzus is elegendő ahhoz, hogy a hallgatók e tudománynak a tantárgy nevében is hangsúlyozott ALAPISMERETEIT elsajátítsák. Sajnos, a tanterv és a tankönyv szer­zői megfeledkeztek erről, s megfeledkeztek arról is, hogy a tantárgy az ún. »mumus«-tárgyak közé tarto­zik és sok bosszúságra ad és adott okot a hallgatók körében. Nézzük azonban, mennyi köze van ehhez írásunk tárgyának, a tankönyvnek.

A szerzők igyekeztek a szó szoros értelmében vett alapismereteket kibővíteni, valamivel többet adni a legszükségesebbeknél. Ez a törekvés mindaddig he­lyes és méltányolható, amíg a realitások keretei kö­zött marad. Sajnos, tankönyvünk esetében nem ez a helyzet, gyakran irrealitásokba keveredik, vagy az adat- és ismerethalmozás igénytelenségébe merül. E két véglet között ingadozva a könyv alapján készülő egyetemista nehezen tud eligazodni a tananyagban. A tömérdek fölösleges szószaporítás folytán 352 ol­dalnyira »hízott« tankönyvet olvasva joggal bosszankodhatnak olyan naiv magyarázatokra találva, mint amilyen az alábbi nem egyedülálló példa:

»Az a munka, mely egy áru előállításához szükséges, először is az árutermelő konkrét, meghatározott te­vékenysége. E tevékenység különleges tudás, ügyes­ség alkalmazására utal, mellyel minden árutermelő­nek rendelkeznie kell. A cipész a lábbelikészítés spe­cialistája, a földműves a búzatermelésé stb. Ebben az értelemben munkájuk KONKRÉT munka. A cipész, ezt a maga módján végzi, az asztalos másképp, a kő­műves ismét másképp. A cipész konkrét munkájának eredménye a cipő, a kőművesének a ház, az aszta­losénak az asztal stb.« (46—47. old.; a fordítás tőlem)

Vajon nem lehetett volna ezt tömörebben megfogalmazni?

De joggal bosszankodhatnak akikor is, ha olyan rész­leteikkel találkoznak, melyek a bonyolult megfogal­mazás és a sajtóhibák folytán egyszerűen ÉRTHE­TETLENEK vagy csak hosszas töprengés, találgatás után foghatók fel, mint a 284. old. első bekezdése, melyet helyszűke miatt nem idézünk (s azért sem, mert szövegkörnyezetéből kiszakítva esetleg félreér­tésekre adhatna okot). E részlet egyébként a bonyo­lítás és a banalizálás párhuzamának is példája lehet.

A másik véglet, a túlzottan magas röptű fogalmazás legkirívóbb példájaként a Gazdasági modellek c. fe­jezetet említhetnénk, melynek szerzője oldalakon át operál különböző matematikai műveletekkel, képlete­ket helyettesít be és fejez ki, csupáncsak arról feled­kezik meg, hogy meghatározza, mit is jelöl egy-egy szimbólum a képletekben (pl. az s vagy a k), s ha meg is nevezi, annyira belebonyolódik az absztrakt, s talán csak a szakértők számára ALAPISMERET-nek tartható fejtegetésekbe, hogy a laikus olvasó (már­pedig egy orvostanhallgató vagy bölcsész, akárhogy vesszük, csak laikus közgazdász lehet!) egyszerűen el­veszik benne.

Egyetemi tankönyvről lévén szó, lehetne erre orvos­ság: előadásokon tisztázni lehetne egy-egy vitás kér­dést, erre azonban az anyag túlméretezettsége foly­tán nagyon korlátozott lehetőségek vannak.

Az egyetemista tehát tulajdonképpen csak erre a tankönyvre alapozhat, melynek használatát (már utaltunk is rá) a rengeteg sajtóhiba is nehezíti. A szövegben előforduló helyesírási hibákat, nyilvánvaló elírásokat meg az idegen nevek átírásában megnyilvánuló óriási következetlenségeket (pl. R. Frisch, de Karl Marks!) még el is nézhetnénk, megbocsáthatatlanok viszont az értelemzavaró hibák, mint az aláb­bi is:

505 550 ------------------------- = 25% helyesen = 25% (295. old.)

2200 2200

I 4000 c + 1000 v + 1000 m = ,3000

II 1500 c + 75 v+ 750 m = 3000

5500 c + 1750 v + 1750 m = 9000 (291. old).

vagy:

a a

a’ =---------------- : 100 helyesen a’ =---- x 100

D. P. D. P. (322. old.)

Az a vitathatatlanul dicséretes tény, hogy a tan­könyv úgymond rekordidőre elkészült, nem menti sem a kiadót, sem a nyomdát, mint ahogy a nem szerb anyanyelvűek számára is érezhető pongyola stílust, lapos fogalmazást sem igazolja, legyen akár a lektor a ludas bennük, akár a szerzők.

Végezetül és összefoglalva az elmondottakat, leszö­gezhetjük, hogy három rangos közgazdász-professzorunk munkája közel sem felel meg voltaképpeni cél­jának, s mint ilyen néhány jogos kérdés feltevését sugallja a tanári, a kiadói, és — az oktatáspolitikai felelősséggel kapcsolatban.