Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

11. évfolyam 126. szám

Kovács Teréz

A vajdasági magyar fiatalok életmódjának szociológiai felmérése 1.

Bevezetés

1975. október 1.

A kutatási probléma jelentősége és célja

»Az 1967. évi montreali világkiállítás ifjúsági pavilonjának bejárata előtt tábla függött. A látogatók ezen a következőket olvashatták: »A ma élő hárommilliárd ember 50 százaléka 15 és 30 év közötti fiatal. Holnapra számuk már a 60 százalé­kot is meghaladja.« Az UNESCO egyik statisztikájának adatai szerint földünk lakó­inak fele 25 évnél fiatalabb.

E számok önmagukban is elegendők ahhoz, hogy választ adjanak arra a kérdésre: miért beszélünk manapság oly sokat az ifjúságról?... Az ifjúság megítélésében vé­gül is az emberről és a társadalom jövőjéről formált nézetek öltenek testet, hiszen az ifjúság nem öntörvényű világ. Még akkor sem, ha életmódjában egyre több sa­játos — csak rá jellemző — színárnyalat és törekvés bukkan fel. «[1]

Az ifjúságkutatás ma már önálló tudományos kutatási iránnyá válik. A fiatalokra vonatkozó felmérések két irányba fordulnak: vagy a ma, vagy a jövő felé. Az előb­bi esetben a kérdésfeltevéseknek és az adatok értelmezésének a célja a mai való­ság feltárása, míg az utóbbi esetben a kutatók a kutatási tárggyal kapcsolatos cé­lokat, elvárásokat, reményeket próbálják meghatározni. Mivel meggyőződésünk, hogy terveinknek, céljainknak, jövőbe vetett elvárásainknak eredményessége valóságunk megismerésének tökéletességétől függ, ezért kutatásunkat is ebben az irány­ban végezzük.

Kutatásunk jelentőségét több tényező magyarázza: megfelelő szakember hiányá­ban és a meglevő káderek más irányú személyi preferenciájával lehet talán ma­gyarázni azt a tényt, hogy eddig még nem született egy oly szociológiai elemzés sem, amely felölelte volna a vajdasági magyar fiatalság minden rétegét. Ez a ta­nulmány e mulasztást próbálja pótolni. Továbbá: a tartományban mélyreható társadalmi, gazdasági és politikai változások játszódnak le. Tanulmányunkban azt vizs­gáljuk, hogy milyen kihatással vannak ezek a változások a fiatalok életére? S vé­gül az említett ifjúság csak egyik összetevő része soknemzetiségű Vajdaságunk szocialista ifjúságának. Az itt feltárt ismeretek a vajdasági fiatalokkal kapcsola­tos ismereteknek egy részét képezik.

Kutatásunknak gyakorlati és elméleti célja van. E tanulmánnyal hozzájárulhatunk a mai vajdasági magyar nemzetiségű ifjúság valóságával kapcsolatos ismereteink gyarapításához, s ezáltal nemzetiségi társadalomtudományunk gazdagításához. Ugyanakkor e tanulmány a vajdasági Szocialista Ifjúsági Szövetség fontos forrás­műve lehet tagsága e része életmódjának részleges megismerésében. A felmérés azzal a tudományos szándékkal indult, hogy az adott területen rávilágítson az élet­módkutatás vizsgálható elemeire, ezeknek az elemeknek az összefüggéseire és hogy az elméleti hipotéziseket a valósággal szembesítve megerősítse vagy elvesse.

Célunk, hogy tanulmányunkban feltárjuk az ifjúság egyes csoportjainak jellegze­tes életmódját, az e csoportokon belüli szóródásokat, rámutassunk az ifjúság egyes csoportjainak életmódja közötti különbségekre, illetve közös vonásokra, hogy mér­legeljük a különbségek és aközös vonások arányát, vagyis hogy megállapíthassuk, hogy beszélhetünk-e egy egységes ifjúsági szubkultúráról vagy sem?

A kutatás tárgya

A kutatás tárgyát a vajdasági magyar fiatalok életmódja képezi. A mindennapi életben az »életmód« kifejezésen azt értjük, hogyan él, milyen az életstílusa vala­mely kisebb-nagyobb társadalmi csoportnak illetve valamely egyénnek. Így beszél­hetünk »a falusi osalád«, a »parasztság«, »külföldön dolgozó munkásaink« életmód­járól.

A »hogyan él« kétféle képsort idézhet fel bennünk: gondolhatunk az életvitel külső kereteire, objektív feltételeire, az anyagi feltételekre, a munkakörülményekre, a la­kás- és a települési viszonyokra, az öltözködésre stb. Más szóval az életszínvonalra. De gondolhatunk a cselekvésmódokra és a tevékenységrendszerek összességére is. A kettő között általában összefüggés van. Valószínű, hogy egy jól szituált városi értelmiségi körből származó egyén gyakrabban látogatja a színházat vagy a hangversenyeket, mint egy rosszabb anyagi körülmények között élő munkás. De az anyagi jómód és az egyetemi oklevél még nem jelenti, hogy az illető rendszeres színház- és hangversenylátogató lesz. Mint ahogy az sem szabály, hogy egy közepes vagy esetleg az átlagosnál kisebb fizetéssel rendelkező munkásból ne váljék rend­szeres színház- vagy hangversenylátogató.

A szociológiai irodalomban az életmódot általában a tevékenységek rendszerével definiálják. Az életmód meghatározó eleme tehát a tevékenység. Kutatáskor a te­vékenységet vizsgálható részekre kell bontani. A tevékenységet általában két szem­pontból oszthatjuk fel: egyfelől időbeli (meddig tart egy vizsgálat tevékenység) másfelől tartalmi (melyik tevékenységről van szó) szempontból. Az ember életét lényeges és lényegtelen konkrét tevékenységek alkotják. Ezek a tevékenységek összefüggésben vannak egymással és egy rendszert alkotnak. Ezek a rendszerek kisebb és nagyobb időegységekben figyelhetők meg. Egy nap alatt, egy hét alatt, egy év alatt, vagy hosszabb idő alatt. Talán egyetlen embernek sincs két tökélete­sen egyforma napja. Mégis, kisebb időegységeken belül észrevehetjük, hogy az em­berek mindennapjai az elvégzett tevékenységek szempontjából lényegesen nem különböznek egymástól. A tevékenységeknek egy meghatározott időn belüli rend­szeres megfigyelése alapján elmondhatjuk, hogy milyen életmód jellemzi az illető egyént, társadalmi csoportot, réteget.

A tevékenységek folyamata nagyon bonyolult és nehezen áttekinthető. A minden­napi élet a tevékenységek tartalma szempontjából heterogén és hierarchikus. Az egyének különböző szituációkban különféle lehetőségekkel találják magukat szem­ben. Ezek a lehetőségek arra késztetik őket, hogy válasszanak, döntsenek a külön­féle alternatívák között. A választás és a döntés már önmagában hierarchizálja a tevékenységeket. Az egyén egyes tevékenységeket előnyben részesít más tevékenysé­gekkel szemben. Elméletileg lehetséges, hogy minden egyén saját egyéniségének megfelelő hierarchiát alakítson ki. Az, hogy az egyén hogyan dönt, függ az objektív, szo­ciológiai tényezőtől, az egyénnek a társadalmi munkamegosztásban kijelölt helyétől, a társadalmi csoporttól, ahová tartozik, a műveltségi szinttől; ezek nyújtják az értékelések mintáját.

De mint már említettük, az egyetemi oklevéllel rendelkező egyén lehet »szakbarbár«, de széles érdeklődésű értelmiségi is, így állíthatjuk, hogy a társadalmi makrostruktúra a tevékenységek kiválasztásához csak a keretet adja meg, a konkrét döntés az egyéntől függ.

A cselekvés közvetlen indítékai a személyiség beállítottságától, akarati és jellemtulajdonságaitól, értékorientációjától függenek. Minél fejlettebb a személyiség ön­állóságának és szelektivitásának a szintje, annál tökéletesebben realizálódnak tö­rekvései az adott lehetőség keretei között. (Például egy meghatározott időtartamú szabad időt azonos körülmények között is különféleképpen lehet kihasználni.)

Az egyén életmódját tehát sajátos módon determinálják a társadalom makrostruktúráinak elemei és az egyén pszichológiai tulajdonságai. Ennek a pszichikus szfé­rának viszonylagosan autonóm szerepe van. E két tényező jelenlétének és kölcsön­hatásának tanulmányozása lesz kutatásunk egyik lényeges feladata.

De a tevékenységet determináló objektív társadalmi és szubjektív pszichikai ténye­zők mellett mindig jelen van egy bizonyos spontaneitás — amely (még vagy már) csak közvetve feltételezi a társadalmi és a pszichikai tényezőket, és a cselekvés véghezvitelének megszokott, berögződött, beütemezett tényezője. Ez eltérő egy-egy tevékenységnél, de egyugyanazon tevékenységnél is, amennyiben az másik szi­tuációban történik. A spontaneitás kihat a tevékenységek hierarchizálódására, ki­mutatása azonban végtelenül bonyolult.

Vizsgálatunk alkalmával nem az egyénekről, hanem bizonyos társadalmi csopor­tok, rétegek életmódjáról lesz szó. De szem előtt kell tartanunk, hogy az életmód alanya és hordozója az egyén és az említésre kerülő társadalmi csoportok, réte­gek életmódja is csak az egyéni életvitelek halmozódása révén jött létre.

Tanulmányunk nem szorítkozott a tevékenységek puszta leírására. Még a szubjek­tív és az objektív feltételek tökéletes ismerete révén sem juthatunk el az életmód lényegének megértéséhez, mert előre nem látott kudarcok, kényszerek, vagy éppen sikerek az egyén tevékenységét olyan irányba terelik, amelyet nem látunk és nem is irányozhatunk elő. Ezért az életmódnak nem a felszíni jelenségeire figyelünk, hanem a mélyebb összefüggéséig kívánunk hatolni.

Ahhoz, hogy az életmódot mint tevékenységrendszert ismerjük meg, csoportosíta­ni kell a tevékenységeket.

A tevékenység tartalma szerint a következő csoportosí­tás a legcélszerűbb:

1. személyi és élettani szükségletek;

2. munka és az ezzel kapcsolatos elfoglaltságok;

3. szabadidő-tevékenységek.

E tevékenységcsoportra fordított idő szempontjából legcélszerűbb lenne a három nyolcas elvének megvalósítása. Vagyis, hogy az egyén naponta nyolc órát szentel­jen a személyi és élettani szükségleteinek kielégítésére, nyolc órát dolgozzon és napi nyolc órája maradjon a szabadon választott tevékenységekre. A gyakorlatban nálunk ez sajnos még egy társadalmi rétegben sem valósult meg. A két domináló tevékenység, a termelő-tevékenység és a szabadidő-tevékenység között krónikus egyensúlyhiány tapasztalható a munka javára. Közöttük az egyensúly elméletileg is csak a távoli jövőben jöhet létre.

Bizonyos tevékenységek, amelyek az ember biológiai létének fenntartását szolgál­ják (például alvás, evés, tisztálkodás) nélkülözhetetlen társadalmi szükségletként jelentkeznek.

A munka gazdasági szükségszerűség. De míg egyeseknél a munka kényszer (egzistenciális), addig másoknál társadalmi (norma és elvárás) és gazdasági kényszer (»családom tekintélye miatt is«). Ugyanakkor egyre nő azoknak a száma, akiknél a munka az egyéni adottságnak a kiteljesedését és önmegvalósításának a mozzana­tát szolgálja.

Hogy az egyénnek a munkája iránti viszonyulásában melyik elem milyen mérték­ben van jelen, az a tevékenység fajtájától és az egyéntől függ.

Ha elfogadjuk Dumazedier meghatározását a szabad idő fogalmáról (melyszerint a szabadidő-tevékenységen azokat a tevékenységeket értjük, amelyeknek az egyén kedve szerint és önkéntesen átadja magát, akár pihenés, akár szórakozás, akár továbbképzés végett, és ez a tevékenység mentesül minden hivatásbeli, csa­ládi vagy társadalmi kötelezettségtől), láthatjuk, hogy ebben a tevékenységcsoport­ban érvényesül leginkább azönkéntesség és a szabad választás, noha e tevékenységkomplexum sem mentes teljesmértékben akényszertől és a kötelességszerűségtől.

Hiszen a könyv és újságolvasás vagy a televíziónézés jelenthet bizonyos mérték­ben presztizskényszert is.

A szabad idő eltöltése is lehet: aktív (társas élet, sport, kirándulás) vagy passzív (tétlenség, semmittevés). A túl nagy és a túl kis erő- és időbefektetést igénylő ter­melő tevékenység növeli a passzív pihenésre szánt idő iránti igényt.

A tevékenységeket formáik szerint kétféleképpen csoportosíthatjuk. Először is aszerint, milyen társas közegben folynak. Vannak egyedül folytatott és vannak együttes tevékenységek. Az utóbbiaknál szükséges a kooperatív együttműködés. Az együttes tevékenységeknél érvényesül az (akár egyéni, akár csoportos) egy­másra hatás. Ez a (külső) hatás természetesen az egyedül végzett tevékenységnél is megjelenhet (előzetes tudás révén).

De a tevékenységeket nemcsak aszerint lehet csoportosítani, hogy egyedül vagy társaságban végeztük-e, hanem aszerint is, hogy egyszerre egy vagy több tevékeny­séget végezünk. Ez a felosztás a tevékenység társulása alapján történik. Egyes te­vékenységek kapcsolódnak, sőt kiegészítik egymást. (Főként a szabadidő-tevékeny­ségek, például a barkácsolás és a rádióhallgatás.) Míg egyes tevékenységek, főként a vezető tevékenységek intenzitása és fárasztó volta általában kizárja egy másik tevékenység egyidejű folytatását. A vezető tevékenységek csak rövid ideig tartó és felületesen végezhető párhuzamos tevékenységeket engedélyeznek.

A tevékenységek társulásának szerencsés kombinálása nagy időnyereséget jelent­het az egyén számára. Ennek a túlzásba vitele felületességhez vezet. A tevékenysé­gek társításának következetes mellőzése pedig olykor fölösleges időveszteséget je­lenthet.

Az életmód tartalmát tehát a tevékenységstruktúrák alkotják. Ezek a tevékeny­ségstruktúrák egy egységes rendszert képeznek, amely magát a személyiséget jel­lemzi. A személyiség tevékenységstruktúrája alapján következtetést vonhatunk le az egyén szemléletéről és érdeklődéséről. Ennek alapján személyiségtípusokat konst­ruálhatunk. Tanulmányunkban már előre, tehát a felmérés előtt kijelölt cso­portok léteztek. Ezek a csoportosítások a fiatalok vezető tevékenysége, azaz a tár­sadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyük alapján történtek. Tanulmányunk­ban beszélni fogunk az egyetemi hallgatókról, a munkás, a tanuló, a földműves és a munkanélküli fiatalokról. E kategóriákon belül még külön típusokat állíthatunk fel. Itt a kiindulópontot a két fő tevékenységkomplexum, a termelő és a szabadidő-tevékenységeknek kell alkotniuk.

Miivel a fiatalok életmódjáról lesz szó, az életmód meghatározása után rátérünk ennek a kategóriának a meghatározására.

Fiatalok, ifjúság, ifjú generáció, ezek azok a fogalmak, amelyekkel leginkább je­lölni szokták azt a korosztályt, amelyről tanulmányunk is szól. Nálunk az ifjúság korosztályához a 14-27 éves fiatalok tartoznak. Ezeknek a fiataloknak a társadalompolitikai szervezete tartományunkban a Vajdasági Szocialista Ifjúsági Szövet­ség. Az 1971-es népszámlálás alkalmával VSZAT-nak 1 952 533 lakosa volt, ebből 459 823 lakos az említett korosztályhoz tartozott. Százalékban kifejezve a lakosság 23,6 százalékát képezték. Ez a köztársasági átlag alatt van, ahol a fiatalok a lakos­ság 24,2 százalékát képezik (említésre méltó még, hogy a Szerb Szocialista Köztár­saság mindkét másik területén, azaz szűkebb Szerbiában és Kosovón a fiatalok szá­ma az összlakossághoz viszonyítva 24,3 illetve 24,7, tehát a köztársasági átlag felett van). A Szerb Köztársaság keretein belül tehát Vajdaság lakossága »a legkevésbé fiatal«. Biztató talán az a tény, hogy az előző népszámláláshoz viszonyítva (1961-ben a fiatalok tartományunkban a lakosság 23,3 százalékát képezték) »fiatalodás» ta­pasztalható.

Egyes községekben az ifjúság száma a tartományi átlag alatt van: Törökkanizsán például 20,6, Pecinain 21,0, Szenttamáson és Opovón 21,1, Magyarcsernyén 21,2, Törökbecsén 21,3 Begaszentgyörgyön, Kanizsán és Bácstopolyán 21,6 százalék.

A fiatalok legnagyobb részaránya a következő községekben tapasztalható: Pancsova 25,9, Verbász 25,4, Hódság 25,3, Apatin és Bácspalánka 24,7, míg Újvidék és Stara Pazova 24,6 százalék.

Tartományainkban 1971-ben 423 866-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek, közülük 94 294 fiatal volt, azaz a népesség 22,2 százaléka, ők a tartomány ifjúságá­nak 20,5 százalékát képezik, míg a magyarság az összlakosság 21,1 százalékát.

Az ifjúsághoz kapcsolódó statisztikai kimutatások csak a demográfiai követelmé­nyeknek tesznek eleget. Az ifjúság viszont elsősorban társadalmi csoport, mely jellegzetes pszichikai, szociális és politikai tulajdonságokkal rendelkezik.

Pszichikai szempontból az ifjúság fiatalabbik része, a serdülők intenzív személyi­ségfejlődésnek vannak kitéve. A személyiségvonások, érdeklődés- és viszonyulás­formák kialakulásáról csak e kor lezárulásával beszélhetünk. A serdülőkor felső határa személyenként változik. De nem tévedés, ha azt állítjuk, hogy a középiskola utolsó osztályáig elhúzódik. Ez az egyik oka annak, hogy a középiskolásokat nem kapcsoltuk be felmérésünkbe. A másik pedig, hogy a 15-18 éves középiskolás fiúk és lányok nagy része még nem végzi későbbi hivatását, sőt egy részük erről még konkrétan nem is döntött. Tanulmányunk viszont az (ifjúság csoportosítását a mun­ka — tehát a marxi értelemben vett: a termelésben elfoglalt hely — figyelembe­vétele alapján végzi. Végül, de nem utolsósorban e csoport (a középiskolások) olyan heterogén elemekből áll, hogy külön tanulmányt érdemel és társadalmi, poli­tikai és kulturális szempontból nehéz lenne egyenrangúként összehasonlítani a töb­bi fiatalokkal. E korosztály kizárása magával vonta a többi csoporthoz tartozó 19 éven aluli, nem középiskolás fiataloknak is a mintaegységből való kizárását.

Így felmérésünkben nem az egész vajdasági magyar ifjúság, hanem annak csak egy része, a 19-27 éves korig terjedő, tehát a klasszikus értelemben vett ifjúság szerepel. Rájuk vonatkozó statisztikai adatokkal nem rendelkezünk. De valószínű, hogy a fent említett százalékos adatok többé-kevésbé rájuk is érvényesek.

Kutatásunkat négy nagyobb csoport fiatalon végeztük. Ezek az egyetemi hallga­tók, a munkás, a földműves és a munkanélküli fiatalok. A későbbiek során külön-külön foglalkozunk minden egyes csoporttal. Most megjegyzésként csak annyit, hogy külön lehetett volna még a külföldön ideiglenesen munkát vállalt és a tény­leges katonaidejüket szolgáló, valamint a magániparosoknál dolgozó fiatalok élet­módjával foglalkozni. Az anyagi és a technikai eszközök hiánya ezt nem tette szá­munkra lehetővé.

A fiatalok ilyenfajta felosztásakor — az eddigiek során — csoportokról beszél­tünk. A szociológiában azt a kisebb, vagy nagyobb számú egyént, akik egy vagy több (fő- és mellék-) tevékenységet végeznek, társadalmi csoportoknak nevezzük. A hasonló tevékenység végzése általában hasonló szerephez juttatja a csoport tag­jait.

De ezek a fiatalok nemcsak vezető tevékenységük, azaz a társadalomban betöl­tött szerepük, hanem megvalósított jövedelmük szerint is különböznek egymástól. Az ilyen különbség társadalmi rétegeződéshez vezethet. A különböző társadalmi rétegekhez tartozó egyének különböző társadalmi befolyással és tekintéllyel ren­delkeznek. Az egy-egy társadalmi réteghez tartozókat sajátos érdekek és jellegze­tes életkörülmények kötik össze. Vajon e fiatalok társadalmi rétegeiről vagy csak a termelésben elfoglalt különböző szerepükről van-e szó? — ezt majd csak az ada­tok elemzése alapján dönthetjük el.

Hipotézisek

1. A fiatalok vezető tevékenységük (munkájuk végzése) révén különböző helyet foglalnak el a társadalomban. Ennek alapján az ifjúságot különböző csoportokba (rétegekbe) sorolhatjuk. E körökön belül az életmód-felfogás középpontjában álló munka és szabadidő-aktivitás és a rájuk fordított időmennyiségek között lényeges különbség van. Feltételezzük, hogy a legtöbb szabad idejük az egyetemi hallgatók­nak van, mert kötetlen munkaidővel rendelkeznek. Ugyanakkor a legnagyobb szóródás is e csoport keretein belül található. Tanulmányunkban be kell bizonyítani, hogy vajon helyes-e ez az állítás.

2. De a munkaidő tartama a szabad idő tartamának csak egyik meghatározója, megfelelő időgazdálkodással sokban hozzájárulhatunk a szabad idő növeléséhez. E képesség bizonyos találékonyságot, a dolgokban való jártasságot, rátermettsé­get és bizonyos műveltségi szintet igényel. A legtöbb ilyen képességgel rendelkező egyén feltehetőleg az egyetemi hallgatók köréből kerül ki. Tehát, az átlagot tekintve ők állnak az első helyen. De, szép számmal vannak ezen a csoporton kívül is iilyen képességgel rendelkező fiatalok. Ezek a fiatalók a politikai és kulturális téren angazsáltak köréből kerülnek ki, s ezek e képességükkel jóval túlszárnyalják az egye­temi hallgatók átlagát.

3. Az egyén fejlődésében óriási és nagyon sokrétű (pszichoszociális, szakmai, er­kölcsi, politikai, sőt biológiai) szerepe van a szabad időnek. Ha a szabad időről be­szélünk, elsősorban nem az eltöltött órákról kell szólni (a szabad időt passzívan is el lehet tölteni, s ennek az értéke összehasonlíthatatlanul kisebb a szabad idő aktív eltöltésénél), hanem a tartalomról, hogyan töltik el a szabad időt. Ezen a téren előnyben vannak a városi fiatalok, a nagyobb műveltséggel rendelkezők és általában azok az egyének, akiknek környezetében teremtettek bizonyos lehetősé­geket szabad idejük aktív és tartalmas kihasználására.

A kutatás módszere

A társadalomvizsgálat megtervezése szervezési és technikai jellegű döntések együt­tese. A vizsgálat egyik vagy másik pillanatában a legkülönbözőbb módszertani kér­désekre kell feleletet adni. Mivel a társadalomvizsgálatok általában nem az össz­lakosságra, hanem a mintaegységekre alapozódnak, ezért az első lépés mindig a minta nagyságának a meghatározása.

Alapsokaságunk nagyságának és területi megoszlásának elemeiről (névsor, teljes körű összeírás, központi nyilvántartás) csak kevés és hiányos kimutatás áll ren­delkezésünkre. A szociológiai felméréskor az egyszerű véletlen kiválasztás a leg­objektívabb, mert az alapsokaság elemeinek egyenlő esélyt biztosít a mintába való bekerüléshez. Mi a rétegezett kiválasztás alapján állítottuk össze mintánkat. A minta megfelelő összetételének biztosítása érdekében a csoportosítást a már említett ismérvek alapján végeztük. Ezután a legcélszerűbb lett volna, hogy az egyes csoportokon (rétegeken) belül egyszerű véletlen-kiválasztást alkalmazunk, mégpedig oly módon, hogy a mintasokaság összetétele megfelelően tükrözze az alapsokaság rétegek szerinti összetételét. Ezt az úgynevezett arányos rétegezést a már említett adatok hiányában nem tudtuk megvalósítani. A minta rétegenkénti nagyságát részben annak a módszertani elvnek a tiszteletben tartásával valósítot­tuk meg, hogy nagyobb összlakosságnál kisebb minta is elegendő és fordítva. Más­részt viszont ügyeltünk arra, hogy a mintának a csoportokon belüli elosztása, ha százalékban nem is, de legalább globálisan megfeleljen az alapsokaságnak. A hat­száz személyből álló mintánkba 300munkás, 150egyetemi haíllgató, 100 földművesés 50munkanélküli fiatal került.

A csoportokon belül a minta kiválasztásakor igyekeztünk mindazokat a kritériu­mokat figyelembe venni (regionális, földrajzi elosztódás, szakmai szempontok), amelyek befolyásolhatják tanulmányunk objektivitását.

A társadalomtudományok terén nem tudunk matematikai pontosságú kimutatáso­kat biztosítani, de elérhetjük a valószerű pontosságot, amelyet »megbízhatóságnak« nevezünk. Mivel esetünkben az alapsokaságra vonatkozó statisztikai ismereteink hiányosak, így a mintaegység alapján történő kimutatásaink, melyeknek egy magas fokú valószerűséggel kellene a népességet jellemző valódi értékeket tükrözni, itt csak hiányosak lehetnek. Az alapsokaság egészére vonatkozó bármiféle következte­tés részben becslés, részben ténymegállapítás lesz. Tanulmányunk e valószínűleg leg­nagyobb fogyatékossága ellenére is vállaltuk a kutatást, mert fontosnak tartottuk a kitűzött elméleti és gyakorlati célokat, a vajdasági magyar fiatalok életmódja helyzetének feltárását, a hipotézisek bebizonyítását vagy elvetését, kutatási tár­gyunk mélyebb megismerését. E téren új problémákat kell feltárnunk, melyek a kutatás továbbfolytatását eredményeznék.

A kutatás technikai részét egy kérdőív alapján végzett csoportos vagy személyes interjú és egy időmérleg képezi.

A kérdőív, első részét kivéve, amely általános vonatkozású kérdéseket tartalmaz, egységes mind a négy csoport számára. Az általános kérdésekre adott feleletek egyik része az egyén személyi adatait, másik része az egyén foglalkozásával, vezető tevékenységével (tanulás, termelőmunka) kapcsolatos információkat tartalmazza. Az első kérdéskomplexumban különösen fontosak a szülők foglalkozására vonat­kozó kérdések. A szülőkkel egy háztartásban élő fiataloknál ugyanis kétféle rétegeződésről beszélhetünk: a szülők és saját maguk társadalmi munkamegosztásban el­foglalt helye alapján. Habár az előbbi csak közvetve hat ki a fiatalok társadalmi csoportosulására (rétegeződésére), mégis e kettő összefüggése világosan rámutat a társadalom nemzedékeinek mobilitására.

A kérdőív második kérdéscsoportja a társadalmi és a társas életre, a harmadik pedig a művelődési életre és a szabad időre vonatkozik. Ez utóbbi kérdéskomp­lexum a legterjedelmesebb és magában foglalja a fiatalok olvasottságát, művelődési rendezvények látogatásának, a tömegkommunikációs eszközök »fogyasztásának« szintjét és az e téren jelentkező igényeket.

A kérdőív nyílt és zárt kérdéseket tartalmaz. A kikérdezéseit egyéneknek az objektív tényállásai és a szubjektív véleménynyilvánítással kell feleletet adniuk.

A kérdőív végleges összeállítása előtt próbafelmérést készítettünk a kérdések vég­leges céljából. A kapott feleletek egyes kérdések módosítását vonták maguk után.

Az időmérleg hét lapból áll. Egy-egy űrlap egy-egy napi tevékenység feljegyzésére szolgál, így a hét lap egy heti tevékenységről nyújt képet. Az időmérleg űrlapján baloldalt a tevékenységek vannak feltüntetve. A felsorolt tevékenységek nagy része egységes mind a négy csoport fiatal számára, de természetszerűen különböznek a foglalkozással kapcsolatos kérdések. A tevékenységek sorát ki lehet bővíteni olyan tevékenységekkel, amelyeknek az illető idejének egy hányadát szenteli. Az idő­mérleg űrlapja víszintes irányban a tevékenység időtartamának jelölésére szolgál (0-tól 24 óráig). Egy-egy tevékenység hasábja két részre van osztva. A felső rub­rikába az órabeosztás víszintes tengelyéhez igazodva az egyes tevékenységek időtar­tamát kell bejegyezni (egyenes vonallal). Az alsó rubrika a tevékenység helyének jelölésére szolgál. A tevékenység időbeni kezdetét és végét pontosan kell bejelölni. A negyed óránál rövidebb, de el nem hanyagolható tevékenységeket ponttal jelöljük. Amenyiben a fő tevékenységet melléktevékenységként más tevékenység is kíséri, akkor annak időtartamát ás be kell jelölni (szaggatott vonallal). Ha ugyanaz a tevé­kenység a nap folyamán töbször is ismétlődik, de más-más változatban, az ismét lődést is jellemezni kell. A lapok hátoldala a (fő- és mellék-) tevékenységekben résztvevő vagy jelenlevő társaság közelebbi jellemzésére meghatározására szolgál.

A kérdőív és az időmérleg a felmérés szempontjából azonos jelentőséggel bírnak, s míg a kérdőív a kutatáshoz elsősorban minőségi, addig az időmérleg elsősorban mennyiségi adatokat szolgáltat. Tekintve az időmérleg kitöltésének bonyolultságát és a vele járó kicsit sem lebecsülendő, egy heti időbefektetést, ennek alkalmazása mellőzhető olyan csoportoknál, melyeknél a kitöltés kivitelezése eredménytelennek bizonyul. De ilyen esetekben az adatok összegyűjtése nem szorítkozhat csupán a kérdőívre, hanem kiegészítésként más technikai megoldást is kell alkalmaznunk.

Egy-egy csoportnál úgy az adatgyűjtés, mint a feldolgozás folyamán a körülmények­nek megfelelő módosítások alkalmazhatók. Ügyszintén lehetséges, sőt kívánatos alhipotézisek, altípusok felállítása, a különböző csoportokon belül.

Az adatok felvételét néhány kérdezőbiztos segítsége mellet e sorok írója végzi. Az adatok gyűjtésére és feldolgozására maximum két évet szántunk. Az adatgyűjtés első szakasza 1974 decemberében kezdődött. A kutatás jelenleg az egyetemi hallga­tókra vonatkozó adatok feldolgozásának és a földműves fiatalokra vonatkozó ada­tok felvételének stádiumában van. A kutatás statisztikai, matematikai értékelése eddig kizárólag kézi feldolgozás útján történt.

E bevezető után a vajdasági magyar fiatalok életmódjánák a bemutatása a követ­kező sorrendben következik: egyetemi hallgatók, földműves, munkanélküli, mun­kásfiatalok, s végül átfogó képet nyújtunk az említett fiatalok életmódjának jelleg­zetes vonásairól.

[1] Diákéletmód Budapesten. Gondolat, Budapest, 1971. 5. oldal.