EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. január 30. | Martina, Gerda, Jácinta napjaAKTUÁLIS SZÁM:1125151. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

2. évfolyam 18. szám

Krajczár Imre

A tettenért ideológia egy könyv ürügyén

1966. június 1.

Mi a fasizmus? Hogyan győz? Honnan ered, és mivé fejlődik? Nem volt ennél fontosabb kérdés az alatt a tizenkét év alatt, amikor Hitlerék előbb milliók kínzókamrájává változtatták Németországot, majd lángba borítva az egész földet, a történelemben eddig példa nélkül álló pusztítást és tömeghalált zúdítottak a világ népeire... A jelen tanulmány is csupán arra tart igényt, hogy kísérletet tegyen a bonyolult kérdések lényegének megközelítésére ‒ írja Szamuely Tibor A nemzeti szocializmus (Budapest, Gondolat Kiadó) című könyvének bevezetőjében. Az úttörő jelentőségű munka a fasizmus előzményeit vizsgálja, bebizonyítja a folytonosságot a reakciós német és európai ideológiák, hagyományok ‒ és a fasizmus között. A könyv centrális kérdése a "honnan ered, és mivé fejlődik". A problémákra megnyugtató választ kap az olvasó, aki megismerkedhet a fasiszta nézetek előzményeivel.

A kutató a nemzeti szocializmus történetét vizsgálva azzal a dilemmával találja magát szembe, hogy keresse-e a fasizmus ideológiája és politikája, "elmélete és gyakorlata" közötti öszefüggést. Kell-e számolnia olyan ideológiával, ami megvalósul? Vizsgálni kell-e a megvalósulás áttételeit? Egyáltalán: vannak-e ilyen áttételek, vagy a fasizmus ideológiája kizárólag a pillanatnyi feladatok eklektikus értelmezéséből fakad, amelyet az ideológusok később az elmélettel kapcsolatba hoznak. Több-e az az ideológia, mint a napi propaganda? Még konkrétebben: az ideológiára csak addig volt szükség, míg a fasiszta rendszer megteremtéséhez biztosította a tömegek segítségét (nyugodtan mondhatjuk: cinkosságát), esetleg közömbösségét, vagy pedig a náci rezsim alatt is valamiféle vezérfonala volt a cselekvésnek. Lehet-e mérni, bírálni, elemezni a fasizmust abból a nézőpontból, hogy mennyire valósította meg eklektikus ideológiáját, vagy pedig ez a mérce ‒ az ideológia immoralitása és a cselekvés szempontjából való jelentéktelensége miatt ‒ értelmetlen, a kutató számára használhatatlan, s csak iskolás játékokra alkalmas?

Szamuely a náci ideológia eklekticizmusát, ellentmondásosságát hangsúlyozva részletesen tárgyalja az ideológia antagonizmusait, de az elmélet és a gyakorlat szembesítését mellőzi, mert szerinte a náci adminisztráció még ilyen szembeállítást sem bírna ki.

 

Irracionális elmélet ‒ brutális gyakorlat

Az eklekticizmus és az aktualitások szerint az állandó metamorfózisban levő ideológia és a gyakorlat kapcsolatát nem vizsgálja. De többször "megérinti" ezt a kapcsolatot, főleg akkor, amikor a nemzeti szocializmus legállandóbb elemére, a faji mítoszra, a vérségre, az irracionalizmusra mutat rá. A fasizmus ezeket hangsúlyozta legkövetkezetesebben, és itt érhető tetten, mikor valamit be is akar váltani annyit hangoztatott ígéreteiből. A fajelmélet, a biológiai nacionalizmus és a hitleri rezsimben kibontakozó gyakorlati antiszemitizmus mindenkor biztosította a folyamatosságot a napi politikát folytató nácizmus, az éppen szőnyegen levő ideológiai ballasztok, és a szellemi előzmények között, hiszen a náci politikának minden időpontban volt faji és, különösképpen, antiszemita vetülete. Ez az összefüggés a nácizmus egész története során egy pillanatra sem halványodott el, a Harmadik Birodalomban a "zsidópolitika", a faji nevelés még akkor is zavartalan folyt, amikor a vesztüket érző náci vezetők már kopogtattak a Nyugat hátsó ajtóin. (1945 harmadik és negyedik hónapjában a nácik már csak a szovjet fronton fejtettek ki számottevő ellenállást, de a haláltáborokat még őrizték. Hitler politikai végrendeletében is, amelyet halála előtt néhány órával írt, mindenért a zsidókat okolta.)

Miért került a náci politikában és ideológiában az első helyre vagy azok egyikére az antiszemitizmus? A szerző csak ideológiai szempontból vizsgálja a problémát, és idézi Bebelt, aki szerint, s ezzel egyet is lehet érteni, "az antiszemitizmus a buták szocializmusa". Vagyis:

pótolhatja az osztályharcot ‒ s a nácizmus alatt pótolta is. (A zsidók kifosztása az utca segédletével, a német zsidóság megsarcolása 1938-ban, a "raffendes", harácsoló tőke elleni harc mindinkább azonosult a zsidó tőke elleni fellépéssel.)

A gátlástalan szociális demagógiával operáló nácizmus nagy hangú osztályharcos frázisai antiszemitizmussá meztelenedtek a harmincas években. A terrorisztikus eszközökkel megvalósított antiszemitizmus ‒ mely nem nélkülözte a nem zsidó tömegek támogatását ‒ az osztályharc illúziójában ringatta a vezetőitől megfosztott kispolgárságot s a munkásság tekintélyes részét. (1935-ben a náci párt tagjainak 32 százaléka fizikai munkás volt.)

Jackson, a nürnbergi per amerikai főügyésze mondta: "A gettó a terror laboratóriuma." A gettó az általános antiszemitizmus egyik realizációja. A Harmadik Birodalom a gettónál jobb laboratóriumi körülményeket igényelt, s létrehozta a megsemmisítő táborokat. Mi volt az itt végzett politikai ‒ a pszichológiai kísérletek lényege? Kik kísérleteztek itt? A haláltáborokat az SS őrizte. Huszonöt évvel ezelőtt Himmler ‒ "a német népiség megerősítésének birodalmi biztosa" (Reichkomissar für die Festigung deutsche Volkstums) ‒ a lágereket őrző SS-ekről azt mondta, hogy ők "megtanulják az alsóbbrendű emberekkel való harcot, és ez nem válik sivár őrszolgálattá, mert ha a tisztek helyesen járnak el, a legjobb iskolául szolgálnak az alsóbbrendű embereket és az alsóbbrendű fajt illetően! Ebből az aspektusból van különösen jelentősége az antiszemitizmusnak, a gettónak, a terror laboratóriumának! Ebben a laboratóriumban az alacsonyabb rendű emberekkel való harcot tanuló őrszemélyzet megtanulja a terrort. Megtanulja a fegyvertelen emberek legyilkolását és halálra kínzását, megtanulja a gátlások és lelkiismereti akadályok leküzdését, és a kezdetben talán aggályoskodó őrszemélyzet fokozatosan vezetői színvonalára süllyed. Márpedig a nácizmus "őrszemélyzetének" szánta az egész német népet: egyenruhába bújtatott német fegyveres felügyelők vigyáztak volna a háború utáni "új világ" rabszolgáira ‒ "az alacsonyabb rendű fajokból" toborzott munkásseregekre. (Ez a hírhedt Todt-szervezetben meg is valósult a háború alatt. A Deutsche Arbeitesfront ‒ a barna szakszervezeti szövetség ‒ a náci állam gazdasági potentátoraival kötött megegyezésben biztosította magának az "alacsonyabb rendű" ‒ külföldről toborzott ‒ munkásság ellenőrzését. Az Arbeitesfront beleszólt a haláltáborok ügyeibe éppúgy, mint a hadiüzemekben szenvedő kényszermunkások és internáltak dolgába. A háború alatt kb. tízmillió ‒ egyes források szerint hét és fél millió ‒ külföldi dolgozott Németországban, az őket ellenőrző, egyelőre még nem egyenruhás és fegyveres, német származású munkásság már akkor is kisebbségben volt velük szemben.)

 

Laboratórium és politikai barométer

Tehát a győztes nácizmus antiszemitizmusa a zsidók kifosztásával és a zsidó javak prédául vetésével érdekeltté tette a német nép jelentékeny rétegeit az antiszemita terrorban: s ezzel az érdekeltséggel bűnrészesévé fogadta. ‒ Mint a Németország Kommunista Pártja 1945-ben tett felhívása megállapítja: "szerencsétlenségünkre a németek milliói estek áldozatul a náci demagógoknak, a bestiális fajelméletnek (egyes náci megnyilatkozások szerint Prométheusz is árja volt ‒ K. I.), az életükért való harc mételye megmérgezte őket... s követték Hitlert, midőn jól terített asztalt ígért nekik, más országok számlájára, háború és rablás útján."

A német nép jelentős hányada tehát szívesen fogadta ezt a "laboratóriumot", ahol a rendszer lényegében korrumpálta. A zsidók tömeges kirablása hozzájárult ahhoz, hogy a háború alatt is stabilizálni lehetett a német nép életszínvonalát. A laboratóriumban aztán hozzáedződött ‒ mert a tisztek "helyesen jártak el", mint Himmler mondta ‒, a háborúhoz, a háborús méretű harchoz, amelyet később Nyugat-, Kelet- és Dél-Európa megvert és lefegyverzett népei ellen folytattak.

Náci propagandaforrásokból következtethetünk arra, hogy a zsidókérdés, az antiszemitizmus politikai barométernek számított: a programokon le lehetett mérni, hogy milyen visszhangot keltettek a fasiszta jelszavak. Nem is tagadták, hogy "zsidókérdésnek, a hatalom megragadása előtti években való kezelését tulajdonképpen a német nép politikai nevelése szemszögéből kell nézni, tekintettel arra, hogy veszélyes méretekben vesztette el mindenféle faji öntudatát". Az antiszemitizmus persze később is nevelési módszer maradt, sőt lehetőségei még csak tovább szélesedtek a háború alatt, amikor jelentős zsidó lakosságú európai államok kerültek ideiglenesen német befolyás, illetve német megszállás alá. (Lengyelország, Ukrajna, Dél- és Kelet-Európa kis államai.) Jóllehet, a hitlerista célkitűzések jelentősen módosultak az idők folyamán, az antiszemitizmus a náci tömegpedagógia tágas terrénuma maradt, ahol a német katona tanulta a harcot az "alsóbbrendű" népek ellen.

A fajelmélet, s annak legjobban kiaknázott része, az antiszemitizmus minden helyzetben használható politikai aszpirinnek bizonyult a Harmadik Birodalomban, éppen úgy teljesítette a neki szánt feladatot a 80 milliós "történelmi Németországban", mint a 350 milliós Reichben.

 

Őrszemélyzet ‒ túl a nemzeti sajátságokon

Közismert, hogy a náci terrorlaboratóriumban nemcsak a zsidók voltak a kísérleti alanyok. Mások is raboskodtak ott, de ez nem mond ellent a fasizmus újabban többször hangoztatott sajátosságának, hogy tudniillik mindig védtelen tömegen, jogfosztott kisebbségen próbálja ki fegyvereit. A gyarmattartó hatalmak fasizmusa és ellenforradalmai a határokon túl találták meg az ideális gyakorlóterepet, a múlt századi francia forradalmak hóhérai valamennyien gyarmati tisztek voltak, a De Gaulle-t hatalomra juttató lázadás is Afrikából indult. A Franciaországot évekig fenyegető fasizálódási veszély Algériában, az Idegenlégió kaszárnyáiban, a parák laktanyáiban, az OAS politikai bűntanyáin transzformálódott tevékeny erővé; Franco lázadása afrikai helyőrségekből indult el. Németország viszont gyarmatok és a határokon belüli nemzeti kisebbségek hiányában az antiszemitizmusban találta meg a kísérleti laboratóriumot.

A fasizmusnak tehát a terror és a laboratórium-kereső szükségesség olyan sajátossága, amely túlmutat a nemzeti jellegen, túl az első fasizmusok keletkezési és kialakulási körülményein, és érvényesül a jelenkori fasizálódási tendenciákban is. Különösen kirívó formában mutatkozott meg ez a közös vonás a közelmúlt baathista "forradalmai" után, amikor a koncentrációs táborok parancsnokai saját kezűleg verték nyomorékká a foglyokat (a tiszt példát mutat az őrszemélyzetnek!), sőt, az új rendszerek nyíltan jutalmazták a feljelentőket, a besúgókat, s tetemes vérdíjakat tűztek ki nevesebb ellenfeleik fejére. ‒ Segítségül hívták és korrumpálták a lumpenproletariátust. Ez is a nemzeti szocializmusra emlékeztet.

Természetesen a fasizmusnak ma mások a gyökerei, a lehetőségei, mint Hitlerék idejében, s ideológiája is más. A nacionalizmus, a következetesen kiépített gondolati rendszer azonban a mai fasizmusnak sem erőssége. Gondoljunk csak azokra a bornírtságokra, amelyeket komolyan vesz az amerikai jobboldal. Az amerikai ultráknak aligha van több a tarsolyukban, mint kezdetben Hitleréknek volt. ("Nem tudjuk, hova megyünk...) Viszont amit tudnak: a kommunistákat és a négereket meg kell semmisíteni, meg kell zabolázni. A húszmilliónyi néger ‒ íme a védetlen kisebbség, íme a határokon belüli laboratórium, ahol gyakorolhatja a fegyverforgatást a white trash, a fehér söpredék, ez a tizenhárom milliós lumpenréteg. A white trash valamivel kevesebbet keres az átlagos négernél, és sokkal kevesebbet dolgozik nála.

De ütésre, lövésre, gyújtogatásra, robbantásra készen áll Nebraskában, Louisianában, Texasban és Mississippiben, ha azt határozza el a John Brich Society, a Ku-Klux-Klan vagy Hunt texasi olajmilliomos, aki naponta egymillió dollárt keres. Ez a söpredék forgatja a fegyvert (tanulja a harcot az "alacsonyabb rendű" emberrel szemben) az integrációt követelő politikusok, a feketék s a négerek egyenjogúságáért harcoló fehérek ellen. Felemeli a gumibotot ‒ ez az egyetlen eset, amikor hasznot hajt kenyéradójának, a déli ipari és bankarisztokráciának.

A white trash a terrorban edződő élcsapat. (Felirat az egyik illegális jobboldali szervezet központjának ajtaján, ahol, természetesen inkognitóban, bekopogtat a Pravda tudósítója: "Hívatlan vendéget golyóval fogadunk".) Ebből tevődik össze a tengerentúli nagyipari állam fasizmusának tömegbázisa. Sorsa összekötődik a milliomosokéval, létét egyedül nekik köszönheti, ők tartják el. Meg is szolgálnak érte, habozás nélkül "bemennek a laboratóriumba", ha a walkerek, goldwarkerek, philipsek és az álarcban vagy nyíltan színre lépő führer-önjelöltek parancsolják.

 

Fix pont a káoszban

A mai példákkal is azt akartuk érzékeltetni, hogy a fasizmusnak vannak állandó motívumai, így a laboratóriumi jelleg, a nép egy részének megvesztegetése stb., stb., amelyek fellelhetők korunk fasizálódási tendenciáiban.

Ha egy társadalom kémhatását vizsgáljuk, az elemzés "lakmuszpapírja" ezektől a jelenségektől megváltoztatja színét: zöldre, barnára, feketére, halálfejesre, csillagos-sávosra színeződik: kimutatja a neofasizmust, szinte függetlenül attól, hogy a mögötte álló mozgalmak, klikkek, érdekek nemzeti szocializmusnak, kissé jobbra tolódott Baath-forradalomnak, vagy éppen seelsman-tásadalomnak nevezik magukat.

Ez a sajátosság megkönnyíti a fasiszta és neofasiszta ideológia vizsgálatait. Az elemzés eredményekkel kecsegtet: bármilyen kusza és ellentmondó is a kapcsolat az ideológia és a gyakorlat között, hisz ez a kontaktus megvan, csak pimaszabbul, felháborítóbb módon aktualizálódik, mint bármely más polgári mozgalom esetében. A kapcsolat létezik, bár lehetséges, hogy az egyébként sem egységes, mindenféle szemétdombról összelopkodott ideológiai morzsák nem egyes politikai vonalakat, vagy az egész politikai vonalvezetést szolgálják ki, és alapozzák meg, hanem csak az egyes akciókat. (Vagyis az ideológia csupán propaganda mélységű és hitelességű.)

Szamuely Tibor könyve megmaradt a címben jelzett tárgynál, s nem is utal az aktuális párhuzamokra. De a párhuzamok önként kínálkoznak, s bizonyára megkönnyítik nemcsak a nemzeti szocializmus további felderítését, hanem a neofasizmus leleplezését is.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.