Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

11. évfolyam 120. szám

Ágoston András

A társadalom struktúrája Jugoszláviában

1975. április 1.

Második kiadásban került nemrégen az olvasó elé Mihajlo Popović átfogó szociológiája, amely az alap kérdések tárgyalása mellett igen nagy teret szentel napjaink egyik legizgalmasabb tudományos és politi­kai problémájának, a jugoszláv szocialista társada­lom struktúrája vizsgálatának. A társadalmi tagozó­dást tárgyalta a könyv hét évvel ezelőtti első kiadása is, de a szerző egy most már a megvalósítás szaka­szában levő kutatási terv alaptételeinek a beiktatásával, rendszerezett elméleti koncepció keretében fejti ki a kérdéssel kapcsolatos álláspontjait. Tekintettel e fejezet rendkívüli tudományos és politikai idősze­rűségére, a továbbiakban részletesebben ismertetjük.

A szerző, miután vázolja Leninnek a munkásosztály­ra vonatkozó definícióját, Marxnak egy kevésbé is­mert, de idevágó gondolatára tér ki. Marx a Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikájában egy helyen a következőket mondja: »Amennyiben millió és millió család olyan gazdasági létfeltételek között él, amelyek életmódjukat, érdekeiket és műveltségüket más osztályokétól megkülönböztetik és azokkal el­lenségesen szembeállítják — annyiban osztály képez­nek. Amennyiben a parcellás parasztok között csak helyi összefüggés van, és érdekeik azonossága nem teremt közöttük közösséget, nemzeti kapcsolatot és politikai szervezetet — annyiban nem képeznek osz­tályt. Képtelenek ezért arra, hogy osztályérdekeiket a saját nevükben akár egy parlament által, akár egy konvent által érvényre juttassák.« (Marx—En­gels: Válogatott művek. I. 340. old.)

Ha ezt a konkrét történelmi szituációra vonatkozó gondolatsorban általánosíthatóan megfogalmazott té­telt a szocializmus társadalmi szektora foglalkozta­tottjainak szociális struktúrájára alkalmazzuk, akkor a következő eredményre jutunk:

1. Ha azt nézzük meg, vannak-e olyan »gazdasági lét­feltételek«, amelyek következményeként életmódban, képzettségben és érdekeiket tekintve különböző tár­sadalmi rétegek jönnek létre, akkor igent kell mon­danunk arra a kérdésre, hogy osztálytársadalom-e a miénk.

2. Ami a második feltételt illeti, hogy vajon az emlí­tett társadalmi csoportok érdekeiket képesek-e »a sa­ját nevükben érvényre juttatni«, a felelet nem lehet kizárólagos. A dolgozóknak ez az osztálytulajdonsá­ga a kibontakozás folyamatában van, de még nem valósult meg teljesen. Az új alkotmány és politikai rendszerünk átszervezése e folyamat meggyorsítását szolgálja.

3. A tétel harmadik eleme, hogy a különböző csopor­tok ellenségesen szembenállnak. Társadalmunkban ez a szociológiai előfeltétel nem áll fenn. A fizikai dolgozók mint társadalmi réteg nem állanak szem­ben a szocialista szektor más csoportjaival. Persze azt nem lehet állítani, hogy nincs közöttük érdekel­lentét, amely a bürokráciával és a technokráciával szemben néha konfliktusokhoz vezet, de viszonyuk mégsem nevezhető ellenségesnek.

Ha tehát a fenti marxi definícióból indulunk ki, ak­kor megállapíthatjuk, a munkások a szocializmus­ban nem képeznek teljes értelemben vett osztályt, úgy, ahogy az a tőkés társadalomnak sajátja.

A szocialista szektor másik két számbavehető cso­portja — a politikai és a gazdasági vezetők — csak az első két feltételnek tesz eleget, tehát marxi érte­lemben nem lehet őket osztálynak tartani.

Legkevésbé azon a heterogén csoporton mutatkozik meg az osztályjelleg, amelybe a kistisztviselők, az ér­telmiség egy része, a pedagógusok, kereskedelmi al­kalmazottak stb. tartoznak. Ez a csoport annyira he­terogén, hogy komoly szociológiai mércék alapján nem lehet az osztályok közé sorolni.

Marx definícióját vizsgálva a szerző eljut ahhoz a megállapításhoz, hogy a szocialista társadalomban mu­tatkozó rétegeződés meghatározásakor nem lehet egyetlen — ha mégoly tökéletes — definícióból kiin­dulni. A tudomány szempontjából elsődleges fontos­ságú meghatározni, s egyszersmind elválasztani azo­kat a szociológiai fogalmakat, amelyeket a szocialis­ta társadalom struktúrájának elmélete foglal magá­ba. Itt elsősorban a társadalmi osztály és a társadal­mi réteg fogalmi tisztázásáról van szó.

Másik megállapítása, hogy a jugoszláv szocialista tár­sadalom alapjában véve még mindig osztálytársadalom, de bizonyos szempontból és bizonyos mértékben már csak az egymástól különböző, nem szembenálló rétegek összessége. Osztálytársadalom, mert — külö­nösen a mezőgazdaságban — jelentős a magánszek­tor tevékenysége. Ilyen értelemben nem vitás, hogy a magántermelők szociológiai szempontból a tőkés rendszer maradványai.

Van azonban egy ennél is fontosabb oka annak, hogy társadalmunk még mindig osztálytársadalom. A leg­fontosabb társadalmi rétegek ugyanis bizonyos érte­lemben véve megtartották osztályjellegüket. Az egyen­lőtlenül megosztó gazdasági és politikai hatalom kö­vetkezményeként megmaradtak a kizsákmányolás egyes régi formái, s újak is jelentkeznek. Mind az állami tulajdon, mind pedig a munka eredményeivel való technobürokratikus rendelkezés az osztályura­lom elemeit erősíti.

Másrészt megállapíthatjuk, hogy a jugoszláv szocialis­ta társadalom többé nem osztálytársadalom. A tár­sadalmi szektorban ugyanis nincs egyetlen olyan réteg sem, amely anyagi létét teljes egészében és elsődlege­sen valamely más réteg által megteremtett értéktöbb­let eltulajdonítására alapozná. Ha nem is érvényesül maradéktalanul a munka szerinti javadalmazás elve, ez más, történelmi és ideiglenes okok, nem pedig az intézményesített osztályellentétek következménye. Ebből következik, hogy a jugoszláv társadalom rétegei — legalábbis a társadalmi szektorban — nincsenek el­lenségesen szembeállítva. Vannak ugyan olyanok, akik elégedetlenek a jelenlegi állapottal, s olyanok is, akik más rétegek tagjaiban ellenséget látnak, de azt nem lehet állítani, hogy társadalmunkban a rétegek közötti viszonyt ellenséges szembeálítottság jellemzi.

Popović a továbbiakban felállítja a fejlett szocializ­mus modelljét, s ezzel összehasonlítja társadalmi át­alakulásunk legfontosabb komponenseit. Az összeve­tés eredményeként eljut a szocialista társadalom főbb rétegeinek meghatározásához. Szerinte négy egymás­tól világosan elkülöníthető réteget különböztethetünk meg.

A politikai, állami és gazdasági vezetők rétegét jelen­tős belső összeforrottság és erős rétegtudat jellem­zi. Tagjai meg vannak győződve róla, hogy érdekeik messzemenően egybeesnek az általános társadalmi ér­dekkel. Ugyanakkor elkülönült életvitelük van s gyen­gék a kapcsolataik más rétegek tagjaival.

Egymástól legjobban elütő tagjai a szocialista közép­rétegnek vannak. A rétegtudat a szakembereknél és más értelmiségieknél bizonyára valamivel erősebb, mint az ugyancsak ide tartozó kistisztviselőknél. Az ő életvitelük is elkülönül.

A munkásosztály, azaz a közvetlen termelők rétegtu­data elméletileg erős, de az osztály viszonylagos fia­talsága és a sok faluról jött dolgozó miatt nem elég­gé fejlett. Bizonyos, hogy itt is nagy a különbség a szakképzett és magas szakképzettségű illetve a szak­képzetlen dolgozók között. A közvetlen termelők élet­vitele érezhetően különbözik minden más rétegétől. Ezt az alacsonyabb életszínvonallal s ebből kifolyólag az eltérő kulturális szokások egész sorával lehet ma­gyarázni.

S végül az iparosok s a földművesek rétegeinek szin­tén külön hely jut a társadalmi struktúrában. Tuda­tukat és életvitelüket nagyban befolyásolják a tör­ténelmi hagyományok, s a tömegkultúra térhódítá­sa ellenére a falusi életmód még mindig külön vilá­got jelent.

Ezeknek a strukturális vizsgálódásoknak külön jelen­tőséget ad az a tény, hogy a fentiekben vázolt elmé­leti konstrukció kiindulópontjául szolgált egy nagy­szabású kutatási program kidolgozásának, amely a szerző vezetésével már a megvalósulás szakaszába jutott. Így tehát, ha Popović elméletének tételei kiáll­ják a próbát, újabb tudományosan kidolgozott és el­lenőrzött alapja jön létre a különböző szociálpolitikai és más intézkedések foganatosításának.