Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Jósvai Lídia
A Sáros tó kincse
2005. szeptember 15.
KRÓNIKÁS: A Sáros tó kincse.
TÜNDÉR: Neked, Seuso!
KRÓNIKÁS: Szerezte...
TÜNDÉR: ...kereste..., találta..., tálalja...
KRÓNIKÁS: Balázs Attila.
TÜNDÉR: És Jósvai Lídia.
KRÓNIKÁS: H(a)ec Seuso tibi durent per saecula multa
Posteris ut prosint vascula digna tuis.
(alatta a tündéri női hang ismétli a kétsoros fordítást)
Századokig legyenek, Seuso, épségben e tálak,
S kedvvel használják majd ivadékaid is.
Századokig legyenek, Seuso, épségben e tálak,
S használják őket kései sarjaid is.
Bár állnák az időt, Seuso, emez ékes edények,
S méltón használnák kései sarjaid is.
TÜNDÉR: Kérem, jól figyeljenek. Minden rejtély megoldódik. Vagy nem? Mindegy, íme a prológus.
KRÓNIKÁS: A világsajtó 1990. február 9-én, a magyar sajtó három nap múlva adott először hírt egy régészeti leletegyüttesről, amely a köztudatba angol nyelvterületen Sevso, máshol Seuso-kincs néven vonult be. A hamis papírokkal ellátott drága darabokat - bizonyos Lord Northampton egyik vállalkozásának megbízásából - a Sotheby's árverési ügynökségen keresztül kívánták értékesíteni az érdekeltek. Az aukció megrendezése előtt az illetékesek az egykori római birodalom területén létrejött országok képviseleteinél arról faggatóztak, vajon nyilvántartásba vett gyűjteményeikből hiányoznak-e a Seuso tárgyai? Mint kiderült, Magyarországon már évekkel korábban tudtak erről az együttesről, és arról is, hogy a nemesfém tálak egyikén - a nevet adó Seuso-tálon - szerepel a Pelso földrajzi név. Márpedig az nem más, mint a szóban forgó ország legnagyobb tavának - ama sáros Balatonnak - antik neve. És szerepel rajta a latinul elhangzott disztichon is.
AGYAGEMBER: H(a)ec Seuso tibi durent per saecula multa
Posteris ut prosint vascula digna tuis.
KRÓNIKÁS: Jókívánságok bizonyos - barbár származású, ám római nemessé lett - Seuso úrfinak a limesen, vélhetően házasságkötése alkalmából. Erre utalnak a tálon látható mulatozók, illetve az esküvői koszorúk ugyancsak, az ajándék nagyságrendjére pedig a vascula szó többes száma. Ők tehát mulattak szertelen, de a boldogságra feltételezhetően jött a véres, pogány vész.
(lovak dobogása, csatakiáltás, csatazaj - a Vágtázó Halottkémektől)
Menekülni kellett.
Súlyos drágaságokat eldobálni, vagy elásni, aztán soha többé nem menni vissza értük.
Vagy kinek lett volna ez feladata? Halott embernek? Léleknek? És hová is? Mi pedig lépünk, sáros völgyből a kőhegyre, meg azon is túl.
(alatta a tündéri női hang szórakozik a latin szöveggel)
Ezüst verslábak nyomában. Az élet úgyis csupán marék feltételezés. Meg nagy adag kíváncsiság.
Ajánlás: Neked.
TÜNDÉR: Századokig legyenek, Seuso, épségben e tálak.
KRÓNIKÁS: Kedvvel használják majd ivadékaid is.
TÜNDÉR: Vagy kései sarjaid.
KRÓNIKÁS: Úgy is lehet. Köszönöm.
TÜNDÉR: Köszönöm én is.
De jaj! Még ne menjenek el! Seuso! Seuso!
*
BIZTOS: Bánkutiné Hajdú Éva vagyok, miniszteri biztos, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
1990-ben New Yorkban, a Sotheby's aukciós ház bemutatót rendezett, kiállítást tizennégy darab ezüst tárgyból és a hozzá tartozó rézüstből. Azzal a céllal, hogy minél nagyobb hírverést csináljon annak a leletegyüttesnek, amelyet aztán később Svájcban szeretett volna aukción eladni. Ekkor a tárgyakat bemutatták. Akkor már úgy hívták a tárgyegyüttest, hogy a Seuso-kincs. Seuso treasure. Ez egy olyan magánbemutató volt, és maga az aukció is olyan magánaukció lett volna, ahol szokás szerint nem adnak meg becsértéket, és nincs induló ár. Tehát körülbelüli megállapodásról indult volna az árverés. Különböző újságírói és egyéb szakértői kérdésekre végül is azt válaszolta a Sotheby's, hogy azt gondolja, negyvenmillió angol font lenne az indulási értéke ezeknek a tárgyaknak. Ezt a kiállítást azért rendezték 1990-ben New Yorkban, éppen ott, mert akkor volt egy régész-konferencia a városban, és azt gondolta a Sotheby's, hogy megfelelő szakmai érdeklődésre tart számot, szakmai körökben tudhat nagyobb hírverést. Akkor, amikor erről már az európai lapok is cikkeztek, erről a kincsről, akkor itthon Magyarországon két régész - Nagy Mihály és Tóth Endre, a Magyar Nemzeti Múzeumnak a régészei - felfigyelt erre a hírre, és a fotók alapján, amit a sajtó publikált, úgy gondolták, hogy egy ezekhez a tárgyakhoz hasonlatos tárgy van a Nemzeti Múzeumban, amelyiknek viszont semmilyen párja nincsen. Tehát ez egy teljesen magányos lelet volt. Az úgynevezett - leánykori nevén - polgárdi tripus, amelyik a Polgárdi mellőli Kőszárhegyen került elő, és azt valószínűsítették, hogy ennek a két tárgynak, a tripusnak és a tárgyegyüttesnek valamilyen közük lehet egymáshoz. Ezen kívül tudomásuk volt egy - a régészek körében köztudott - pletykáról, hogy a '70-es évek végén volt egy nagy ezüst lelet, amelyik kiment az országból, és azt gondolták, hogy talán ez az a leletegyüttes, amiről most New Yorkban szó lehet. Elmentek Polgárdiba, hogy megpróbáljanak utánanézni a tripus fellelési körülményeinek. Hogy ki az, aki még ott esetleg tud róla. Vagy hogy egyébként hallottak-e valamit a helyiek arról az új együttesről, amelyikről viszont most van szó. S akkor összetalálkoztak a rendőrökkel, akik viszont egy haláleset ügyében nyomoztak. Úgy nézett ki, hogy azt az embert, akinek az ügyében nyomoznak, azt pont azért ölték meg, mert egy nagy értékű ezüst kincs volt a birtokában.
TÜNDÉR: (bemondói hangot gyakorolva): Vukán Béla rendőr alezredes. Az ORFK Vagyon- és Műkincsvédelmi Alosztályának alosztályvezetője.
RENDŐRTISZT: 1980. december 17-én találták meg néhai Sümeg József felakasztott holttestét Polgárdi község mellett, egy kőbányához közeli, elhagyatott borospincében. Miután a fiatalember sorkatonai szolgálatát töltötte, s ez idő alatt még sorkatona volt, így a honvédség, illetve a katonai ügyészség járt el az ügyében. Elsődleges adatok alapján nem merült föl különleges ok arra, hogy nyomozást indítsanak az ügyében. Így öngyilkosság megállapítása, államigazgatási eljárás keretében ezt a vizsgálatot lezárták.
Tulajdonképpen a véletlennek köszönhető, hogy a fiatalember holttestére viszonylag rövid idő múltán rábukkantak. Robbantáshoz készülődtek a kőbányában, és ilyenkor biztonsági előírás az, hogy körbe kell járni azokat a környékbeli pincéket, ahol esetleg emberek tartózkodhatnak. Ez történt 1980 december 17-én is. Két olyan munkás, aki a kőbányában dolgozott, bekukucskált, benézett a pincébe, mert látták, hogy az ajtó nyitva áll. S akkor észlelték a felakasztott fiatalember holttestét.
ROBBANTÓ: Horváth György vagyok, Polgárdi, Március 15-e tér 10 szám alatti lakos. Robbantási munkálatok voltak a kőbányában, mivel ott dolgoztam. S a robbantási előmunkálatok befejeződtek, tehát az azt jelenti, hogy hát be volt élesítve, és van egy olyan szabály, hogy el kell menni, háromszáz méteren belül senki nem lehet abban a körzetben, amikor megtörténik a robbantás. Én azt a feladatot kaptam, hogy az elhagyatott pincék fele menjek el, nézzek körül, nincs-e ott valaki? S amikor mentem oda a pincéhez, félig-meddig láttam, alacsony ajtaja volt a pincének, félig láttam deréktól lefelé egy embert. Ráköszöntem, hogy jó napot kívánok! Ő nem válaszolt vissza. Még egyszer ráköszöntem, akkor lejjebb hajoltam, és akkor láttam azt, hogy az a Sümeg József, aki nálunk dolgozott valamikor. Katonaruhában. Megijedtem, ugye, mert életemben nem láttam - csak akkor - felakasztott embert. Elmentem, szóltam a felettesemnek, hogy mi van. Akkor a robbantás el lett végezve, mivelhogy a robbanóanyag bent volt már a kőzetben. Utána lett szólva a rendőrségnek. Kijött a polgárdi rendőrségtől egy rendőr, és lement, megnézte, hogy igaz-e az, s a zsebében megtalálta a katonakönyvet. Akkor utána intézkedtek Pápáról, mivel Pápán volt katona. Kijött Pápáról egy őrnagy, egy alezredes civilben, és azok intézkedtek, utána jöttek Fehérvárról nyomozók is, azok is ott voltak. Addig ott kellett lennem a másik kollégámmal, aki körülbelül kétszáz méterre volt, Magda József, mert, ugye, ő is odajött, s látta, hogy mi van. Mindketten addig ott voltunk, míg föl nem hozták a halottat a pincéből, utána be kellett mennem a polgárdi rendőrőrsre, s ott az őrnagy és az alezredes tettek föl kérdéseket, arra kellett válaszolnom.
RIPORTERNŐ: Milyennek találta... milyen volt a helyszín?
ROBBANTÓ: Foltokban volt hó. Ugye, mert esett, elolvadt, s foltokban maradt. A hó. Nagyon-nagy, mit tudom én, dulakodás nem volt a pince előtt, mert elhagyatott pince volt, tehát nem volt benne már boroshordó vagy ilyen hasonló. Tehát üres volt. Semmi. Utána annyit tudtunk, mert hallottuk a faluban, hogy hazajött a Sümeg József a civil ruháért, hogy leszerel. És az apja mondogatta többfele, hogy eltűnt a fia, nem találják.
RENDŐRTISZT 1990-ben - a rendszerváltást követően - a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálta a Sümeg ügyében keletkezett iratokat. Ennek az előzménye az volt, hogy Sümeg József édesapja felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, levél formájában kereste meg az ügyészséget, mert nem nyugodott bele abba, ami a fiával történt. Ő már a haláleset bekövetkezésekor hangoztatta, nem hiszi, hogy a fia öngyilkos lett, de ilyen elképzelések, ilyen vélemények már akkor megfogalmazódtak azok fejében, akik ismerték Sümeg Józsefet. A felülvizsgálat során a Legfőbb Ügyészség megállapította, hogy sok körülményt a korábbi vizsgálat nem észlelt, illetve nem volt mélyreható a vizsgálat, és azért a Legfőbb Ügyészség a nyomozás lefolytatására utasította az Országos Rendőrfőkapitányságot. Így indult nyomozás néhai Sümeg József ügyében. A későbbi eljárás során, látva a korabeli helyszínről készült képeket, néhány olyan dolog rögtön szembetűnik a figyelmes szemlélőnek, amely legalábbis elgondolkodásra készteti azt, aki az üggyel foglalkozik. Legelőször is az elhunyt két összecsomózott mikádóövre volt felakasztva. Az akasztás atípusos akasztás volt, ami azt jelenti, hogy nem tipikusan volt a nyakában a hurok. Talán nem hangzik valamilyen módon kellemesen, de azt kell, hogy mondjam, hogy egészen egyszerűen kényelmetlen módon volt a nyakába helyezve ez a bizonyos mikádóövből készített hurok, mert a csat feltámaszkodott az elhunyt állára. Szabályszerűen nyomta és nem fojtotta a nyakat, így gyakorlatilag az állapítható meg, hogy a hurok elszorította a nyaki verőereket, s így cselekvőképtelen állapotba került a test. Innentől kezdve nem tudott levegőt venni és megfulladt. Egyéb külsérelmi nyomok egyébként - a korabeli vizsgálatok szerint - nem találhatók a holttesten. Megragadás-nyomok és más olyan jelek, amelyek elsődleges szemlélés alapján - mondom - idegenkezűségre utaltak volna. Az akasztáshoz használt övekhez hasonló rendszeresített mikádóövet beszereztünk a honvédségtől, nyúláspróbának vetettük alá, amelynek során bebizonyosodott, hogy ezek az övek, ha egy olyan súly terheli meg őket, mint amilyen az elhunyt holttestének a súlya, akkor nagyon rövid idő alatt végleges nyúlásuk bekövetkezik. És ez jelentős méretváltozás, olyannyira, hogy az akasztást követőn néhány másodpercben a test lába leér a földre. Gyakorlatilag ez nem zárja ki egyébként a halál bekövetkezését, mert hogyha a hurok szorítja a nyakat és a nyaki verőereket, akkor az ember cselekvőképtelen állapotba kerülhet. Azonban a helyszínen rögzített fényképek bizonyos téglákat mutatnak, amelyre Sümeg állítólag felállt, hogy önmagát felakassza. A téglák helyzetéről bebizonyosodott, hogy azok nem spontán dőltek úgy el, hanem a helyszín bizonyos szempontból megváltoztatásra került, tehát feltehetően a téglák nem eredeti állapotukban voltak ott, vagy nem azt történt velük, mint amit láttatni akartak a téglákkal. Tehát feltehetően Sümeg nem állt a téglákra, mert hogyha ráállt volna, azok a téglák - szakértői vélemény szerint - nem úgy borultak volna el. Tehát ez is azt bizonyítja, hogy más is járhatott a helyszínen, és ez is arra utal, hogy Sümeg nem önkezével vetett véget az életének. Ugyanakkor csak a későbbi eljárás során derült fény arra, hogy az elhagyatott pince közelében lábnyomok voltak. Több személytől eredő lábnyom, amelyet akkor - valamilyen oknál fogva - nem rögzítettek, nem jeleztek a jegyzőkönyvekben. Van még egy olyan adalék is, amely azt támasztja alá, hogy ez a fiatalember nem lett öngyilkos, nevezetesen az, hogy a haláleset helyszínéhez közel eső kocsmában a halál bekövetkezésének napját megelőzően két idegen férfi társaságában jelent meg. Ott jelentős pénzösszegért vásárolt nagy mennyiségű édességet, cukorkát, csokoládét, azzal a céllal, hogy azt hazaviszi családjához, és testvéreinek odaadja. Soha nem érkezett meg otthonába, hanem három nappal később megtalálták a holttestét. És a holttest felfedezésének helyszínén ezeket a vásárolt cukorkákat, csokoládékat nem találták meg. Meglehetően morbid feltételezés volna, hogy valaki, aki arra kószált, a holttest mellől elvitte ezeket a tárgyakat.
A lakókörnyezetében történt adatgyűjtés során megtudtuk, hogy ő gyűjtött régiségeket, elsősorban pénzérméket. Később sikerült rábukkanni olyan személyekre, akik elmondták, hogy egy nagyon különös ezüstlelet volt Sümeg József birtokában, amely vastag falú, ezüstnek látszó edényekből állt, amelyről később Sümeg és munkatársai be is bizonyították, hogy a tárgyak ezüstből készültek.
TÜNDÉR: Seuso tál, ezüst, aranyozott és niellós díszítéssel.
RENDŐRTISZT: Nagyon szép, kivételes ötvösmunkával voltak díszítve ezek a tárgyak.
TÜNDÉR: (egyre sóvárabban) Geometrikus díszű tál, ezüst, niellós díszítéssel. Achilles-tál, ezüst, vésett domborműves díszítéssel. Meleagros-tál, ezüst, vésett és domborműves díszítéssel.
RENDŐRTISZT: A beszerzett adatok alapján az volt valószínűsíthető, hogy ezeket a tárgyakat Sümeg József 1975-76 környékén találta meg.
TÜNDÉR: Geometrikus díszű kézmosókészlet. Egy pár, két darab geometrikus díszű kancsó. Domborműves. Aranyozott ezüst.
Kézmosómedence geometrikus és növényi díszekkel. Domborműves ezüst. Hyppolitus-készlet. Hyppolitus-kancsó. Domborműves, aranyozott ezüst. Egy pár, két darab situla. Vödör. Domborműves, aranyozott ezüst.
RENDŐRTISZT: Minden jel arra utalt, hogy a tárgyakat az egykori munkahelye, a kőbánya környékén találhatta. 1975-ben került a bányához és '76 közepéig dolgozott ott, majd Budapestre ment. Ott ismét két évet dolgozott, és ezt követően, 1979-ben vonult be sorkatonai szolgálatára.
Úgy tűnik, hogy egyenként próbálta meg értékesíteni a birtokában lévő tárgyakat. Pontosan nem is tudjuk, hogy hány ilyen edényt talált. A leírások alapján ezek a tárgyak római kori eredetűek voltak. Mint a későbbi kutatások kiderítették, a haláleset helyszínétől, illetve Sümeg lakóhelyétől nem messze, Szabadbattyánban húzódik egy római kori villa maradványa.
TÜNDÉR: Dionüszikus jelenetekkel díszített kancsó. Domborműves. Aranyozott ezüst. Állatjelenetes kancsó. Aranyozott ezüst, niellós díszítéssel. Amphora. Domborműves, aranyozott ezüst. Illatszertartó szelence, domborműves ezüst. Leemelhető fedéllel.
RENDŐRTISZT: A tárgyleírások alapján a Sümegnél lévő ezüst edények nagyon nagy hasonlóságot mutattak azokkal a tárgyakkal, amelyek később Seuso-kincs néven váltak ismertté.
TÜNDÉR: (kajánul) Réz üst.
RIPORTER: (bemondói hangját gyakorolva) Nádorfi Gabriella, régész. A szabadbattyáni ásatások vezetője.
RÉGÉSZ: 1993-ban kezdtük el a feltárást Szabadbattyánban. Itt egy hatalmas, nagyméretű késő római kori épület feltárása folyik. Amikor nekiálltunk a feltárásnak - ez kezdetben egy ilyen kilenc napos kis létszámú feltárás volt, egy rövidke kutatás -, ennek az eredményeképpen akkor már eredeti római kori padlószinteket, fűtőcsatornás termeket találtunk, ami meglehetősen meglepett minket.
KRÓNIKÁS: H(a)ec Seuso tibi durent per saecula multa
Posteris ut prosint vascula digna tuis.
RÉGÉSZ: '94-ben szerencsénk volt, mert a minisztérium csináltatott egy légi felvételt. A légi felvételről levettük az épületnek a méretét, és döbbenten láttuk, hogy ennek a mérete közel tizenháromezer négyzetméter. Egy negyedik századi épület. Az épület meglehetősen reprezentatív lehetett, ezt az mutatja, hogy iszonyú nagy mennyiségben kerülnek elő falfestmények, ezek bizánci jellegűek. Az épület közvetlenül a Sárvíz mellett fekszik. Nyilvánvaló, hogy lehetett itt ennek az épületnek egy külön kikötője is, hiszen tudjuk azt, hogy a Sárvíz a római korban hajózható folyó volt. Ezt is talán bizonyítja, hogy a Sárvíz partjára a perisztiliumból vezet le egy folyosó.
Maga az épület a negyedik század utolsó negyedében egy barbár támadás folyamán leégett. Felgyújtották és utána ezt az épületet nem építik újjá, hanem egyszerűen otthagyják, illetve valakik oda visszamennek, és bizonyos helyeken, tehát ahol nem égett annyira az épület, illetve még álltak a falak, ott elkotorják egy kicsit a törmeléket és különféle kalyibákat, kis falépületet húznak a még álló falak mellé.
A visszamenetelt igazolja az is, hogy a feltárás folyamán előkerült két tömegsír az udvaron. Ebben a tömegsírban gyerekek, férfiak, nők is voltak, akiket szó szerint legyilkoltak. Találtunk kardvágásos koponyákat, levágott karú embereket, sorolhatnám, akik az előzetes antropológiai vizsgálat szerint - amit Éry Kinga antropológus végzett el - körülbelül egy-másfél hónapig feküdtek az udvaron. Utána kellett valakiknek visszajönni, akik őket elföldelték. Nem eltemették, elföldelték. Tehát ez azt is mutatja, hogy nem a hozzátartozók, vagy ismerősök jöttek vissza, hanem nyilván valakik, idegenek, mert nekik nem volt fontos, hogy őket tisztességesen eltemessék, hanem ástak egy nagy gödröt, és szó szerint belehajigálták ezeket az embereket.
KRÓNIKÁS: (ismét múltba révedőn) H(a)ec Seuso tibi durent per saecula multa...
RÉGÉSZ: Egyet biztosan lehet tudni, hogy akinek ekkora épülete volt magántulajdonban a római korban, annak meglehetősen magas rangú személynek, legalább szenátori rangúnak kellett lennie, tehát ez a személy is - nyilvánvaló - egy igen magas rangú személy lehetett. Feltételezhetően valamilyen közéleti szerepet is betölthetett Valeria tartomány társadalmi életében. Ezt mutatja, hogy ott van a nagy csarnok, ott vannak a hatalmas nagy fogadótermek, hiszen hogyha nem lett volna rá szükség, akkor nem építi meg ezeket a nagy termeket, hiszen a rómaiak nagyon praktikusan építkeztek.
RIPORTERNŐ: A Seuso-kincshez tartozó nagy tálon megjelenik a Pelso név, vagyis a Balaton latin neve.
RÉGÉSZ: Tudjuk azt, hogy a Seuso-kincs ajándék volt, egy nászajándék. Azt is tudni kell, hogy a római korban, amikor egy ilyet ajándékoznak valakinek, akkor a közvetlen környezete, tehát a lakókörnyezete rákerülhetett egy ilyen tálra. Tehát ezt mutatja a Pelso is. Na most, a Pelso környékén mutat egy nagy épületet ez az ábrázolás, ami nem közvetlenül a Pelso partján van, hanem a Pelsóhoz közel. A másik dolog, ami ugye gyanús, hogy tudjuk azt is - és ezt az anyagvizsgálatok kimutatták -, hogy a Seuso - kincs eredete Szabadbattyán-Kőszárhegy-Polgárdi közé tehető, mármint valahol ott kellett lennie az előkerülési helyének. A másodlagos előkerülési helye megvan, hiszen ez közismert, a Borbély-pince, ahova másodlagosan ásták el. Az elsődleges lelőhely az, ami kétséges. Na most, egy biztos: az épület ezen a területen található meg. A másik dolog az, hogy a tulajdonossal... tehát az épületnek a tulajdonosa ugyanolyan magas rangú lehetett, mint a Seuso - kincsnek a tulajdonosa, hiszen már az épület nagysága, kivitelezése, illetőleg maga az az étkészlet, ami annak idején előkerült, mindegyik egy igen magas rangú személyre utal. Tehát gazdagságilag, társadalmilag nem túlzás azt mondani, hogy ez a két személy - adott esetben - esetleg összekapcsolható.
RIPORTERNŐ: A Pelso tényleg egyértelműen csak a Balatont jelentheti?
RÉGÉSZ: A Pelso egyértelműen a Balatont jelenti. Strabonnál előfordul, azt rajzolta le. Na már most a Balaton tőlünk körülbelül - tehát a Balatonnak ez az oldala - olyan tizennégy kilométerre van...
KRÓNIKÁS: H(a)ec Seuso tibi durent per saecula multa...
RENDŐRTISZT: Olyan információink voltak, hogy ő (Sümeg J.) életében többször, mintegy szertartásosan járt ebben a pincében. És említette másoknak is, hogy a bánya környékén neki rejtekhelye van.
TÜNDÉR: Seusoooo, Seusooooo...
RENDŐRTISZT: A dolog érdekessége, hogy a haláleset helyszínén a nyomozás feltárt egy gödröt. A gödör a romos pincében vissza volt temetve. Ezt mutatja a földszerkezet is, amit a gödörből kitermeltünk. Ez a talaj más szerkezetű volt, mint amelybe a gödröt vájták. A gödör faláról anyagmintát vettünk. Az anyagvizsgálati eredmények azt igazolták, hogy a gödör falából vett földminta kísérteties hasonlóságot, egyezőséget mutat a Seuso-kincs néven ismertté vált leletegyüttes rézüstjén talált agyagmaradvánnyal.
TÜNDÉR: Seuso... Seuso...
RENDŐRTISZT: Miután a rézüstöt kapcsolatba lehet hozni a Seuso-kincs tárgyaival, így ebből adódik az a következtetés, hogy nagy valószínűséggel a rézüst és a tárgyak egy időben a borbélypincében lehettek elrejtve. A jelenlegi adataink, mindazon információk, amelyek eddig rendelkezésre állnak, arra utalnak, hogy Sümeg nem önkezűleg vetett véget életének, hanem halála a megtalált leletekkel, értékes tárgyakkal összefüggésben következett be.
(H/a/ec Seuso...)
A nyomozás során gyakorlatilag nagyon sok feladatot elvégeztünk már. Van még egy a katonai kapcsolatrendszerhez köthető személyi kör, amelyet még ellenőriznünk kell, és amelyhez tartozó személyeket még meg kell hallgatnunk. Az eseményeket nyomon követve annyit tudtunk megállapítani, hogy a honvédséghez történő bevonulásig megvolt az érmegyűjteménye. Ezzel büszkélkedett még a katonaságnál is. De elszólta magát a nála lévő ezüst tárgyakkal kapcsolatban is, és úgy tűnik, hogy egyes katonai kapcsolatai is tudomást szereztek arról, hogy ő milyen tárgyakat talált, milyen értékes leletet birtokol.
(Seuso... Seuso...)
A nyomozást nagymértékben segíthetné az, hogy ha azok az emberek, akik még látták Sümegnél ezeket a tárgyakat, jelentkeznének. A tárgyakról leírást tudnának adni. Vagy azok az emberek, akik Sümeg Józsefet - halálát megelőző napjaiban - még látták, szintén nagyon sokat tudnának segíteni a nyomozásnak, hiszen van az életében egy olyan szakasz - közvetlenül a halálát megelőzően -, amikor nem tudjuk, hol tartózkodott. Sümeg József a honvédségnél egy építő alakulatnál dolgozott, ahol gyakorlatilag a munka elvégzését követően rendszeresen hazaengedték az ott szolgálatot teljesítő katonákat. Ez így volt Sümeg életében is, hosszú ideig, azonban leszerelését megelőzően legalább három-négy hónapig nem engedték haza. Elöljárói ezt azzal indokolták, hogy fegyelmi okok miatt nem tették lehetővé neki az eltávozást, ami egy kicsit szokatlan azért, de ezeket a körülményeket még vizsgáljuk. Amikor a honvédségtől hazaengedték, éves kimért szabadságára és a civil ruhájáért, akkor ő vonatra szállt. Azonban utazását váratlanul megszakította, felkeresett olyan rokonokat, akiknél addig soha nem töltött egyetlenegy éjszakát sem. Nagyon késői időpontban, éjféltájban kopogtatott be hozzájuk, és néhány napig ott maradt náluk, mint aki nem igyekszik hazafele. Unszolásukra indult végül haza, Polgárdi felé, és még tőlük kért kisebb pénzösszeget az utazáshoz, mert állítása szerint: nem volt pénze.
Székesfehérváron látták még, majd eltűnt néhány napra. Ezt követően - a halálát megelőzően - bukkant fel ismét, a halála helyszínének közvetlen közelében lévő kocsmában. A közte eltelt napok cselekvéséről, történéséről nem tudunk.
ROBBANTÓ: Olyan pozícióban volt, a fal mellett állt, így, és a mikádóövnek a csomója itt az állánál volt. Úgy volt a fal mellett. Tehát nem közvetlenül, hanem körülbelül öt-hat méterről, fönt a pincelejárattól, onnét láttam. Annyira pontosan nem emlékszek, hogy a lába leért-e, főleg csak az, hogy háttal volt a fal mellett. Amint megyünk le a pincébe, bal oldalt, a fal mellett. Így, az állával fölfele, emelt fejjel, ott volt fölakasztva. Most öngyilkos lett-e, pontosan nem tudom. Utána derült ki, hogy... Ennyit tudok mondani.
FELESÉG: Én Horváth Györgyné vagyok. Sümeg Józsefet onnan ismerem, hogy a férjemmel együtt dolgozott, és én is a kőbányánál dolgoztam, de mivel itthon voltam a két lányommal gyesen, elég gyakran járt ide hozzánk, amikor a férjemmel együtt mentek ki dolgozni, kerékpárral. S míg a férjem öltözött és készülődött, addig szokott a kislányokkal beszélgetni, meg játszani, és mi meg beszélgettünk. Éntőlem is jóval fiatalabb. Nem mondhatom rá, hogy szélhámos. Nagyon nyugodt, derék embernek ismertem meg. És annyit mondott, hogy tervei vannak, hogy szeretne majd megnősülni, és szeretne ő is így családot alapítani, házat építeni. Annyit is tudok, hogy telket is vett, és arra hordott téglát. Úgyhogy kimondottan egy komoly, rendes, szorgalmas fiatalembernek ismertem meg. Aztat én máig is merem mondani, és ki is merem mondani mindenkinek, hogy nem öngyilkos volt. Ez biztos. Ez biztos.
RENDŐRTISZT: Mindenesetre Sümeg útja azt mutatja, hogy ő valakitől vagy megijedt, vagy egyszerűen nem akart valakivel találkozni. Vagy attól tartott, hogy követik, megfigyelik. Ezért megváltoztatta az útirányát, és mintegy elbujdosott néhány napra. Ezek olyan körülmények, amelyeket mindenképpen tisztáznunk kell. Miért került erre sor. Mi történt valójában a hazautazás közben? Kiket látott meg? Kiktől tartott? Kikkel nem akart találkozni?
AGYAGEMBER: A nevet adó Seuso-tálon szerepel a Pelso földrajzi név. (!)
RÉGÉSZ: Két dolgot kell alapvetően tisztázni, ha itt tartunk. Az épületnek a Seuso-kincshez van-e köze, vagy nincs köze? Vagy nem is a kincshez, hanem magához a tulajdonosához. Itt már említettem egy-két momentumot. Na most, bizonyos dolgokról szeretnék egyelőre nem beszélni. Hogy mi lenne a konkrét bizonyíték (ööööö), arra is nehéz választ adni, hiszen lehet közvetlen vagy közvetett bizonyíték is a területről, de... de... Nem mondom tovább... Itt álljunk meg a de-nél, jó?
RIPORTERNŐ: Átfogalmazva valahogy?
RÉGÉSZ: Nem akarom megmondani, hogy milyen bizonyítékok vannak, és milyenek lehetnek...
RIPORTERNŐ: A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tízmillió forintos jutalmat ígért annak, aki bármiféle nyomra vezető adatot szolgáltat, vagy segít földeríteni, kideríteni az igazságot.
RENDŐRTISZT: A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által felajánlott jutalom összege nem kevés. Egyesek mégis úgy vélik, hogy a tárgyak, a Seuso-kincs néven ismertté vált leletegyüttes tárgyainak értéke olyan magas, hogy ez az összeg nem biztos, hogy arra készteti az ehhez a tárgycsoporthoz tartozó tárgyakat birtokló személyeket, hogy a birtokukban lévő tárgyakat önként előadják.
*
RIPORTER: Ez egy olyan történet, aminek számtalan mellékszála van. Tehát amikor időnkén betévedünk egy-egy mellékágba, akkor visszakanyarodunk. A bírósági tárgyalás... New Yorkban volt. Bírósági tárgyalás. Amelyiken - amit én tudok róla - perdöntőnek tűnő bizonyítékok nem is kerültek a bíróság elé. Amelyek azt bizonyítanák, hogy ez a kincs tulajdonképpen Magyarországot illetné.
TÜNDÉR: (kiábrándult bemondói szerepben) Hajdú Éva miniszteri biztos.
BIZTOS: Nincsenek perdöntő bizonyítékaink. A mai napig sincsenek. A bíróság arra az eredményre jutott, hogy a kincs eredete továbbra sem tisztázott, de egyik peres fél sem tudott annyi bizonyítékot felmutatni, aminek alapján elvennék a jelenlegi birtokostól a tárgyakat. Óvakodtak kimondani azt, hogy az bárkinek is a tulajdona, jogos tulajdona lenne. De nem tudtunk annyi bizonyítékot felmutatni, aminek alapján el tudnák venni.
RIPORTER: Erről a bizonyos lordról mit lehet tudni?
BIZTOS: A lord? Hát ő egy az ötvenes éveit taposó...
RIPORTER: ...negatív figura?
BIZTOS: A lord egy nagyon kedves ember, szerintem. Őt belevitték ebbe az üzletbe...
RIPORTER: Mert itt úgy néz ki, mint közvetlen ellenségünk.
BIZTOS: Közvetlen ellenségünk, de hogy mondjam, ellenséges érzelmeket nem táplál. Gondolom, unja az egészet. Nem táplál különösebb érzelmeket az ország iránt. Szerintem azt sem tudja, hol van Magyarország. Azt a bizonyos angol nemesi életet éli, amelyiket ma már elég kevesen. Jamaicában vannak ültetvényei, ott tölt elég sok időt, illetve Angliában, és spiritizmussal, ilyesmivel foglalkozik. Tehát egy kicsit elvont gondolkodású, öt felesége volt eddig, az ötödikkel él, mert nem tudom, tinédzser korában egyszer valaki megjósolta, hogy neki ennyi lesz, és most valóban annyi lett. Állandó készpénzzavarral küzd. Minden arisztokrata így van Angliában igazából, mert hiszen náluk ezek a nemzeti műemlékek, ugye, ezek magántulajdonban vannak, de mégis, bizony, nagyon sok kötöttséggel járnak. Tehát azért nyitják meg azokat, azért látogathatók a kastélyok, mert valami bevételre kell szert tenni, hogy fönn tudják tartani őket, restaurálni, tatarozni, stb. És ő kettő ilyet is örökölt. Meglehetősen nagyot. S hát nem igazán tudja a négy feleségnek járó pénzt, meg a birtokot, meg a nem tudom én micsodát készpénzzel rendesen fenntartani.
RIPORTER: Tehát akkor neki érdekében áll ezt eladni? A Seuso-kincset.
BIZTOS: Érdekében állna, de nem tudja eladni. Miután nincs rajta tulajdonjoga.
RIPORTER: És feketén?
BIZTOS: Feketén meg nincs olyan épelméjű, aki megveszi. Sok mindent sokan javasoltak. Szóval az Arts Lost Register, amelyik az egyik legnagyobb lopott műtárgyak keresésével foglalkozó magáncég, nos, egyszer itt járt annak az igazgatója. Hihetetlen bonyolult magánajánlásokkal, ahelyett, hogy... szóval nyugodtan fölhívhatott volna és idejöhetett volna, de nagyon bonyolultan tette ezt a dolgot. Ő is oda lyukadt ki, hogy tegyük föl az A. L. R.-re. Mondtam neki, az a baj vele, hogy tudjuk, hol van, nem kell keresni, de ha véletlenül az A. L. R. bármilyen módon hozzásegít ahhoz, hogy majd a mienk legyen, akkor viszont kifizethetünk nekik több, mint három százalékot a kincsből, s erről lemondanék, hogyha lehetne. Hogyha majd valamilyen vélt értéknek a három százalékát számoljuk, már most több, mint amennyit megér az, hogy én bármilyen listára föltetessem azt, amiről tudom, hogy hol van. De sok ötlet volt még. Szóval.
RIPORTER: Például?
BIZTOS: Vannak pálcás embereim, ingás embereim. Jóindulatú bűnözőim. Járok börtönbe. Volt úgy, hogy bevittem tízmillió forintot táskában, és megmutattam, hogy itt van, mert nem hitték el. Tessék, ezt lehet megkapni, hogyha elmondja, hogy hol van még elrejtett tárgy!
RIPORTER: És nem mondta senki?
BIZTOS: De. De azután nem volt ott. Volt, hogy egyszer elhordtam egy hegyet. Szó szerint. Rendes markolóval.
RIPORTER: Hol? Hol? Szabadbattyán-Polgárdi környékén? Vagy valahol másutt?
BIZTOS: Hol? Kőszárhegyen.
RIPORTER: Kőszárhegyen?
BIZTOS: Kőszárhegyen. Szabályosan elhordtuk. Ott az egyik legnagyobb markoló, az eltűnt a gödörben. Akkora lukat ástunk.
RIPORTER: És nem volt ott semmi?
BIZTOS: Nem volt ott semmi.
RIPORTER: A pénz meg megmaradt a táskában.
BIZTOS A pénz meg megmaradt, de azon a nyomorult hegyen - azt hiszem - nincs több hely, ahol ilyen mélyre lehet ásni, mert csupa szikla az egész. Azt mondta az illető, emlékszik rá, hogy itt álltak a gödörben, itt ástak, és olyan mély volt a gödör, hogy ő nem ért ki belőle. És sehol máshol nem lehet azon a nyomorult hegyen olyan mélyre ásni. S mindent szétszedtünk és nem találtunk semmit.
RIPORTER: Minek kell történnie, hogy ez fölgyorsuljon?
BIZTOS: A rendőrségnek meg kéne találnia a gyilkost. Valakinek el kéne mondania, hogy hogy vitte ki az országból a tárgyakat. Kéne találni egy - Magyarországon még elrejtett - tárgyat. Vagy Lord Northamptonnak úgy kéne döntenie, hogy ideadja Magyarországnak az ezüstöt.
RIPORTER: Ő ugyan ideadja, de azzal még nem oldottuk meg a rejtélyt.
BIZTOS: Azzal nem oldottuk meg a rejtélyt. Ideadhatja. Még nem döntött úgy. De...
RIPORTER: Valószínűleg nem fog. Nem?
BIZTOS: Hát azért én remélem, hogy úgy fog dönteni egyszercsak, de még nem döntött úgy, valóban.
RIPORTER: Talán úgy, hogyha Magyarország megvásárolja tőle jó pénzért. Nem?
BIZTOS: Mint már mondtam, nincs mit eladnia, mi meg azt gondoljuk, hogy a mienk, tehát nem vesszük meg.
*
(Telefoncsörgés, beszélgetés angolul)
MR. KITUDJAKI: Helló!
RIPORTER: Halló! Itt a Magyar Rádió. Lord Northampton?
MR. KITUDJAKI: Nem, sajnálom, Lord Northampton nem lakik itt. Senki hasonló... sajnálom. Téves szám.
RIPORTER: Köszönöm.
(Telefoncsörgés)
MR. KITUDJAKI: Helló!
RIPORTER: Halló! Én komolyan Lord Northamptonnal szeretnék beszélni. Tényleg rossz a szám?
MR. KITUDJAKI: Ugye, kérem, ön hívott az imént?
RIPORTER: Ó, igen.
MR. KITUDJAKI: Eh, tényleg sajnálom. Lord Northampton?! Senki ilyen valaki nincs itt... nézze...
RIPORTER: Eh...
MR. KITUDJAKI: Őszintén mondom.
RIPORTER: Elnézést.
MR. KITUDJAKI: Rendben.
RIPORTER: Viszonthallásra!
MR. KITUDJAKI: Viszonthallásra!
Mulattató vagy sem, igaz vagy sem, mindenesetre egy nemzetközi dimenziókkal rendelkező, rejtélyes história magyar változatát regéltük, mondtuk és mondattuk itt el. Kicsi részét egy hosszú történetnek, amelyben a volt Jugoszlávia, nyomában Horvátország, Ausztria, Svájc, Libanon, Anglia, nem utolsósorban az Egyesült Államok is érintettek, amelyben kémek és titkosszolgálatok merülnek fel Kim Philbytől a KGB-ig vagy a CIA-ig, és amely történetbe - úgy tűnik - a hosszú évek során belehaltak sokan. Isten tartson bennünket jó erőben, egészségben, hogy megkezdett munkánkat folytatni tudjuk mindannyiunk kívánságára és kíváncsiságára! Nem utolsósorban épülésünkre és szórakozásunkra, köszönjük szépen.
H(a)ec Seuso tibi...Századokig, Seuso, néked tartson...
A Sáros tó kincse.
Balázs Attila és Jósvai Lídia Seusónak dedikált műsorát hallgatták.
A Seuso-disztichont több változatban Lator László fordította.
Riportalany:
Hajdú Éva miniszteri biztos
Vukán Béla rendőralezredes
Nádorfi Gabriella régész,
valamint
Horváth György nyugalmazott robbantómester és kedves felesége.
Közreműködött:
Végvári Tamás, Fullajtár Andrea és Kaszás Gergely
Hangtechnika: Kosárszky Péter
Zenei szerkesztő: Molnár András
Köszönet a segítségért Bán Magdának és Sípos Júliának
Rendezte: Surányi András
(Magyar Rádió, 2004.)