EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. január 30. | Martina, Gerda, Jácinta napjaAKTUÁLIS SZÁM:1125123. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

2. évfolyam 18. szám

Bányai János

A realizmus kérdései

(Barta János: Élmény és forma, Magvető, Budapest, 1965.)

1966. június 1.

Barta János esztétikai tanulmányait tartalmazó kötete nem okozott meglepetést, következtetéseivel és esztétikai nézeteivel megmaradt a már meghonosodott ún. "szocialista realista" esztétikai szempontok körében, nem hajtott túl azokon, sőt ‒ ismerve R. Garaudy újabb, sokszor azonban spektakuláris álláspontját ‒ némi lemaradást is mutat. Az intellektuális meglepetések hiányától eltekintve is jelentősnek tartjuk ezt a könyvet, elsősorban a meghonosodott, általánosan elfogadott fogalmak újraértékelése miatt. S nem utolsósorban azért, mert a nem túlzottan rugalmas "szocialista, realista" fogalomkörtől és értékrendszertől eltérő sorrendek ajánlatát tette meg: a kifejező funkció jelentősebb az ábrázolónál, illetve, hogy az esztétikum szempontjából a kifejező funkció többet nyom a mérlegen, mint az ábrázoló. Nem lehet könnyű feladat egy ilyen álláspont megvédése, az ábrázoló funkció egyedül üdvözítő jelentőségéhez csökönyösen ragaszkodó, amúgy is mondvacsinált "szocialista realista" esztétikában. Még egy jelentős vállalkozása van Barta Jánosnak ebben a könyvében: a tükrözési elmélet jelentőségének és tartalmának kiszélesítése, néhány megvilágításban már olyan mértékben, hogy fölöslegesnek tetszik a tükrözéshez való ragaszkodás. A vitáról, amit ez a tanulmánya kiváltott és a választanulmányról ítélve megállapíthatjuk, hogy Barta János valóban néhány olyan esztétikailag teljesen megokolt, filozófiailag pedig határozott rendszerbe foglalt ajánlatot tett, melynek jelen valóságát, esztétikai relevanciáját, tekintet nélkül arra, hogy aligha lehet az adott elméletbe zavartalanul befogni, tagadni nem lehet. A tükrözés mélyebben hat, nem marad meg a tudományos igazság vagy a valóság felszínes átvitelénél. Az emberi lét súlyosabb kérdéseit teszi fel, és így juthat el a művészet addig, hogy az emberi lét autentikus történelmévé váljon. Ez pedig aligha fogható egybe a szocialista realizmus korábbi megállapításaival.

Tehát meglepetéseket aligha várhattunk ettől a könyvtől, hiszen szembetűnően azt a célt tűzte maga elé a szerző, hogy a már meglévő, valamiként adott keretekben ‒ tükrözési elmélet, felépítmény, realizmus ‒ kutatva a fogalmak és az értelmezésék ritkábban teljes, gyakrabban részleges átértelmezését, átfogalmazását adja, és csak közvetve nyúljon hozzá a keretekhez, magához az elmélethez. Ez a második, esztétikai és intellektuális szempontból hasznosabb, út szinte egészében változatlan marad, hiszen Barta János az átértékelések mellett is beleegyezik az adott, sem az irodalomtörténetben, sem a filozófiában, sem pedig az esztétikában gyakorlatilag nem érvényesített nézetek, fogalmak meghatározó jelentésébe. A tükrözési elméletről és a kifejező funkcióról kifejtett véleménye lehetővé tette volna ezt a második utat, legalábbis az a szellemi nyugtalanság, a kutatás és a tanulmányozás önálló eredményekhez vezető szenvedélye, amit néhány elemzése ‒ különösen a romantikáról szóló ‒ olyan példásan mutat.

Mindenesetre ahhoz, hogy e puszta ismertetőn túl az olvasás élménye mellett kritikai szempontból vizsgáljuk meg ‒ láthattuk már Barta Jánosnak egy szempontból igen értékes könyvét, ahhoz a "szocialista realizmus" általánosan érvényes megítélése mellett, az újabb eredmények kritikai számbavétele szükséges. Sok mindenben fölöslegesnek látszana szembehelyezkedni most a szocialista realizmus elméletével, helyünk sincs rá, de mindenesetre meg kell állapodnunk egy kérdésnél: a realizmus kérdésénél. Barta János tanulmánya is, R. Garaudy újabb gondolati pálfordulása is, illetve a "parttalan realizmus" fogálmának bevezetése, újfent a realizmus problémakörébe hajtja a vitát. Az, hogy R. Garaudy immár mindenben realizmust vél felfedezni, azt bizonyítja, hogy végre ő is meglátta, nem lehet letagadni a művészetek újabb értékeit, az emberi lét mélyeibe vezető utait. De csak eddig pozitív ez a törekvés, mert Barta János nagyon pontosain tudja: "...a realizmustól idegen az ún. formabontás, általában a forma anarchiája". (204. old.) S ha ez valóban így van ‒ tagadni nehéz volna ‒, akkor az újabb alkotások egészen evidens művészi értékét semmi esetre sem lehet a realizmussal egybefogni. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az emberi tartalmak korszerű jelentésének megfogalmazása sok esetben másként nem is lehetséges, mint a hagyományos formai jegyek felbontásával, s legtöbbször éppen a forma anarchiájával. A realizmus tehát semmi esetre sem az a zsák, amiben minden megfér. Mert ha "korhoz kötöttséget" követelünk meg a művészi alkotásoktól, hogyan tehetjük ezt másként, mint éppen úgy, ahogy azt korunk kimagasló művészi alkotásai tették: követve az emberi lét és szellem veszélyesen kanyargó, sokszor visszavonhatatlanul tévutakra vezető, legkevésbé sem felszínes útját, a kor és az ember égetően legfontosabb kérdéseit fogalmazva meg. Ezek pedig annyira összetettek, hogy természetüknél fogva követelik meg a hagyományos formáktól való eltávolodást. " ...ami közös a realista irodalom... emberszemléletében: az ember, tehát az egyéni és a közösségi ember megkötöttségének felismerése ..." (157. old.), mondja Barta János. S éppen ez a megkötöttség az, ami döntő kérdés elé állítja a művészt: mi tartozik leginkább feladatába, az "emberi szellem mérnökeinek" hivatása, vagy éppen a megkötöttség határozott, művészi fokú és emberileg fontos közlése? Mindenesetre az utóbbi. S ha erre vállalkozik a művész, akkor a priori vállalja azt is, hogy elrugaszkodik az elméletek világától, és igyekszik megtalálni a kifejezés. legadekvátabb formáját. Ezzel pedig válóban letért már a realizmus kitaposott útjáról.

Barta János esztétikai tanulmányai, a nyilvánvaló korlátok ellenére is, fontos állomást jelentenek egy, a mai művészetek eredményeinek befogadására alkalmas, esztétikai nézet kialakításában. Tekintet nélkül arra, hogy Barta János példatára változatlanul az "örök értéket" képviselő alkotások körében mozog, bizonyos következtetései, elsősorban az itt ismertetettek, a korszerű művészi értékék meghatározására is alkalmasak. Persze, amennyiben el tudunk tekinteni mindattól a hordaléktól, amit a "szocialista realizmus" botcsinálta elmélete jelent. A mai esztétika útja nem lehet más, mint az autentikus marxi elmélethez való visszatérés, ez pedig mindenesetre az elhatalmasodott szocrealista elméletek lesújtó kritikáját jelenti.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.