EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. január 30. | Martina, Gerda, Jácinta napjaAKTUÁLIS SZÁM:1125191. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

2. évfolyam 18. szám

Bányai János

A mai esztétika irányai

(Milan Damnjanović: Strujanja u savremenoj estetici, Naprijed, Zagreb, 1966.)

1966. június 1.

A mai esztétikai irodalom áttekintése jó néhány nehézségbe ütközik. Csak néhányat említsünk meg közülük. Az olyan fogalmak, amelyeket a múlt század esztétikusai feltétel nélkül elfogadtak, és megközelítőleg azonos értelemben használtak, ma vagy értelmüket vesztették, vagy minden egyes törekvés gyökerükben fogalmazta őket újra. Ez okozza a fogalmak körüli, néha már skolasztikusnak látszó harcot. Minden kornak volt egy irányt adó törekvése, melyet az újabbak vagy fejlődésében, vagy hatalma teljességében, vagy már hanyatlásában láthattak meg. Ma jó néhány olyan törekvés alakult ki, mely ügyet sem vet a mellette fejlődőre; a törekvések nagy száma valóban zűrzavart okoz. Maga a művészet és a tudomány, valamint a filozófia helyzete is hozzájárult ahhoz, hogy az esztétikai törekvések sokszor látszólagos vagy valódi szélmalomharcot vívjanak igazságukért. Ebben a helyzetben valóban nem könnyű arra vállalkozni, hogy akár informatív módon is, megközelítőleg reális képet rakjunk össze a mai esztétikai irodalomról. Milan Damnjanović vállalkozását úttörőnek is nevezhetjük.

M. Damnjanović bevezetőjében a módszer kérdéséiből indul ki. Véleménye szerint a módszer döntően határozza meg a mai esztétika nagy részét, tekintet nélkül Benedetto Croce nézetére, aki minden módszert megokoltnak tartott. A módszer határozza meg az esztétika céljait, a módszer hozza létre az esztétika viszonyulásait tárgyához és a kísérő tudományokhoz is. A módszer szerint csoportosítja ezután Damnjanović az újabb esztétikai irányokat. Legtöbb figyelmet a ma valóban legéletesebbnek ható tudományos-filozófiai iránynak szentel. Az elmélet egyik korábbi megteremtőjének Konrad Fiedlert tekinti, akinek a szépművészetek esztétikájában elért eredményeire Dessoir is támaszkodik. Az integrális (Ch. Lalo) és a formalista (Souriau) esztétitkára utal még Damnjanović, hogy végül néhány mondatban felhívja figyelmünket tévedéseikre és hiányosságaikra. Megjegyzései közül a legfontosabb talán az, hogy hiányos a filozófiai megalapozottságuk, és hogy "nem látják meg a filozófia feladatait az esztétikában". A következő fejezetekben Damnjanović a szemantikai irányt vizsgálja, és kitér a korszerű esztétika spiritualizmusára és naturalizmusára is. Kutatásai érdekesek a fenomenológiai esztétika terén, mely Husserl filozófiájának bizonyos értelmű alkalmazását jelenti az esztétika területén. A fenomenologikusan értelmezett esztétikának több változatát (módszerét) különbözteti meg M. Damnjanović: az egyik az intellektuális változat, a másik az "esztétikai tárgy" felé fordulás, a harmadik pedig a tudatnak abból az aktusából indul ki, hogy miként ismerjük fel az esztétikai tárgyat. Megközelítőleg pontosan jelöli ki Damnjanović a fenomenológiából az ontológiába vezető utat, meglátva, hogy ezt az utat azok járták meg, akik különösen behatóan foglalkoztak "az esztétikai tárgy struktúrájának elemzésével". Nicolai Hartmann, Martin Heidegger és J. P. Sartre gondolkodásának fontos eredményeire figyelmeztet Damnjanović könyvének ebben a részében. Az esztétikai irányok közül valószínűleg ez az utóbbi hat ki még mindig lényegesebben bizonyos körök álláspontjára. Különösen nagy figyelmet szentel Sartre véleményének az elkötelezett irodalomról, mely központi kérdésévé vált filozófiájának és esztétikájának is. Figyelemre méltó az a hatás, amit Sartre-ra a marxizmus tett, úgyhogy bizonyos kapcsolatok fedezhetők fel Sartre álláspontja és a marxizmus között.

A könyv utolsó fejezetében M. Damnjanović a marxista esztétika lehetőségeiről fejti ki véleményét. Könyvében ez a fejezet hat leginkább úgy, mint önálló munka, az előbbiek nagyrészt megelégedtek a problémák interpretációjával.

Kiindulópontja az alkotó marxizmus, melynek értelmezése megközelítőleg azt mutatja, hogy az esetleges újabb marxi esztétikai törekvésekből ki kell hagyni mindazokat a közbeeső állomásokat, amelyek az eredeti marxi gondolat meghazudtolásához vezetnek, és vissza kell térni a marxi filozófia alapvető tételeihez. Az "autentikus" és a "nyílt" marxizmus követelményét állítja fel Damnjanović. Az előbbi a forrásművek ismeretét feltételezi, az utóbbi pedig önálló kutatásokra kötelez. "Ebből közvetlenül következik az, hogy a dogmatikus ragaszkodás a hagyományos marxizmus gondolati gazdagságához nincs összhangban a marxista filozofálással, és megakadályozza a valóságos előrehaladást a tudományos filozófia terén. A marxizmus kritikai filozófia, mely önmagával szemben is kritikus, ily módon biztosítja előrehaladását." (123. old.) Egy ilyen álláspont mindenesetre elég biztosíték arra, hogy létrejöhessen egy valóban érvényes marxista esztétikai állásfoglalás. A mai helyzet ezen a téren nem kecsegtet ugyan különösebb eredményekkel, de kialakultak már azok az elemek, melyek, ha közvetlenül nem is, közvetve mindenképpen feltételezik a marxista esztétikát. A marxista esztétikusok legfontosabb és legaktuálisabb feladata ‒ fejti ki nézetét Damnjanović ‒ mindenképpen az, hogy ne zárkózzon el a mai művészet vakmerően újszerű eredményeitől, ne ítélje el azokat apriorisztikusan, ne hozzon elhamarkodott ítéleteket, hanem igyekezzen megtalálni azt a területet, azt a módot, amellyel az új művészet szempontjából is releváns tud lenni. Hiszen "…a marxista esztétikát sem foghatjuk fel csak antropológiai-axeológiai művészetelméletként, hanem úgy is, mint a művészi alkotás, a műalkotás és a szép lényegének fontos ontológiai vagy metafizikai elméletét..." (140. old.) Semmi esetre sem vádolhatjuk Damnjanovićot azzal, hogy eltávolodott a klasszikus marxizmus alapvető tételeitől, mert megőrizte azok szellemét, de lefejtette róluk az idők folyamán rájuk rakódott sokrétegű hordalékot. Damnjanović nézőpontjait történelmi szemlélete teszi elfogadhatóvá, tulajdonképpen az, hogy felismerve az esztétika mai feladatait, a mai művészettel szembeni realisztikus álláspontját ‒ más gondolkodóktól eltérően ‒ a történelmi szempontot hozza előtérbe.

A marxista esztétika kiútja valóban csak akkor lesz igazán érvényes, ha úgy fogjuk fel, mint a "filozofikus esztétika problémáját". Lukács György újabb kutatásaira figyelmeztetve, Damnjanović világosan látja meg ezt.

Az áttekintés hézagossága ellenére is komoly vállalkozásnak tartjuk Damnjanović könyvét, különösképpen azért, mert az ismertetett elméletekkel szemben nem alkalmazott előre meghatározó szemlélet, hanem kiválasztotta azokat a helyeket, melyekre bizonyos értelemben, ha kritikusan is, építeni lehet. Az interpretáció így vált komoly szellemi állásfoglalássá is.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.