EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996260. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

NABOKOV

Szilágyi Zsófia

A magyar Lolita?— Móricz Csibéje

2005. április 4.

Az irodalomtörténet a tények és a valóság világa, az irodalmi szöveg pedig a fantáziáé és a fikcióé, gondolhatnánk. A művek mögött modelleket keresni, az írók szereplőinek valódi megfelelőjét kutatni mára már mulatságosan naiv eljárásnak tűnik, csak az újságírók kérdeznek olyanokat, ha mernek, hogy hol van Esterházy Péternek a Harmonia cćlestisben megjelenő húga, vagy igaz-e, hogy Bartis Attila anyja bezárkózott tizenöt évre a saját lakásába, mint a Nyugalom színésznő-főhőse. Nabokov a Lolita kapcsán kapott sokszor a nimfácska "eredetijére" vonatkozó kérdéseket, amelyeket mereven és határozottan visszautasított, Lolitát a fantázia szülöttének nevezve, sőt azt állítva, hogy a regény megírásakor egyáltalán nem ismert semmiféle kislányt.

Az irodalmi művek "valóságalapja" az író halálával, különösen pedig akkor, ha az író életének tanúi sem beszélhetnek már, azonnal szöveggé válik - onnantól kezdve már akkor is szövegeket olvasunk, ha úgy gondoljuk, élettényeket kutatunk.1 Milbacher Róbert, amikor Arany János "működő, romló, fájó, egyszóval esendő emberi testéről"2 írt tanulmányt, természetesen nem nagy költőnk testét, hanem az "Arany testét tárgyazó beszédet" kísérelte meg vizsgálni, önmaga egykori meghökkenésének nyomába eredve: "Sohasem voltam képes pontosan megérteni, hogy mi indokolhatja a manapság legtöbb középiskolában használt irodalomtankönyv Arany-életrajzában az alábbi - ugyan ott zárójeles, ám annál nagyobb hatású - szövegrészt: ťAz epehólyag körüli tályogja 1870-ben a hasfalon át kitört, és élete végéig - 12 éven át - megmaradt egy állandóan gennyedző sipoly, nyílt seb, amelyet naponta legalább kétszer kötözni kellett. Ez a váladékozó sipoly szörnyű bűzt árasztott. A család mindezt szégyellte, titkolta, például a cselédet is elbocsátották, nehogy valaki kikotyogja.Ť"3 Ha a Milbacher által is vélelmezett kultuszromboló szándékot Móricz és Csibe, azaz Litkey (majd Móricz) Erzsébet kapcsolatának középiskolások számára felkínált változatában keressük, nem bukkanunk semmi érdekesre: az Arany kapcsán emlegetett Mohácsy-féle tankönyv szűkszavúan és tárgyszerűen igyekszik leírni Móricz és a Csibe-novellák, illetve az Árvácska című regény hősnőjének megismerkedését. A marxista irodalomtörténet által ránk hagyományozott Móricz-képben azonban Csibe alakja egy út fontos állomása lett, a munkásokra rátaláló parasztíró "eszmélésének" folyamatába illeszkedve: "Állandóan - s ebben az időben különösen - valami belső hiányérzettel küzdött, de önmaga számára sem fogalmazhatta meg, hogy a munkásosztállyal való kapcsolat hiányától szenved";4 "olyan alaposan szándékozott tanulmányozni a proletariátus életét, mint ifjúsága idején a paraszti világot. Művészete megújulását ettől várta, itt sejtette a szophoklészi szenvedélyeket. Szándékának a sors is elébe jött: a személyes boldogságával már-már leszámolt ember 1935 körül megismerkedett egy fiatal leánnyal, aki gyermekségét lelencként élte, hányatott ifjúságát pedig a lágymányosi periférián. A leányt iskoláztatta, családjába emelte - s vallatta a mélység életéről."5 Csibét a népi író életébe "betörő" proletariátus képviselőjeként beállítani azért is "kapóra" jött a Kádár-korszak meghatározó Móricz-kutatóinak, mert Móricz Zsigmond számára József Attila is Csibe "rokonaként" lett megérthető: a Móricz által József Attila halála után felidézett személyes találkozáskor a költő a Csibéről készült fotókat megpillantva határozta meg így önmagát: "én csibe vagyok: apátlan, anyátlan árva, ebből a mélységből származom, és emiatt nagyon nehéz is nekem az élet, hidd el..."6 Csibe tehát hozzásegítette ahhoz is Móriczot, hogy némileg enyhítse a "polgári" nyugatosok bűnét, akik (Kosztolányit kivéve) nem ismerték fel a "lumpen-proletár", az irodalmi legenda szerint Osvát által a Nyugat "hibaszázalékának" nevezett József Attila költészeti jelentőségét. (Igaz, a Móricz-monográfus Nagy Péter mentegetni kénytelen az írót, aki szerinte tévesen kérdez és tévesen válaszol, amikor a következőt írja ebben a József Attiláról szóló írásában a proletárokról: "De a proletár, az semmi. Az a híg és kocsonyás élőlény, amely egyszer gilisztának látszik, mert földet majszol, máskor békának, mert kuruttyol, vagy lócitromnak, mert ott felejtette a sors a kerekek alatt: pedig mindig ugyanaz, a semmivé alakult valami, amiből már soha valami nem lesz, mert elnyelte a semmi."7)

Móricz 1936-ban találkozik egy proletárlánnyal, aki nem egyszerűen modellje, de "adatközlője", művei anyagának "szállítója" lesz. Nemcsak műveket ír a lány életéből, de megváltoztatja az életét is, és éppen ezzel a tettével sodorja a kiapadás felé az újabb művek forrását: Csibe abban a pillanatban, hogy Móriczcal találkozik, elkezd távolodni attól a léttől, ami miatt érdekes lett az író számára. Visszaút a régi életbe nincs, ezt Móricz is tudja: "akkor elvész számomra mint információs iroda a proletárság felé. Soha többet nem lehet visszaereszteni a proletár világba: kiemeltem, s nekem kell gondoskodni a magas életnívójáról."8 A helyzet tehát saját csapdáját is magában rejti, ráadásul Móricz ebbe a csapdába nem sokkal korábban belesétált már egyszer, amikor Simonyi Máriát feleségül vette: "M. mellett semmi többet már nem kaphatok, csak éppen azt, ami már itt van, s kiírva áll bennem. Ő ti. nem hozott semmit: sajátságos, hogy az a vágyam, hogy vele megismerem legalább a bohémvilágot, abszolúte nem sikerült. Ő tökéletesen szakított régi életével, és soha senkivel nem találkozik azóta régi barátai közül. Mivel nem beszél, vagyis, ha beszél, az jelentéktelen, múltjáról semmit sem tudtam meg, s minél jobban öregszik, annál kevésbé fogok tőle bármi adatot is kapni."9

Csibe életanyagából Móricz nem sokkal első találkozásuk után ír egy darabvázlatot, a tervben a Pygmalion-mítosszal magyarázva saját elképzelését: "Pygmalion-eset. A káromkodó szabadszájú kislány, aki magától csinálja meg saját neveltetését."10 Nemcsak a Csibéről született drámaterv mérhető azonban a legendás Pygmalion-király és az elefántcsontból kifaragott, Aphrodité által életre keltett Galateia történetéhez: Csibe és Móricz "valódi" találkozása, amit az ezt felidéző lánya nyilvánvalóan az író elmondásából ismerhetett, erősen emlékeztet Liza és Higgins G. B. Shaw Pygmalion című drámájában olvasható találkozására. A noteszos Higgins ugyanúgy Liza beszédére figyel fel, mint Móricz, aki Németh László szerint "noteszában hordja az ihletét".11 Móricz megpillantja éjjel, hazafelé gyalogolva Csibét a Ferenc József híd közepén, és azonnal a beszédére összpontosít: "ránézett, nagyot nézett, és azt mondta: - Az anyja szemit, jó volna beleugorni a Dunába. Már az első szava remek, jobb, mint Rozika, és még nagyobb szükség van rá."12 Az esetet felidéző Móricz Virág nem véletlenül emlegeti itt az Úri muri hősnőjét, Rozikát: Móricz a naplójában Csibét nemcsak jövendő művei szereplőjének látja, de egykor megírt regényhősei megtestesüléseként fogja fel. "Szinte érthetetlen, hogy tud valaki ilyen együgyűen naiv lenni. Pontosan az az édesség, ahogy az én alakjaim csinálják. A debreceni kis menyecske, Kegyes Böske, a Pillangó modellje ez."13 Móricz nemcsak Csibe viselkedése, jelleme, de a neve (amely az Erzsébet név egyes vidékeken használatos becéző formája) alapján is keresi a lány helyét az életművében: "Folyton kereste a helyet, hova illesztheti be ezt a lányt az ő írói világába. Pacsirta, égi madár, kismadár, csibe..."14 Csibe máshol egy egész könyvtárral lesz azonos (igaz, ezzel a fordulattal Móricz felesége féltékenységét kívánja leszerelni): "nekem a Csibe nem más, mint mikor az Erdély-t írtam, s tizenhét évig egy könyvtárat olvastam végig..."15 Ugyanakkor pedig, hogy élet és irodalom még inkább szétszálazhatatlan legyen, Móricz a valóságban viselkedik úgy, mint Shaw Pygmalionjának Higgins professzora: a drámahős azt akarja, fogadásból, elhitetni egy estély vendégeivel, hogy Liza valódi hercegnő, Móricz egy erdélyi út előtt "tanítja ki" Csibét, mulatságképpen: "Amikor [Móricz] Erzsike lenn járt Kolozsvárt a könyvnapon, külön utasítást adott [Móricz], kivel hogy bánjon, mit beszéljen. Egy kis orv mulatság is volt ebben: ezt a lányt a sok középosztályi emberrel mint egyenrangút elfogadtatni. Mint az őstehetségekkel, vele is azt bizonyította, lesz belőle olyan ťúrinőŤ, mint akárkiből."16

Nem meglepő, hogy egy írótárs, Németh László érez rá arra, hogy Móricz az élő lányt irodalmi alakként kezeli és próbálja alakítani, és így nemcsak az Árvácska című regény vagy a Csibe-novellák nevezhetők Móricz műveinek, de Csibe, az ember is: "Csibe-Árvácska-Erzsike Móricz Zsigmond utolsó költeménye".17 Élet és irodalom határai azonban nemcsak ilyen módon mosódnak el: az Árvácska című regény kezdete, ahol a főszereplő kislányt nem Csibeként, hanem Csöreként, Árvácskaként, Pöszeként emlegetik, mintha Csibe nevének metaforizálódása lenne: "Hajnal a pusztán. A kemény és örök nap úgy ébred az ég és a föld színén, mint idétlen tyúk éretlen tojása. Vörös és sárga fények ömlenek át rajta, ropogva, a hajnali kék ködbe. Még nincs mész a tojáshéjban, a nap bizonytalanul elnyúlik, szinte szétfolyik; odaütött tojás a barna serpenyőben."18 A Csibe névből kiinduló metaforizálódás egyébként ugyanígy megfigyelhető Móricz, lánya által felidézett, megnyilatkozásaiban ("azzal csipked bennünket, hogy örüljetek, a család csibe-húson fog élni"19), Móricz Virág szövegében pedig meglehetős szarkazmussal alakul át a Csibe csipog novellacím: "Csak utólag tudtuk meg, hogy már a Csibe Leányfaluban csipog."20

A csibehúson élő család képe erősen ironikussá válik: miközben Móricz Virág (egyáltalán nem titkolva Csibével szembeni ellenérzéseit) ezt a részletet annak bizonyítására idézi fel, hogy Móricz elhatározása az volt, a Csibéről írt művek honoráriumából fogja eltartani családját, a mondat nyilvánvalóan utal a Móricz és Csibe közti, Móricz Virág könyveiből is kiolvasható szexuális kapcsolatra. Arra a kapcsolatra, amelyben Móricz, Erzsikére hivatkozva, sajátos apaszerepet osztott magára: "Tegnap már azt figyeltem, hogy mintha kimerítettem volna a gyereket. Már untatott. De az a szerencse, hogy apaszerepet adott maga mellett. Szerelmes apa. Mily csodálatosan tudja kitárni a kis szíve minden pici megcsiklandozását. Én kielégíteni nem tudom. Nekem egy ölelkezés elég egy hétre, s őneki a teste, a vére számtalant kívánna egy éjszakán át..."21 A "szerelmes apa" szerepkör kialakításához Csibe gyermekimázsát is meg kellett teremteni; bár az Erzsikénél 37 évvel idősebb Móricz valóban a lány apja lehetett volna, a lány megismerkedésükkor már egyáltalán nem volt kislány, bármennyire építgette is az író a szövegekben ezt a képet. "Erzsike 1916. május 3-án született, az adott időpontban tehát már a huszonegyedik évében járt, s a fiacskája is már másfél éves. Aztán a Móricz-levélben végig a ťkis öngyilkosjelöltŤ, a ťgyerekŤ, a ťkislányŤ és megint csak a ťkislányŤ szó szerepel. Móricz nagyon is tudatosan húzza itt alá Erzsike ťkislány voltátŤ, ťgyermekségétŤ."22 Vagyis a "valóságban" nem beszélhetünk itt semmiféle Lolita-figuráról, Erzsike a Móriczcal folytatott viszony idején már a legkevésbé sem ártatlan kislány: Móricz szövegeiben válik azzá. (Persze részben azért, hogy Móricz a körülötte lévő nők gyanakvását elaltassa - ez leginkább a Debrecenben élő Magoss Olgával folytatott levelezésben sikerülhetett, az asszony ugyanis nem látta a "gyermeket", csak Móricz interpretációját olvasta róla.)

A Móricz és Erzsike23 közti szexuális viszony könnyen az irodalomtörténet "pletykarovatába" lenne száműzhető, ha nem fonódna ebben a kapcsolatban, pontosabban a viszonyról szóló naplórészletekben, visszaemlékezésekben elválaszthatatlanul össze élet és irodalom, írás és szexualitás. Móricz számára ugyanis az írás maga, az írói tevékenység a nemi vággyal, a szexuális izgalommal lesz azonos: "Most ugyanis tisztán nemi ingerből táplálkozik a munkaenergiám. Valósággal mesterségesen kell felizgatni erotikus rágondolással a költői erőt, pedig nem is foglalkozom eredeti alkotómunkával, csak kombinálással: régi munkából kell újat készíteni";24 "Egészséges vagyok. Jól eszem, iszom, emésztek, s kényelmesen élek, tehát a szervezet jól működik: spermatermelésem kitűnő. De itt valami belső összefüggésnek kell lenni a szellemi munka és a testi ingerek között: az író főleg szerelmi problémákkal foglalkozik, s ez bizonyosan hozzájárul ehhez a helyzethez nálam, de nemcsak a nemi jelenetek keltik fel a vágyat, hanem a nagyobb feszültségű írói megnyilatkozás."25 Egy irodalmi mű létrehozása így nem lehet más, mint az ejakuláció, a csúcspont, a kielégülés: "Abszolút nyugalmi állapotot kell élveznem, hogy a bent folyó események, ami leírva neveztetik pl. regénynek, tökéletesen meg nem zavartan keljen, dagadjon bent, s érjen, s mikor itt az írás szent és minden coitusnál magasztosabb pillanata, a legtökéletesebb erekcióval lövellje ki a spermát."26

Ebben az összefüggésben egyáltalán nem meglepő, hogy az író naplójában az élő emberből könyvvé változtatott, sőt az életben is szövegként formált Csibével folytatott szexuális kapcsolat az írásnak, az megírandó anyag átadásának egyetlen lehetséges formája lesz. Író és modellje így egyesülhet, és válhat a modell valódi teremtménnyé: "A csók már a közösülésnek egy neme, így majdnem teljes hatású. De a koitus azonnal valami különös lelki eggyé forrást idéz elő. Ahogy a Csibe rám borult és a szívemen ujjongott és csacsogott, s ahogy én hallgattam. [...] A szívemen aludt: ezt nem feledhettem egy pillanatra sem. Gondolkodva árasztotta magából a közlési dühben azt, ami benne volt. [...] Tehát a hímben és a nőstényben a koitálás teremti meg a tökéletes egységet. [...] Most jön az író kérdése önmagához: az író abban a pillanatban már nem modellnek tekinti a nőt, hanem a saját megtalált vagyonának."27 A valóságból építkező irodalom élő emberből regényalakot formálhat a szexuális aktusban és az írásaktusban egyesülve, fordított út viszont nem létezik: "Az író sok alakot teremt, de olyat nem írhat magának, hogy meg is baszhassa."28

A Csibével folytatott viszonyban, legalábbis Móricz naplója szerint, egyértelműen a szöveg létrehozása az elsődleges cél, ehhez viszont kizárólag a szexuális egyesülésen át vezet az út: "Ez a kicsi a maga műveletlenségében és melegségében mindenkin túltesz, egyáltalán nincs előtte semmi korlát. Nem érzi, hogy egy lebaszás megbecsteleníti: azt ő természetes valaminek tekinti, amitől felfrissül. Csak ennek hitte el, hogy komolyan veszem. Utána minden el volt intézve ezen a világon. Nem lehet elmondani, milyen felemelő érzés, a tavaszi esőhöz hasonló valami volt, ahogy a szívemen fektette kis piszkos, kócos fejét, és járt a kis csőre, mint a galambé."29 Csibe unalmassá sem akkor válik, amikor szexuálisan nem izgató már, hanem akkor, amikor már nincs mit mesélnie: "S én félek, hogy holnap találkozni kell a Csibével. Se pénzem nincs, se faszom hozzá. E pillanatban kész vagyok szegénykével. Nem írhatok belőle akármennyit, s akkor minek? ťÉn egy jó írásért kész vagyok megbaszni az ördögök öreganyját is, de anélkül?Ť"30

Szöveg és valóság azonban nemcsak a Móricz-Csibe kapcsolatban, de az Árvácskában is rendkívül finom áttételekkel alakul egymásba. Abban a jelenetben, ahol Csöre a vele egyedüliként emberségesen bánó öregembernek elmondja, hogy egykori nevelőapja szexuális tárgyként is kezelte, vagyis beszámol, ha nagyon röviden is, egy pedofil kapcsolatról, a szöveg nem a mondottakra irányítja az olvasó figyelmét, hanem az elmondás módjára, és ezen keresztül a nyelvre magára. A középpontba ugyanis nem a döbbenetes mondat tartalma, hanem Csöre beszédhibája kerül: "A kislány szíve dagadt a részvéttől, szeretett volna ő is olyan szépet és rettenetest mondani, mint az öreg, s azt mondta: - Engem kedves apám mindig csimogatott. / Az öreg eleinte nem is figyelt oda a kis selypre, nem is lehet érteni, mit mond. - Nem csimogat: simogat... s... sss...sss... / - Csss...cssss...sss... / - Ahogy a szél fúj: sss... sss... / - Css... ssscs... sss..."31 Csöre beszédhibája nem egyszerűen a valóságból vett "tény"32 vagy pszichológiai hátterű beszédzavar.33 A nyelvromlás, ahogy ezt Balassa Péter is megállapította, folyamatként bontakozik ki a regényben, és egy olyan világ jele lesz, amelyben "értelmes, kifejező szavakat nem lehetett mondani",34 de nem véletlen az sem, hogy éppen a cs hang eluralkodásában jelentkezik. (A Csöre, de a regénybe metaforikusan szintén beépülő Csibe név első hangja is ez, amit a kislány szinte minden szóba "belecsempész".) Ráadásul a csimogat-simogat váltás a beteges, illetve a kedveskedő emberi gesztus különbségét is jelezheti, az s hang kiejtésének gyakorlásából pedig a kislány elhallgattatása lesz: sss, azaz maradjunk csöndben, hiszen ilyesmiről, mint a gyermekek szexuális zaklatása, nem beszélünk. Az s hangra adott magyarázat, az "ahogy a szél fúj", pedig az embertelenséggel szembeállítható természeti erőket jelezheti: bár a természet nem mindig kedves, de legalább nem könyörtelen és kegyetlen.

A fenti részlet effajta értelmezését a még ugyanebben a zsoltárban, a hatodikban olvasható párbeszéd erősítheti meg. Ez a jelenet ismét fordulópontnak tekinthető Csöre történetében: a kislány, véres fejjel, bögrét hoz itt az öregnek, Zsaba Mári "étetőjével". A részlet újra a beszédhiba javítgatásával zárul: "- Mitől vagy olyan véres? / - Csabamári becsakította a fejemet az olvasóval meg a csegedi papucsával is. / - S... ssss... sss... - súgta felé az öreg ember. / - Sss... cssss... ssss... - válaszolt Csöre, most egészen jól kijött a s betű a szájából: papuss... sss..."35 Itt a sss már egyértelműen a suttogás és az elhallgatás jele lesz, az öreg ezzel reagál az újabb, megdöbbentő közlésre. A jelenet nyelvi megformálása azonban nemcsak ezért érdekes - Csöre a hibásan kiejtett szavak közül azt az egyet javítja ki, ahol a cs hang a helyén volt: az így is hangsúlyossá tett papucs szó pedig ennek a téves javításnak köszönhetően papussá alakul, s ebben a formában talán nem túlzás ráérteni a kislány mellett egyedüliként valamiféle apaszerepet betöltő öreg takácsra.

Ez a két regényrészlet azt mutatja meg, hogy Móricz regényről megfogalmazott, sokat idézett önértékelése könnyen félrevezetheti az olvasót: "Irtóztató könyv, azt hiszem, de a fantáziának egy sora sincs benne. Ilyen könyvet még nem írtam. Ennek a legkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel, mint a mocsárból a kénes gőz."36 Balassa szerint ez a nyilatkozat azért fikció, mert "Árvácska története az oral history egyik (korai) esete, egy sajátos interjúsorozat lejegyzett változata, amelyben sok minden a történetközlő spontán formálóképességén és a lejegyző (az író) szerkesztői nyelv- és tempóérzékén múlik."37 Azt gondolom, a móriczi önértékelés és a regény egymásra vonatkoztatása még ennél is komolyabb következményekkel jár, hiszen Móricz és Csibe nem egyszerűen úgy dolgoznak itt együtt, mint korábban Móricz és Papp Mihály (A boldog ember Joó Györgye): az Árvácska nem monológ, Móricz pedig ezúttal nem lejegyző. A regény tanulsága ebben az értelemben számomra az, hogy ha fantázia és valóság szembe is állítható, ezzel nem kerül egymással ellentétbe az úgynevezett szöveg- és a világszerűség, egy "világ" létrehozása ugyanis csak a szöveg írói alakításán keresztül lehetséges, amelynek során a nyelv legalább annyira irányít, mint a történések maguk. Móricz, amikor a valóságos modellek segítségével írt műveiről beszél, szintén a nyelvet nevezi meg irányítóként: "Ha leülök valakivel beszélni, s hozzáfogok gondosan hallgatni s közben megfigyelni őt: akkor az élet átad nekem nemcsak egy egyént, de egy típust, aki abszolút tisztán tud mindent, amit tudnia kell: tudja a nyelvet."38

Az életből táplálkozó, műveit a széles olvasóközönséghez eljuttatni kívánó, az országot járó, beszélgető és folyton jegyzetelő, jól egyetlen idegen nyelven sem beszélő, paraszti származású Móricz, úgy tűnik, kevés írótól különbözött annyira, mint a világpolgár, hűvösen arisztokratikus, állítása szerint minden figuráját a fantáziájában megteremtő, az olvasóktól gőgösen elzárkózó Nabokovtól. Ha viszont a Móricz utolsó éveit az életben és az irodalomban meghatározó Csibe-történet szövegnyomait kutatjuk, azt látjuk, hogy az író számára élet és irodalom, ha másképpen is, de nem kevésbé keveredik össze, mint a minden művébe önmagát belerejtő, valódi önmagát szövegként alakító, önmítoszteremtő Nabokov esetében. Móricznál ráadásul az élet és az írás azért sem válhatott el élesen, mert ő sokszor akkor is írt, amikor "csak" élnie kellett volna. Móricz esetében a kiadott, könyvként megjelent szövegekkel szemben is szövegek állnak: a kéziratos hagyatékban fennmaradt, még csak igen töredékesen ismerhető több ezer oldalnyi jegyzet, a Tükör-kötetek, illetve a teljességükben még szintén nem olvasható naplók. Móricznál a lélek feltárulkozása is csak szövegként képzelhető el - a Tükör-kötetek elején a következő, Jankának szóló ajánlást olvashatjuk: "Az én páromnak adom azt az írástömeget, amelyet míg élek látni nem szabad, mint ahogy nem enged belelátni az ember a lelkébe idegent."39 Móricz számára sokszor a beszélgetést is az írás helyettesíti: "Ebben éltem ki e hónapban magamat. Gépelgetés. A beszélgetés mintájára. Csakugyan azt pótolja."40

Azt, hogy az élet és az irodalom milyen mértékben azonos Móricz számára, a legdöbbenetesebb módon egy haláláról olvasható leírás mutatja meg. Móricz halálát, amely a marxista irodalomtörténet számára, különös módon, a fasizmus elleni tiltakozás szinte akaratlagos gesztusává változhatott,41 egy olyan momentum előzte meg, ami igen érzékletesen tanúskodik róla: az élettől elköszönő író első agyvérzése után, megnémulva és félig bénán, az irodalomtól búcsúzott el egy rendkívül teátrális gesztussal. Amikor az élete során elképzelhetetlen mennyiségű szöveget létrehozó Móriczot az agyvérzés a beszéd és az írás lehetőségétől is megfosztja, testét könyvekkel borítja be: "Egész délelőtt haragosan feküdt. A jeges tömlőt lerángatta magáról. A testét könyvekbe temette. Széles díványa belső polca tele volt mindig a kéznél tartott könyvekkel, újságokkal. Ép kezével magára húzgálta, amit ért. S még válogatott is benne: Ady piros Összes verseit a mellére, a szívére tette, kinyitva. Készült a halálra."42


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.