EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. január 30. | Martina, Gerda, Jácinta napjaAKTUÁLIS SZÁM:1125232. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

2. évfolyam 18. szám

Gerold László

A magyar dráma kései ünnepe

(Füst Milán drámái, Megvető Kiadó, Budapest, 1966.)

1966. június 1.

Tudott, hogy a három irodalmi műfaj szempontjából a magyar irodalom a drámában a legszegényebb. Mennyiségileg s főleg minőségileg messze a líra és az epika mögött kullog. Mindössze néhány értékesebb alkotással rendelkezik. De úgy látszik, nemcsak a drámák minősége, irodalmi értéke, világviszonylati színvonala kétségbeejtő, hanem a meglevő termékek körüli bábáskodás, sőt a legelemibb adatok nyilvántartása is felületességről tanúskodik. Íme, például Füst Milán (akinek drámáiról könyve megjelenése alkalmából ezúttal szó lesz) Boldogtalanok című műve és a rá vonatkozó néhány adat: "1915-ben jelent meg a Nyugatban, és a húszas évek elején az írók Színháza játszotta csupán" ... (A magyar irodalom története, 5. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965. 406. oldal); "Boldogtalanok c. drámájában (1923) egy szerelmi" ... (Magyar Irodalmi Lexikon, első kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. 376. oldal); "Az 1914-ben született Boldogtalanok csak 1925-ben került színpadra" ... (Hegedűs Géza‒Kónya Judit: A magyar dráma útja, Gondolat Kiadó, Budapest, 1964. 184. oldal). Maga Füst Milán a Boldogtalanok keletkezése dátumának 1914-et jelöli meg, amikor az író szerint játszódik is a mű "egy magyar kisvárosban". Ha az adatok pontatlanságához (ami főleg abban nyilvánul meg, hogy a darab előadásának dátumát többféleképpen jelölik) hozzáidéznénk az író vallomását, amelyben a Boldogtalanok kálváriáját mondja el, amíg "tisztavirág-életű" színpadi előadására sor került, akkor nyugodtan beszélhetünk a drámák mostoha életkörülményéről és bánásmódjáról a magyar irodalomban.

Igaza van Hubay Miklósnak, amikor az Élet és Irodalom egyik utóbbi számában a magyar dráma és a drámaírók sorsáról panaszkodva így nyilatkozik: "És a huszadik században sem sokkal jobb a helyzet: Füst Milán már aggastyán (kiemelés G. L.), amikor a Boldogtalanok és a IV. Henrik sikert arat". Ehhez a véleményhez nyugodtan hozzátehetjük, mert logikusan következik belőle: pedig Füst Milán drámái, főleg a IV. Henrik király a

műfaj legszebb megvalósulásait jelentik, csúcsain járnak. (Ezt bizonyította a budapesti Madách Színház 1964-es előadása is, Gábor Miklóssal a főszerepben.)

 

Füst Milán, akit a róla szóló szűkszavú irodalomtörténeti ismertetők mindenekelőtt "a magyar szabad vers megteremtőjeként tartanak nyilván, ma a magyar irodalomnak és drámaírásnak is klasszikus nagysága. Füst Milán klasszikus, nemcsak hajlott kora ellenére (1888-ban született), hanem irodalmi munkássága miatt is, meg amiatt, mert az egyik legkomplettebb írói egyénisége korának. Aki könyvei elé írt előszavait olvassa, az elsőül talán meglepődik azon, hogy Füst Milán önmagát mindig Tolsztoj, Goethe és főleg Shakespeare társaságában tudja, említi, szereti látni, érzi jól. Ez nem holmi póz, kontár kacérkodás a művészettel, hanem éppen Füst Milán írói és emberi elkötelezettségének lényegére mutat rá. Ő tudja, hogy egyetlen igazi mérték létezik az irodalomban, a művészetben ‒ a színvonal. Ezt csakis a legnagyobbaktól lehet eltanulni. Füst Milánnak pedig annak ellenére, hogy szerinte írói pályáján az improvizációé volt a döntő szó, sikerült megalkuvást nem ismerő, nagy művésszé lennie. De hát Shakespeare, akit annyiszor emleget, idéz Füst Milán, akinek zseniális következetlenségeit olyan előszeretettel leplezi le, de akiért mindenkinél jobban lelkesedik, nem tetszik-e ma varázslatos rögtönzőnek, a legnagyobb improvizálónak, és ugyanakkor a legnagyobb művésznek is az irodalomban?!

Füst Milán valóban a mai magyar irodalom egyik legkomplettebb írói jelensége, nemcsak azért, mert a lírától az esztétikáig, a prózán és a drámán át mindenben próbát tett és jelentőset, maradandót alkotott, hanem azért is, mert saját műveihez fűzött utalásai a legtöbb esetben pontosan jellemzik egy-egy alkotását vagy munkásságának egyik-másik szakaszat. Drámái új kiadása elé írt előszavában olvashatjuk:

"A következőket határoztam el tehát a magam számára: hogy abbahagyom a realista drámával való minden kísérletezésemet, annál is inkább, mert a bennem lévő démon ebben a műfajban nem tombolhatja ki szabadon magát. Mindenféle kötelezettségek nyűgözik. Csakhogy akkor melyik drámai stílust választhatom? Minthogy összesen csak háromféle drámai stílus létezik e világon. Nincs több, akárhogy firtatom is. Van a görög verses dráma, amely, ugyebár, formájában, kivitelében távolról se reális, csak a lélekábrázolás dolgában az. Van továbbá a Shakespeare korának drámája, és van az újkori, realista-naturalista színmű. Igaz, hogy akadnak még egyéni stílusok is, egyéni találmányok, amilyenek, mondjuk, a Maeterlinckéi vagy a Crommelincké.

... Ilyen meggondolások útján jutottam el aztán Henrik királyomhoz".

És ő próbát tett a szerinte létező drámai stílusok mindegyikében. Az Aggok lakodalmon a görög verses drámák stílusában íródott. "Shakespeare korának drámája"-ként tarthatjuk számon Füst Milán legsikeresebb művét, a IV. Henrik királyt, valamint a Catullust. Az újkori realista-naturalista drámák stílusában a Boldogtalanok készült. Míg az Atyafiak és a nőt meg A néma barátot kissé az "egyéni találmányokban" tett Füst Milán-i próbálkozásoknak minősíthetjük. Kimondott realista drámát nem írt, mert szerinte ilyesmi nem létezik: "a realista drámai műfaj a legnehezebb művészi hamisítványnak mondható; szinte fából vaskarika".

Füst Milán, annak ellenére, hogy határozott drámaírói vénája és sajátos érzéke, tehetsége mellett is aránylag kevés drámát írt, a műfaj követelményeit, az elméletet nagyszerűen ismerte. "Minek kell lezajlania két és fél-három óra alatt?" ‒ teszi fel a kérdést, s azonnal mellékeli is a feleletet: "Egy egész világnak".

Tehát "sürgős műfaj", s ezt Füst Milán soha sem téveszti szem elől. A Boldogtalanok replikái például az esetek óriási hányadában sohasem hosszabbak egy mondatnál. De ez nagyjából Füst Milán többi drámájára is áll. Gondosan bánik a szavakkal, mindig csak a leglényegesebbet mondják a szereplők, s ezt is röviden. Mégis, Füst Milán minden egyes képet teljesen kidolgoz, szereplői minden tettének és szavának egyaránt van előzménye és következménye. A IV. Henrik ki- rály-lyal együtt, amely a színpadon valószínűleg az egyik legnagyobb színházi élményt jelenti, amit csak magyar nyelven megírt dráma jelenthet. Vele együtt a Boldogtalanok és főleg a Catullus árulja el számunkra, hogy Füst Milánban a magyar drámaírás páratlan nagy lehetőségei kínálkoztak. Sajnos, ezek nagyrészt kihasználatlanul is maradtak. A IV. Henrik királyon, a Catulluson és némileg a Boldogtalanokon kívül más ‒ értékes ‒ darabok nem tudtak kiérlelődni a tehetséges alkotóból. Ennek okát legkevésbé magában Füst Milánban kell keresni, inkább a mostoha körülményekben, amelyek: "elriasztották a valódi tehetségeket, a nagy ígéreteket! Talán, ha akkor (a Boldogtalanok megjelenésekor), s még később is, nem veszik el az író kedvét a színpadtól ‒, ma kevesebb gúnnyal s nagyobb tisztelettél beszélhetnénk a két világháború közötti drámáról". (Hegedűs Géza‒Kónya Judit, i.m. 85. oldal.)

Füst Milán azonban mindamellett, hogy műveinek fogadtatása elriasztotta a drámától, nem lett a műfajhoz hűtlen, hanem ennek legnagyobb művelőjénél, Shakespeare-nél keresett gyógyírt sebeire. Lefordította a Lear királyt. Vörösmarty után erre vállalkozni merésznek mondható, de Füst Milán nem vallott szégyent. A helyenként kissé romantikus ízű Vörösmarty-fordítást Füst Milán maibbá, gondolatibbá tette.

Kétségtelen, hogy Füst Milán Shakespeare egyik legjobb magyar ismerője, ezt az Általános tudnivalók Shakespeare-ről című, e kötetbe szintén felvett tanulmánya is igazolja. Élvezetes, tanulságos írás, Füst Milán sziporkázó és könnyen olvasható modorában készült. Shakespeare-ről meg a tanulmány szerzőjéről egyaránt vall. Shakespeare-ről, hogy hibái ellenére is a világirodalom egyik legnagyobb költője volt. Füst Milánról pedig, hogy a magyar irodalom parlagon hagyott legnagyobb drámaírói tehetsége veszett el benne.

Erről különben a nemrég megjelent drámákat tartalmazó kötet is híven tanúskodik.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.