Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

11. évfolyam 124. szám

Jan Mukarovsky

A költői mű mint értékegyüttes

1975. augusztus 1.

A költői mű a legkülönfélébb értékek sokaságát fog­lalja magában; de mint művészi kifejezés, az esztéti­kai értékek kivétetelével mindőjüket nélkülözheti. Akárcsak bármely más nyelvi kifejezésben, a költői műben is jelen lehet az értékek minden válfaja, így például az egzisztenciális értékek (a tények megléte illetve nem-léte), az intellektuálisak (a gondolatok helyessége vagy helytelensége, eredeti vagy kölcsön­zött voltuk) vagy az etikái, a szociális, a vallási és más értékek.

Ennek a tanulmánynak nem feladata, hogy pontosan definiálja, leírja és osztályozza a költészet minden lehetséges értékét. Bennünket csupán az egyedül nélkülözhetetlen és domináló érték, az esztétikai és az összes többi viszonya érdekel. Minthogy az utób­biak közös vonása az esztétikai értéktől való eltérés, esztétikán kívüli értékeknek fogjuk őket nevezni. A költői mű befogadható és elbírálható bármely értéke szempontjából. Vizsgálható, hogy a műben elbeszélt események megtörténtek-e vagy sem; a versben ki­fejezett érzelmek őszinték-e, vagy színleltek; a mű eszméi helyesek-e, vagy tévesek, eredetiek-e vagy sem; a mű megtestesítette etikai álláspont megegyezik-e a miénkkel, vagy eltér attól. Ám a költői mű művészi jellegének az értékelés egyetlenegy módja felel meg, s ez az esztétikai értékelés, mely egyedül mérvadó. A valóságban az adekvát értékelés kérdése igen össze­tett: tudniillik az értékelés két típusa, az esztétikai és az esztétikán kívüli, olykor felcserélődnek, s felcserélő­désük magából a mű természetéből következik. Így például az önéletírás vagy épp a történelmi regény műfajára jellemző az egzisztenciális (igaz — hamis) és az esztétikai értékelés keveredése. Ezzel analóg példa a képzőművészetben a portré. Lehetnek olyan korszakai a költészet fejlődésének, amelyek — még az esztétikai értelemben »legtisztább« műfajok, példá­ul a líra vonatkozásában is — erősen hajlanak az ér­tékelés esztétikán kívüli módozatai felé. Arról se fe­ledkezzünk meg, hogy olvasóból sokféle van; egyesek alkatilag jobban vonzódnak a mű esztétikán kívüli, mint az esztétikai értékeihez, s így is fogadnak be minden művészi alkotást. Mindez azonban mit sem változtat az esztétikai értékek elsőbbségének isme­retelméleti elvén, mely a költői mű és a tényközlés elméleti határvonalát jelzi.

Ha a műalkotás adekvát befogadásában esztétikai ér­tékei az elsődlegesek, világos, hogy alárendelt sze­repet játszó többi értékei — mivelhogy önállóak — nem befolyásolják a költői mű mint művészi objek­tum értékelését. A helyes értékelés számára például irreleváns, vajon a műalkotás tényei megfelelnek-e a valóságnak, vagy sem. A fenti állítás alapján úgy hihetnők, a műalkotást művészi objektumként befo­gadó és értékelő olvasó kirekeszti látóköréből a mű esztétikán kívüli értékeit. Tévedés — az esztétikán kívüli értékek ui. ilyen esetben is fontos szerepet töltenek be, ha nem is önállóan, a befogadó érzelmi és akarati viszonyulását irányítva, hanem a műalko­tás esztétikai szervezettségének összetevőiként. így például az etikai és a szociális értékek a hősök köl­csönös viszonyát megalapozó eszközök lehetnek, epi­kai művek hőseinek »rangsorolásában« (például a po­zitív és a negatív hős ismert ellentéte). Esztétikán kívüli érték lehet az erjesztője a cselekmény kibon­takozásának — például azokban a művekben, me­lyekben »a jó győzedelmeskedik«. Más eszközökkel egyetemben esztétikán kívüli érték adja meg a líra érzelmi töltését. Nagyobbára esztétikán kívüli értékek eltéréseire és ellentéteire egész szerkezet épülhet, különösképpen lírai versé. Az »odaértett« tényleges és a közvetlenül kifejezett hamis értékelés ellentétén alapuló irónia jelentős tényezője lehet a műalko­tás esztétikai struktúrájának. Valamely esztétikáin kí­vüli érték hangsúlyozott hiánya is a művészi szer­vezettség tényezőjévé válhat. így például a XIX. szá­zadi realizmus egyik válfajának alapvető sajátossága az etikai értékelés mellőzése az egzisztenciális érté­kek javára. Tények közvetlen állásfoglalás nélküli felsorakoztatásával leplezik az etikai értékelést, mely a felsorolás mikéntjében közvetetten jelen van. Az »elhallgatott« etikai értékelés a műalkotáson kí­vülre vetül, az olvasó reflexióiba. Az olvasónak úgy tűnhet, egészen önállóan, közvetlenül magát a valósá­got értékeli. Az egzisztenciális minőségeket ugyanak­kor olyképpen emelik ki a realista regények, hogy nagy súlyt fektetnek az elbeszélt események »hitelességére« (szándékosan meglazítva a cselekmény belső szerkezeti összefüggéseit), s a leírásokban magára a »valóságra« (a jelenettagolás véletlenszerűségei és spontán alakítatlansága).

Noha, mint láthattuk, az esztétikán kívüli értékeknek a költői műalkotás szervezettségében nagy szerepük van, ez mindaddig könnyen szem elől téveszthető, amíg a költészet esztétikán kívüli értékeinek skálája megegyezik az adott értékeknek az olvasó által a gyakorlati életben tapasztalt szokásos rendijével. Eb­ben az esetben ugyanis a mű értékeinek rendje és hierarchikus rétegeződése mindenképpen értelmezhe­tő a társadalmi valóságtól függően — és egyáltalán nem a mű struktúrája felől. Nagyon érdekes felfede­zésekhez juthatnánk az esztétikán kívüli értékek strukturális teherbírását illetően pl. egy régebbi ke­letű műalkotás utólagos rekonstruálásával, feltéve, hogy az esztétikán kívüli értékeknek a korabeli olva­só számára mérvadó skálája azóta érezhetően meg­változott. Megtörténhet, hogy a regény hőseinek a mű hordozta, s a mű strukturális szervezettségének egészébe beépített etikai vagy épp szociális értékek alapján felállított belső viszonyrendszere ellentmon­dásba kerül az olvasó számára érvényes etikai és társadalmi értéknormákkal. S így ugyanaz a hős, amely a műalkotásban, megfelelő erkölcsi kvalitásai alapján, pozitívnak bizonyosul, a gyakorlatban ér­vényes megváltozott értékelés tükrében negatívnak minősül. A hősök műbeli szociális minősítésének el­lentmondhatnak az új társadalmi értéknormák. Más esetekben viszont egy új látásmód a morális eszmét, amely felé, a szerző szándékával összhangban, a cse­lekmény mint végcélja és megoldása felé halad, nyomatékos ellenpontnak veheti. A mű hordozta esz­tétikán kívüli értékek mindeme esetekben teljesen különválnak a gyakorlati életben használatos érté­kektől, s csupán a mű esztétikai szervezettségének tényezőiként hatnak.

Mindeddig csupán a műalkotásban fellelhető esztéti­kán kívüli értékeknek a mű strukturális szervezett­ségének egészéhez való viszonyát vettük figyelembe. De már az esztétikán kívüli értékeknek egy régebbi keletű alkotás rekonstrukciója alkalmával megmutat­kozó szerkezeti jelentősége sejtette, hogy az olvasó számára érvényes — külső — értékrend belejátszik abba, hogyan fogadjuk be a mű belső szervezettségét. A külső és a belső értékek mindenütt összefüggenek. Ez a viszony azonban mindaddig rejtett és a struktú­rára nézve semleges, amíg a kétféle értékrend meg­egyezik. Amint különbség mutatkozik a mű és az ol­vasó szokásos értékelésmódja között, ez a viszony a művészi szervezettség tényezőjévé lép elő. Egyes költői művek ezt a különbséget éles ellentétté mélyítik. Így például az úgynevezett művészi idealizmus magasabbrendű — tehát: vágyott — belső eti­kai értéket állít szembe a gyakorlatban érvényes ér­tékeléssel. Ezzel szemben más irányzatok, teszem azt a dekadencia vagy a sátánizmus, a mindennapi élet­ben visszásnak számító, esetleg határozottan negatív minőségeket állítanak a pozitív és magasrendű érté­keket megillető helyre. Vannak azonban olyan esetek is, amikor a műben adott esztétikán kívüli értékelés­mód ütközése a rajta kívül esővel nincs ugyan előtér­ben, ám a műalkotás szervezettségének implicit elő­feltétele. Egész irodalmi műfajok alapulnak ilyen előfeltételen, például a történelmi regény, a paraszt­regény és általában a sajátos környezetet, bemutató regények. Így például a »parasztregény« belső érték­skálája nem azonos a közösségével, amelynek szán­ták. A regény szereplőinek értékskálájával rendelkező parasztok szemében ez nem a parasztélet regénye lenne, hanem egyszerűen csak regény, minden köze­lebbi meghatározottság nélkül. Már maga az elneve­zés — »paraszt«-regény — tartalmazza az esztétikán kívüli értékek skálájának a kettősségét. Talán fölös­leges is külön hangsúlyozni, hogy a műben adott, a meghatározott környezet jellemzését szolgáló értéke­lésnek nem kell megegyeznie az illető környezet tény­leges értékrendjével, lehet teljesen fiktív is. Érdekes példái az ilyesfajta eltérésnek Gobineau Ázsiai novel­lái. Először is: a könyv Kelet különböző népeinek el­beszélőművészetéből merít (Perzsiából, Afganisztán­ból, a Kaukázus vidékéről), úgyhogy már magában a kötetben a különböző szemléletek, s ezzel együtt az eltérő értékrendek konfrontálódása következik be.

Emellett mindegyik elbeszélés művészileg kiaknázza a műben adott és az európai olvasó számára megszo­kott szemlélet közötti eltérést. Így például két egy­mással szorosan öszetartozó jelenetben ugyanannak a hősnek a cselekedete az olvasó etikai elvei szerint előbb morálisan elítélendő, aztán helyeselhető. A mű világában azonban a hős és környezete szemszögéből nincs ellentmondás, mindkét tette pozitív.

A költői mű esztétikán kívüli értékeinek kérdése te­hát nagyon összetett. Még összetettebbé lesz, ha a költészet gyakorlati hatását, szerepét is figyelembe vesszük. A költészet funkciója elfogadtatni a társa­dalommal egy meghatározott értékrendet. A költői alkotásnak mint művészi kifejezésnek lényegi funk­ciója, mint mondottuk, az esztétikai funkció. Emel­lett a költői mű számtalan más funkcióval is rendel­kezhet, például etikai, szociális, vallási funkcióval. Igaz ugyan, hogy a költészet esztétikán kívüli funkci­ója szorosan összefügg az esztétikán kívüli értékek kérdésével, de a kettőt nem szabad összetéveszte­nünk. A műalkotás hatása ui. nem csupán a műalko­tásról függ, hanem közegének, ami maga a társada­lom, befogadóképességétől, meghatározott értéktípus iránti befogadókészségétől, s úgyszintén a társada­lom értékelési módjától. A társadalom felru­házhatja a műalkotást a költői szándéktól eltérő funkcióval is. Különösen régebbi korok vagy távoli égtájak alkotásait, melyek a befogadótól eltérő társadalmaknak íródtak; de megtörténhet ez a kortárs és hazai környezetben fogant művek befogadásakor is.

A költészet esztétikán kívüli funkciója valójában nem a poétikának, hanem a költészetszociológiának a problémája. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a műalkotás művészi szervezettségénenk elemzésekor elhanyagolható e funkció, hiszen már a mű létrejötté­ben jelentős szerepet játszhat a költő elképzelése a mű hatásáról. A műnek szánt szerep így a művészi struktúra összetevője lesz. Arra is van példa, hogy a költő alkotása »célszerűségét« tudatosan és művé­szileg kiaknázza. Jurij Tinyanov erről (Anarchisták és újítók című könyvének Irodalmi tény című feje­zetében )a következőket mondja: »A műalkotás struk­turális szervezettségének alapjaiba beépíthető egyféle előrelátása is a konstrukció későbbi rendeltetésének. Legegyszerűbb példa erre, az élőbeszéd-szerűség je­lenléte a szónoki beszédben vagy a retorikus költé­szetben«. Ez a műalkotáson belül meglévő irányult­ság, mely szervezettségének összetevőjévé válhat, a poétika kérdése, ez kétségtelen. De a műalkotás befogadói közösségre gyakorolt hatásának, e szocioló­gia problémának a vizsgálatában is számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a mű szervezettségében esztétikán kívüli értékek és esztétikán kívüli funk­ciók alkalmazhatók; és ennek a lehetőségnek a kö­vetkezményeivel is. Valamint a szociológiai kutatás­nak azzal, hogy az esztétikai érték átalakítja az eszté­tikán kívüli értékeket, s úgyszintén azzal is, hogy a költői műalkotás látszólag teljesen külsőleges felhasználását a társadalom részéről a mű »alkalmatos« vol­ta válthatta ki.

Amikor a költői mű funkciójának a kérdését tárgyal­juk, úgy véljük, indokolt megemlíteni egy vele szo­rosan összefüggő jelenséget, a költészetnek a társa­dalomban való elterjedését. Vannak korszakok, ami­kor a költészet a társadalom számos tagjához, több szociális környezetbe és rétegbe eljut, de vannak egészen másféle korok is, amikor a költészet befoga­dása egy egészen szűk olvasói körre korlátozódik. A költészet ilymódon leszűkült hatókörét olykor magá­nak a költészetnek a számlájára írják, válságként ér­telmezik. De idézzük csak emlékezetünkbe a költészet elterjedése és társadalmi szerepe közötti kapcso­latról mondottakat, s megértjük, hogy a költészet művészi lényegét sem egészen széles, sem egészen szűk elterjedtsége nem érinti; elterjedtsége attól függ, esztétikán kívüli funkciói kisebb vagy nagyobb nyomatékot kapnak: végtére is, egyugyanazon művé­szi alkotás társadalmi elterjedtsége is koronként vál­tozó. A műalkotást adekvát módon befogadni és esztétikai funkciójában értelmezni — mindig keve­sek képesek. Táborukat nem egy társadalmi réteg adja, hanem elsősorban a társadalmi réteg egyénei­nek veleszületett tulajdonságai, valamint speciális felkészültségük.

Az egyes, térben, időben együtt élő (nemzeti és kortárs) művészetek értőinek csoportja más-más. Min­den művészetnek megvan a maga közönsége. A köl­tészet, akárcsak a többi művészetek, ha kizárólag a művészet esztétikai hatását tartjuk szem előtt, alig terjedhet a maga speciális befogadói közegének ha­tárán túl. Valamely művészeti ág erőteljes kisugár­zása és elterjedése mindig az illető művészet vala­mely esztétikán kívüli funkciója felerősödésének köszönhető. Ezért az olvasóközönség számbeli csökke­nése esetén nem beszélhetünk a költészet válságáról, hanem csupán funkciói eltolódásáról. Így például a szimbolista költészet azzal még nem lesz értéktele­nebb más költészeteknél, hogy csak egy korlátozott számú olvasóra támaszkodik. Ezt, végül is, a szimbo­lista költészetnek a költészet további fejlődésére gya­korolt hatása is bizonyítja.

Mindaz, amit e tanulmányban elmondtunk, nem a dolgok állásának végső meghatározása, sokkal inkább vita az irodalomkutatás azon irányaival, amelyek a költészet egy meghatározott szituációját és egész fejlődését azoknak az értékeknek a helyzetéből vagy fejlődéséből kiindulva magyarázzák, melyek az iro­dalmat befogadó társadalmi közösség tudatában él­nek. Így pl. a költészet fejlődését egyesek úgy fog­ják fel, mint az intellektuális értékek fejlődésének puszta visszatükröződését (az irodalom története mint az eszmék története) stb. Különbséget kell ten­ni a költészet esztétikán kívüli értékeinek változása és ezeknek a társadalmi közösség tudatában és gya­korlatában való fejlődése között. A költői mű eszté­tikán kívül értékei beleilleszkednek művészi szerve­zettségébe, s alárendeltek a műalkotás fejlődését be­folyásoló törvényszerűségeknek. Hogy a műalkotás esztétikán kívüli értékeinek egy meghatározott együttese fedi ugyanezen értékeknek a köztudatban és a társadalmi gyakorlatban fennálló rendjét — lehetsé­ges ugyan a fejlődés egy adott pillanatában, de nem feltétlenül szükségszerű és nem változatlan. A fejlő­dés egy újabb szakaszában felválthatja a költészet­nek az értékek egy egészen más együtteséhez való szorosabb kötődése. Követelésünk, hogy az irodalom fejlődésének vizsgálata a műalkotás művészi szerve­zettségéből induljon ki, nem zárja ki az esztétikán kívüli értékek tanulmányozásának szükségességét úgy a műben, mint rajta kívül — de mindig rá vonat­koztatva. Igenis fontos, hogy a strukturális elemzés a szervezettség tényezőiként kezelje a költői műalko­tás esztétikán kívüli értékeit, s úgyszintén, hogy a szociológiai kutatás figyelemmel kísérje a költészet művészi szervezettsége (ideértve az esztétikán kívüli értékeket is) és a gyakorlatban uralkodó értékek fej­lődése közötti összefüggést. Éppen csak hogy a mű­ben jelenlevő esztétikán kívüli értékeket sohasem szabad automatikusan azonosítanunk a műalkotáson kívül érvényben levő analóg értékekkel.

Fordította Danyi Magdolna