EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996225. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

IVO ANDRIĆ

Damir Šabotić

A HÍD DIALEKTIKUS FIGURÁJA

2007. október 1.

Bevezetés

Ivo Andrić Híd a Drinán című műve az egyik legjelentősebb regény a délszláv irodalmakban ugyanakkor ez váltotta ki a legnagyobb kritikai érdeklődést is különösen azután hogy Andrić 1961-ben elnyerte a Nobel-díjat. Andrić elbeszélőművészetének majd mindegyik megközelítését a modernisztikus episztémé határozta meg a szocialista-marxista ideológiai kontextus keretében1 és a Híd a Drinán témájával és történelmi kereteivel a legalkalmasabbnak bizonyult számos ideologikus olvasathoz és értelmezéshez. A mai merőben más posztmodern környezetben és az európai irodalomtudományban a 60-as évek végén és a 70-es évek elején lezajlott interpretációs fordulat ellenére sem ritkák az olyan olvasatok amelyek Andrić elbeszélői műveinek jelentésgazdagságát «ideológiai-történelmi értekezés szintjére» szűkítik2 így például az írónak A szellemi élet fejlődése Boszniában a török uralom alatt című doktori értekezésében megfogalmazott eszmei alapok megvalósulásaként olvasva és mindezt összhangban a jelen politikai/ideológiai aktualitásokkal. Így maga Andrić műve is olyan határterület lesz ahol az ideológiai diskurzus területéről származó különböző álláspontok és nézetek találkoznak (és ütköznek össze) ami további számos nem kívánt következményt von maga után a boszniai térség történelmi képének vonatkozásában 3 és ennek kapcsán a másság kategóriájának fölépítésében és reprodukciójában a térség irodalmában és kultúrájában.
Annak ellenére hogy egy szöveget miként Umberto Eco mondja számtalan módon lehet olvasni vagyis hogy az értelmezés során számtalan jelentést meg lehet célozni „végül ezeket a próbálkozásokat igazolni is kell a szövegösszefüggés alapján és a szövegösszefüggés kiveti magából az átgondolatlan próbálkozásokat”4. Épp ezért ebben az elemzésben Andrić regényét a boszniai történelmiség és kultúra plurális komplex és heterogén ábrázolásaként vizsgálom megkísérelve elkerülni az örök történelmietlen és idők feletti értékek esszencialista megképzésének a csapdáját amilyeneket a híd kimeríthetetlennek nevezett szimbolikájában és jelentésgazdagságában igyekeztek felmutatni. Mert bármennyire is fontos a boszniai kontextusban és általában a régióban a híd metaforája jelentésének határait a különbségek összekapcsolására szűkítették le mint ami a híd lényegét jelenti és ezzel a határ fogalmát amelyet a metafora egyébként magától értetődően magában foglal háttérbe szorították már csak azért is mert a híd ezeknek a határoknak a jelképes megszüntetését is jelképezte. Ahogy Marija Todorova mondja: „A hídmetaforát ebben a térségben mindig Ivo Andrić írásművészetéhez kapcsoljuk és így hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról hogy ez a hídmetafora akár a világirodalmi leírásokban akár a balkáni irodalmak bármelyikében akárcsak a köznapi beszédben is úgyszólván banálisnak nevezhető.”5
A Balkánról folyó nyugat-európai diskurzusban ugyanis ez a térség hagyományosan a „civilizált” Európa határaként szerepel. A balkániság Európa esszenciális Mássága de olyan Másság amely földrajzi és kulturális határain belül található így a Balkánról szóló történet ahogy M. Todorova megállapítja nem is a Másság hanem a nem komplett nem egész Én kialakításáról szól. A „civilizált” Európa mégis legalább a beszédmódjában igyekszik távol tartani magától sikertelenségét és (nem csak szóbeli) határt húzni Önmaga és Önmaga vad meg nem szelídített része a Balkán közé. A Balkán továbbá „olyan híd is amely fejlődési szakaszokat köt össze amit a ráaggatott címkék is jeleznek: félfejlett félgyarmati félig civilizált és félig orientális”.6 Ettől függetlenül hiba lenne a balkániságot csak az Európa-centrikus diskurzus által létrehozott Másság termékének tekintenünk. Nem feledkezhetünk meg a Kelet-centrikus kulturális ideológia részesedéséről sem amely az európai birodalmi központokhoz hasonlóan önmaga perifériájaként határozta meg. Ennek nyomán ezek a térségek ahogy Enver Kazaz a Travniki krónika kapcsán megállapítja „ideológiailag létrehozott kettős perifériaként jelennek meg sőt kettős belső Másságként Európa és a Kelet belső Másságaként”.7

Ezzel Bosznia térségét is negatív konnotációk bélyegzik meg amelyek mint jeleztem a balkáni kontextuson belüli perem- és határtérségként jelenítik meg. Így magának a balkániságnak az alfajaként tekinthetünk rá az imaginárius mélyvilajet jellegű Bosznia diszkurzív megformálásaként az Európa-centrikus és Kelet-centrikus ideológiák de a később kialakuló nemzeti ideológiák szemszögéből is. Ez a modell aztán tovább árnyalható ha figyelembe vesszük hogy ezt a térséget a történelem folyamán és sajnos manapság is számos imaginárius instrumentalizált kivetített s ugyanakkor igencsak funkcionális határokkal szabdalták darabokra. Ezeknek az ideológiák által kölcsönösen meghúzott határoknak a funkcionalitása azonban nem jelenti feltétlenül azoknak a kulturális örökségeknek a szétszabdaltságát amelyek fölött ezek az ideológiák őrködni szeretnének. A határok nem hermetikusak rések találhatók rajtuk amelyeket kulturológiai értelemben az olyan jelentések hoznak létre amelyeknek az ideológiák gyakran nincsenek is tudatában.

 

Híd és/vagy határ

A Drinát átívelő híd helyzete jelentése és funkciója révén többszörösen is meghatározza a visegrádi kasaba emberek közti viszonyait. Alakítja a körülötte élő közösségek identitását erősíti történelmi emlékezetét létezésével tanúskodik az együttélés tartósságáról. A monumentális építmény ilyen többrétegű jelentőségéről beszél Andrić egyik följegyzésében amely a Híd a Drinán keletkezésének idején készült: „Egy ilyen építmény létezése semmi esetre sem maradhat hatás nélkül az emberre és a közösségre ahogy létrejötte azon a helyen sem tulajdonítható csupán a véletlen játékának vagy az anyagi világ szükségleteinek és körülményeinek. Az építmény és a között az emberi település között ahol található meghitt és láthatatlan kapcsolat létesül összetett tisztázatlan de folyamatosan fennálló kölcsönhatás. A nép egyéniségeinek kiemelkedő teljesítményei révén saját képére formált és alkatának megfelelő építményeket alkot amelyek legmélyebb gyakran nem is tudatos törekvéseit és sajátosságait mintázzák ezek az építmények pedig lassanként és folyamatosan hatnak a nép jellemére és szokásaira az évszázadok folyamán.”8 A híd tehát eszerint azoknak az évszázados emberi törekvéseknek a kifejezője is amelyek a rájuk erőszakolt határoknak a legyőzését áthágását célozzák. A híd dialektikus értelme azonban ezt az egyszerű a modernizmusban gyökerező alakzatot is meghaladja mert a drinai híd még ha a határok jelképes megszüntetését kellene is hogy jelképezze gyakran maga is határként funkcionál. Ezt nemcsak az ideológiák alakítják ki hanem a višegradi közösségek emlékezetébe ivódott mitikus történelem is. Mielőtt az író/régész alábocsátaná szondáját a társadalom hosszú távú történelmi folyamataiba a hidat történelmi határként jeleníti meg olyan toposzként amely összekapcsolja és elválasztja az egymással szemben élő közösségeket a történelmük során olyan toposzként amely a történelmi dimenzión kívül is visszatükrözi a közösségek közti különbségeket – a néphagyományban a legendákban és mítoszokban. A mitikusan fölfogott történelem összeütközések terepe és a határok mentén élő vallások és kultúrák közötti számos különbség eredője. A hídról szóló legendák így a Fekete Arabról a híd mellett álló halomról a pillérekbe falazott gyermekekről szólók mindkét kollektívum a muszlim és a keresztény közösség különböző hagyományaiban gyökereznek és ezeknek a továbbörökítése jelentős szerepet játszik a közösségek működésében és egymás közötti viszonyaik alakításában. „Igazságaik” ugyanakkor kibékíthetetlenek és ezek átívelik az egész történelmet és felfüggesztik azt. A történelem diakronikus vizsgálatával azonban Andrić dekonstruálja a mítoszokat felkutatva eredetüket és ezzel épp ellenkező módszert használ mint amilyennel a mítosz megformálja önmagát a közösség emlékezetében. A „mitikus diskurzus meghatározó jellegzetessége ugyanis hogy elrejti eredetét akárcsak annak az eredetét amit leír”.9 A különböző közösségek mnemotechnikája döntő jelentőséggel bír az egymástól való elkülönülésükben. Mindegyik közösség a maga módján őrzi hagyományait és legendáit és ezek alapján különböző egymással szemben álló történelmi identitásokat hoznak létre és ezek mindegyike arra törekszik hogy a másikhoz képest történetileg megalapozottabbnak mutassa föl magát amelyik méltán van jelen abban a térségben amelyre kizárólagos jogot formál10. A híd létrejöttéről és építéséről szóló történetek és legendák természetesen eltérőek és csupán abban egyeznek hogy a híd fölépítése Sokolović Mehmed pasa nagyvezér érdeme. A különbség akkor válik áthidalhatatlanná amikor az átmitizált történelemhez érünk amely évszázadokon át a muszlim és a keresztény vallás közti határként funkcionált. Így a Drina partján a híd közelében lévő „kerek bemélyedések” amelyek hatalmas lópaták nyomára emlékeztetnek a mitikus értékrendbe mélyen beépülő néphagyomány alapját jelentik amelyek számos tartós és egymással szembeszegülő kollektív narratívum forrásául szolgálnak:

A gyermekek akik nyári napokon a köves part hosszában egész napon át apró halra vadásznak tudják hogy ezek a régi idők és régi harcosok nyomai. Akkoriban a földön még nagy hősök éltek a kő még nem érett meg s puha volt mint a föld s a lovak akárcsak a hősök óriás termetűek voltak. Csakhogy a szerb gyermekeknek ezek a nyomok Kraljević Marko híres Šarac lovának patkónyomai voltak s abból az időből maradtak vissza amikor Kraljević Marko odafönn raboskodott a felsővárosban s mikor megszökött itt ereszkedett le lovával a hegyoldalon átugratta a Drinát amelyen akkor még nem volt híd. A török gyerekek azonban tudják hogy ez a hős nem Kraljević Marko volt s nem is lehetett az (mert honnan is lett volna a hitetlen vlah-nak a fattyúnak ekkora ereje és ilyen lova!) hanem Derzelez Alija szárnyas arab kancáján. Derzelez Alija – mint ismeretes – megvetette a kompot a révészeket s úgy ugratta át a széles folyót mint egy kis patakot. A gyerekek nem is vitatkoztak nem is veszekedtek egymással mindkét fél annyira meg volt győződve a maga igazáról hogy szót sem vesztegettek. S nincs is példa rá hogy egyik fél meggyőzte volna a másikat a maga igazáról s megváltoztatta volna fölfogását.11

Itt újra megjelenik az a kétértelmű természetes kapocs amelyet a híd jelent „mert egyszerre összeköt (mivel mindkét oldalon beszélnek róla) és elválaszt (mert nincs egyetértés róla hogy az adott jelenség mit jelent)”12. A határ ezért állandóan áthelyeződik a történelemből a jelenbe biztosítva ezzel a közösségek eltérő és tartósan egymásnak szegülő igazságképét. A halmokról szóló történet ugyancsak ezeknek az eltéréseknek és a kibékíthetetlen mitikus mintázatoknak a példája amelyek köré úgyszintén eltérő mondák szövődnek.

Valamikor Radisav sírjának nevezték. Azt mesélik hogy ez a Radisav szerb főember erős hatalmas férfi volt.13       

És mielőtt még hozzáfogna a mítosz magyarázatához és kibékítő értelmezést kínálna Andrić néhány sorral lejjebb elmeséli a másik fél meggyőződését is:

A kasaba törökjei ezzel szemben régtől azt mesélik hogy ezen a helyen egy šehit egy vértanú dervis esett el név szerint Šeh-Turhanija aki nagy hős volt s a gyaur katonaság ellen védte itt a drinai átkelőt.14    

Az elbeszélő elmeséli Stoja és Ostoja történetét is arról a két gyermekről szóló mondát akiket a hagyomány szerint befalaztak a hídba. Valamivel később azonban ezeket a legendákat amelyekről a közösségek nem is bocsátkoznak vitába olyannyira magától értetődően meg vannak győződve a maguk igazságáról Andrić azzal demitizálja hogy elmondja a hídépítés mítoszoktól lecsupaszított történetét. Ennek nyomán kiderül hogy a hídba épített gyermekek mondájának nincs történeti alapja. Egy gyengelméjű nő történetét mondja el ugyanis aki halva született ikerpárt hozott világra de mivel nem tudott megbékélni ezzel a városlakók azt mondták neki hogy a törökök befalazták őket a hídba. A Fekete Arabról szóló legendának ugyanakkor van történeti fogódzója. Egy ifjú szerecsen alakjához kapcsolódik aki az építőmester segédje volt és rázuhant egy hatalmas kőtömb. Testének egy része a kő alatt maradt és ezzel megalapozta a későbbi legendát. A nagy Radisav illetve Šeh-Turhanija halmáról szóló legendának szintén az építés első napjaiban történt tragikus esemény az elindítója. Egy Radisav nevű parasztot ugyanis tetten értek miközben igyekezett kárt tenni a megkezdett munkálatokban és miután megkínozták karóba húzták. Halála a későbbiekben hősi legenda alapjául szolgált.

A legendák efféle dekonstuálásának jelentősége abban az elképzelésben van mely szerint az igazság még ha a híd körül élő közösségek számára hozzáférhetetlen is „megismerhető és a történetmondás által közölhető”.15 Vagyis igaz és nem igaz megkülönböztethető az eltérő és látszatra ellentétes álláspontok pedig kibékíthetők. Andrić megkülönböztetett érdeklődése az emlékezet archeológiája és a višegradi kasaba különböző közösségeinek kulturális öröksége iránt ezáltal nyeri el értelmét ahol a híd évszázadokon át egyszerre kapcsolja össze és választja szét az ott élőket. Andrić életműve is és különösen a Híd a Drinán sajátos hidat jelent ezek között a történeti és kulturális különbségek illetve az utóbbi időben már ideológiai határok között is. Gazdag nyelvezete amelyet nagyon tudatosan szőtt át a turcizmusokkal és a különböző boszniai közösségek autohton lexikai sajátosságaival nemzetek fölötti látóhatárairól tanúskodik és éppen ez a nyelv az bárhogy is nevezték illetve szabályozták amely a boszniai népek közös jellemzője.

Bódé az ég és föld között

A drinai híd funkciója a történelmi körülményeknek megfelelően változik. Így a kasaba eltérő közösségei közötti különbségek is akkor lesznek szembeötlőbbek amikor az egyik vagy másik vallás konszolidációja fennmaradásának föltételeként fogalmazódik meg és a különbségek hangsúlyozásában nyer formát vagyis a lázadások a határ menti konfliktusok idején. A török hatalom elleni fölkelések rendre a két pasalik vagyis a rája és a törökök közötti határvonal megkeményedésével járnak ami egyik oldalon sem marad következmények nélkül.

A két pasaság a boszniai és a belgrádi határvonala amely közvetlenül a város fölött vonult ezekben az években mind élesebben kirajzolódott s igazi országhatár képét és jelentőségét kapta. Ez pedig az egész vidék s így a város életföltételeit is megváltoztatta hatott a kereskedelemre közlekedésre az emberek hangulatára a törökök és szerbek egymás közötti viszonyára is.16

De tragédiáktól függetlenül a kommunikáció fennmarad a kereskedés és a közlekedés még ha akadályoztatva is de lehetséges a találkozások ugyan ritkábbak de nem szűnnek meg teljesen a híd egyúttal határrá válik amely lehetővé teszi a különbségek artikulációját de az érintkezését is. Karađorđe fölkelése eléri a kasabát is és visszhangja másként cseng a szerbek és másként a muszlimok fülében. Míg az előbbiek a szebb jövő hangjait hallják az ágyúdörgésben az utóbbiak kellemetlen fordulattól tartanak. Ez a válsághelyzet mindkét közösségben a kölcsönös idegenkedés és bizalmatlanság időszaka de a kasaba lakossága megtartja egyensúlyát és megőrzi békéjét.

S másnap mikor megvirradt szerbek is törökök is dolguk után mentek kifejezéstelen közömbös arccal találkoztak köszöntötték egymást s a čaršija tisztességtudásának néhány száz megszokott szavával beszélgettek amelyek kezdettől keringtek a városban s egyik embertől a másikig jutnak akár a hamis pénz amely mégiscsak lehetővé teszi és megkönnyíti a forgalmat.17

Ezekben a bizonytalan időkben a híd és a rajta lévő kapu különös jelentőségre tesz szert azzal hogy ilyenkor megváltozik a rendeltetésük: a különbségek találkozási helyéből olyan toposszá válik ahol meghúzzák a határt. A kaput katonák foglalják el fabódét húznak föléje és állandó őrséget állítanak föl.

Ez az esetlen építmény emeletes otromba ház volt amelyet gerendákból és gyalulatlan deszkákból ácsoltak össze alatta alagútszerű átjárással. A bódét magasra emelték erős gerendákon nyugodott úgyhogy valósággal meglovagolta a hidat s csak két szélén támaszkodott a kapura egyikkel a bal másikkal pedig a jobb erkélyre. Alatta szabad út volt a kocsik lovak és gyalogosok számára de fölülről az emeletről ahol az őrök aludtak s ahova födetlen létrák vezettek mindenkit meg lehetett figyelni aki arra járt át lehetett nézni a papírjait és poggyászát s ha szükségesnek  mutatkozott minden pillanatban el lehetett zárni az átjárást.18

A hídra érkező utazók valódi határátkelő előtt találják magukat; az őrök mindenkit átvizsgálnak a hóhérjuk pedig a helyszínen kivégzi a gyanús elemeket. „Az amit az építésekor a találkozások helyeként képzeltek el amely a helybélieket és az utazókat is befogadja most katonai erődítménnyé válik amely kettévágja a hidat; jelképes hellyé ahová kitűzik azoknak a fejét akiket a szerbiai fölkeléssel kapcsolatban halálra ítélnek (akár valóban bűnösök voltak akár csak gyanúsítottak)”19.

Az ellenőrzés mindennapos és önkényes így az áldozatokat is vaktában választják ki mivel a bódé azért jött létre hogy „működjön” hogy büntessen hiszen áldozatok nélkül értelmét vesztené. Így a bódé eszköz lesz az abszolutista hatalom kezében hogy a nyugtalanságok idején a megfelelő pillanatban erőszakot alkalmazva megerősítse hatalmát. A határ a peremvidék ezáltal olyan helyszínné válik ahol és amely által a központ megerősíti pozícióját és valóságossá teszi hatalmának jelenlétét élve a peremvidékekre való önkihelyezés stratégiájával. Megvalósítva hatalmát/jelenlétét a határon a centrum biztosítja illetékességét és uralmát mindazon térségek fölött amelyekre igényt tart hiszen a határ a perem az a hely amely leginkább veszélyezteti a centrumot ahonnan aláássák a domináns ideológiát ahol leginkább kibújnak alóla. Ily módon a centrum aktuális ideológiáját provokálva többek között egy szerb ifjú is áldozatul esik mivel egy régi népdal néhány rontott sorát énekli: „Ali bégnek ifjú bég korában / Ali bégnek zászlót vitt a lányka” ami a történelmi pillanat ideológiájának és a Karađorđe-féle lázadás kontextusának megfelelően a következőképpen alakul át: „Đorđijének ifjú bég korában / Đorđijének zászlót vitt a lányka”20. A hamisításnak és a hagyomány kitalálásának ebben az esetben egészen egyszerű szerepe van: kimerül abban az igyekezetben hogy az egyik közösség (a szerbek) azonosuljon a fölkelés vezetőjével (Karađorđeval) és biztosítsa egységét az ideológiai propaganda céljaihoz.

Abban a nagy és különös küzdelemben amely Boszniában századokon át folyt a két vallás között és a vallás örve alatt az országért és hatalomért de saját életfölfogásáért és világberendezkedéséért is az ellenfelek gyakran nemcsak asszonyt lovat és fegyvert ragadtak el egymástól hanem egymás dalait is. S így sok ének került értékes zsákmányként egyik féltől a másikhoz.21

Az idézett bekezdés nagyszerűen megmutatja hogy az elbeszélő mennyire mélyen ismeri a boszniai történelmi körülményeket ahol a vallások nem az eltérő világfelfogás miatt kerültek összeütközésbe hanem azért mert hatékonyan éltek velük az ideológiai-politikai konfrontáció eszközeként. Ezek az összeütközések amelyek során még egymás dalait is elragadták vagyis a szóbeli hagyományt ami esetünkben maga a kultúra épphogy nem a közösségek elkülönülését monolit voltát igazolja hanem kikerülhetetlen összefonódásaikat és egymástól való függőségüket. A tiszta vagyis monolit hagyományon belül mindig felismerhető a másiké a másság jelei ezt jelzik a hagyomány többnyire intézményesített „megtisztításai” is az idegen hatásoktól (a nyelvben a történelemben a kultúrában) ami egyúttal annak a hallgatólagos elismerése hogy a „tiszta” hagyomány valójában „szennyezett” mindenféle idegen hatásokkal átszőtt – vagyis hibrid jellegű.

Az őrség

A bódé szerepe eltűnik amikor elülnek a fölkelések. De az őrség és a határ újra megjelenik a hídon mihelyt összeütköznek a kollektív ideológiák. Így később az osztrákok is fölállítják a maguk őrségét a hídon amikor a hatalom bevezeti a katonai sorozást amely általános elégedetlenséget vált ki a kasabában. Attól való félelmükben nehogy a lakosság nyílt elégedetlensége fegyveres fölkeléshez vezessen a helyi hatalom megelőző jelleggel fölállítja a kapunál az őrséget. De ezúttal nem lesz annyira végzetes a szerepe az egyénekre nézve mint azokban az időkben amikor a bódé létezett és működött. Mindazonáltal a hidat ezekben az esetekben önmagában az elhelyezkedése különösen fontossá teszi a hadi értelemben vett kiemelt stratégiai pozíciója különösen a területek határainak elmozdításánál amely úgy a közösségek mint az egyének számára rendre tragikus következményekkel jár. Amikor Obrenović fölszabadítja Szerbiát és megrajzolják a határokat a fölszabadított területek és Bosznia között ez néhány éven belül a lakosság nagy vándorlásaihoz vezet. A híd ekkor olyan hellyé válik ahol az ideológiai eszközként használt határ működése a legnyilvánvalóbban megmutatja tragikus voltát. Amikor valaki átmegy a másik partra az a mássággal való szembehelyezkedést jelenti:

...a törököknek el kellett hagyniok Szerbia utolsó városait is. S egy nyári napon užicei menekültek szomorú csoportja haladt át a višegradi hídon.22

A civilizációs fordulatok és a történelmi változások ezek az időbeli határok a maguk elkerülhetetlenül tragikus erőit a peremvidékeken mutatják meg a leghatékonyabban ott ahol a domináns ideológiák közvetlenül egymásnak feszülnek és összeütköznek. Így a Sándor király elleni merénylet nyomán bekövetkező szerbiai események is kihatnak a kasaba életére ahol minden változás lett légyen az a határ másik oldalán figyelmeztető jel amelytől félni kell. Az időbeli határok is az egymás közti viszonyok átrendeződését hozzák magukkal a kasaba életében:

Most már a külső események is lassan visszhangra találtak a városban. Elkövetkezett az 1903. évi szerbiai trónváltozás utána pedig a törökországi rendszer megváltozása. A kasaba amely közvetlenül Szerbia határán nem messze a török határtól feküdt láthatatlan és mély szálakkal fűződött e két országhoz s megérezte ezeket a változásokat átélte őket és magyarázgatta habár nyíltan nem beszéltek róluk és nem is adtak kifejezést gondolataiknak és érzelmeiknek.23
Hasonlóképpen élik meg a visegrádiak az annexió nyomán kialakult krízist a két császárság székhelyeiről érkező nyugtalanító híreket amelyektől függ a kasaba jövője. De a határ annak ellenére hogy az Osztrák-Magyar Monarchia Törökország és Szerbia hármashatárává válik egészen az 1912-ben és 1913-ban bekövetkező balkáni háborúkig nyugodt maradt. Ezek után viszont az Oszmán Birodalom több évszázados határai megállíthatatlanul kelet felé távolodnak. (Az időbeli határok leképeződnek a térben.) Ezek a történelmi események ki tudja hányadszor nemcsak a višegradi közösségek közti viszonyokat változtatják meg hanem az egész politikai továbbá kulturális kontextust is. A Bosznia és Szandzsák közötti területet a török helyőrség helyett a szerb katonaság foglalja el miközben a török határok több mint ezer kilométerre húzódnak vissza „valahova Drinápoly közelébe”.24 Ezekkel a változásokkal a drinai híd szerepe is megváltozik habár a Kelet és Nyugat közötti összekötő kapocsként képzelték el nem tudja tartósan áthidalni ezt a szakadékot épp annak következtében hogy a határon helyezkedik el.

A nagy kőhíd amely Sokolović nagyvezér elgondolásából és istenfélő akaratából mint a birodalom láncszeme kötötte össze a császárság két részét és Isten dicsőségére megkönnyítette az átkelést Nyugatról Keletre és viszont most a valóságban is el volt vágva Kelettől is Nyugattól is és magára maradt mint zátonyra futott hajó vagy elhagyott mecset. Három teljes századon át kitartott és változatlanul túlélt mindent híven szolgálta föladatát de az emberi szükségletek megváltoztak és a világ dolgai megfordultak: most a föladat vált hűtlenné a hídhoz.25

A híd szerepe tehát a történelmi körülményektől függően változik de értelme ennek ellenére ugyanaz marad vagyis a különbségeket összekötő híd gondolata bizonyos történelmi pillanatokban háttérbe szorulhat ilyenkor akár határként is funkcionálhat de ez még nem jelenti azt hogy a híd hűtlen lett az őt létrehozó gondolathoz.

A határ logikája

A híd a határ funkcióját veszi föl akkor is amikor különféle betegségek fenyegetik a kasaba lakosságát. A betegség még a városon kívül van de ahhoz hogy világosan meghúzzák a határt azok között a területek között ahová a betegség még nem ért el és azok között ahol már ott lehet és ahonnan állandóan fenyeget ehhez a kapunál fölállítják az őrséget akárcsak a nyugtalanságok idején. Most a pestis (vagy más nyavalya) mint fenyegető távollevő amely minden pillanatban megjelenhet alakítja a kasaba életét átrendezve az emberek közötti kapcsolatokat:

Ilyenkor a kapu élete megváltozott. Eltűntek a dolgos vagy munkakerülő gondolatokba merült vagy éneklő polgárok s az elhagyott sofán mint lázadások vagy háborúk idején csupáncsak néhány fegyveres őr ült. Ezek megállították az utasokat akik Szarajevó felől jöttek s puskájukkal integetve hangos kiáltozásokkal visszatérésre szólították föl őket. A lovas futártól átvették a postát de az óvatosság szabályai szerint. A kapuba ilyenkor „illatos fából” tüzet raktak amelyből sűrű fehér füst támadt. Az őrök hosszú fogókkal minden levelet a tűz fölé tartottak és jól megfüstölték őket. Csak az így jól fertőtlenített leveleket engedték tovább.26

A betegség így annak ellenére hogy nincs jelen kihat a kasaba mindennapjainak életére mivel a kapunál tiltások lépnek életbe. Azok az emberek akik bármilyen oknál fogva a kasabába utaznának illetve vissza szeretnének oda térni potenciális fertőzéshordozók ezért kirekesztik őket és ahhoz hogy ez a megkülönböztetés működni tudjon a helyhatóság határt alakít ki olyan helyet ahonnan igyekeznek visszaverni a betegséget. De hogy mennyire porózus ez a határ és hogy épp azok rombolják akik fölállították azt a strázsák hanyagsága mutatja hiszen amikor a legkitartóbbak a kapuhoz érnek megvesztegetik az őrséget és könnyedén átkelnek a másik partra. A kasaba nem karantén amelyet tilos lenne elhagyni inkább a rajta kívül lévő világra tekintenek így a kasaba lakói amelytől annak kirekesztésével meg szeretnék óvni magukat. Nem a čaršija a fertőzött hanem azok akik kívül vannak. Ez nem jelenti azt hogy megszűnne a kasaba kapcsolattartása a kívülre zárt világgal annak ellenére a kapuőrség fölállításával valamiféle karanténszerű szerveződésnek szeretnék alávetni a külvilágot. Az őrség megvesztegethető a határ nem zár tökéletesen logikája tehát teljesen viszonylagos mivel azok a látószögek ahonnan ezt a határt szemügyre veszik teljesen eltérőek és összeegyeztethetetlenek: azok akik a határokon belül vannak úgy vélik hogy kirekesztik a kívüllevőket míg azok akik kívül maradtak ugyanezen logika mentén úgy hihetik hogy a határokon belül lévők vannak elzárva a külvilágtól. „Ha szemügyre veszünk egy határt – mondja Piero Zanini – szükségszerűen arra kényszerülünk hogy a meghúzott vonal mindkét oldalát figyelembe vegyük”27. Így a határ logikája csak akkor fogható föl ha mindkét területi egységet mindkét entitást figyelembe vesszük amelyek lehetővé teszik a létezését.

Összegzés

A föntebb elmondottakból az következik hogy a híd dialektikusan megalapozott figurájának pótolhatatlan jelentősége van a különböző világfölfogások meghaladásában amelyeket a különböző višegradi közösségek képviselnek. Függetlenül attól hogy mindegyik hitvalló közösség úgy hiszi hogy az ő világnézete örök és „természetes” nyilvánvalóvá válik hogy csupán az összeütközéseik az egymásra hatásaik és az egymás közti viszonyaik örökösek. „Bármennyire is gyűlöljék egymást ezek a népek bármennyire is el kívánna zárkózni valamelyikük az őt körülvevő többitől ez megvalósíthatatlannak bizonyul”28. Így ezek az évszázadok óta egymásnak feszülő közösségek amelyek ugyanabban a térségben élnek egyszerűen arra ítéltettek hogy együtt éljenek szoros elkerülhetetlen kapcsolatban a mássággal. A híd ebben a kontextusban nem más mint annak az örök emberi vágynak az objektivációja hogy átkeljünk a másik partra hogy leküzdjük az akadályt és megismerjük az idegent. Vagy ahogy Andrić mondaná: „mindaz ahogyan életünk kifejeződik – a gondolatok erőfeszítések pillantások mosolyok szavak sóhajok – mindaz a túlsó partra húz amelyhez úgy igazodik mint célhoz s csak azon nyeri el valódi értelmét. Mindennek van valami leküzdeni és áthidalni valója: zűrzavart halált vagy értelmetlenséget. Mert minden csak átmenet: híd mely a végtelenbe vész melyhez képest minden híd a földön csak játék sejtelmes jelkép. És minden reménységünk odaát van.”29

LADÁNYI István fordítása

 

1   Lásd pl.: Stanko Korać: Andrićevi romani ili svijet bez boga Prosvjeta Zagreb 1970.
2  Lásd erről Enver Kazaz: ‘Od povijesnog do simboličkog toposa’ Razlika/Differance 1 2001 Tuzla 77 [A szöveg fordítását jelen tematikus összeállításunkban is közöljük. A szerk.]
3  Így a közelmúlt boszniai háborúját gyakran a régmúlt feloldhatatlan ellentéteivel és ősi gyűlölségeivel magyarázzák amelyekben úgymond bővelkedik Bosznia történelme és eközben figyelmen kívül hagyják hogy a történelmi meghatározottságra való hivatkozás „magában foglalja azt az elképzelést hogy az ellenségeskedésnek egy azonosítható kiindulópontja van és nemzedékről nemzedékre öröklődik hogy végül eljusson a jelenkorba. A történelem így naturalizálódik a történelmiség pedig kioltódik” (David Campbell: Nacionalna dekonstrukcija: nasilje identitet i pravda u Bosni  Međunarodni Forum Bosna  Sarajevo 2003 101).
4   Umberto Eco: Granice tumačenja Paideia Beograd 2001 34. (A hivatkozás a szerző The Limits of Interpretation Bloomington: Indiana University Press 1990 című könyvének szerb fordítására vonatkozik. A fordító megjegyzése.)
5   Marija Todorova: Imaginarni Balkan Biblioteka XX vek Beograd 1999 36. Hogy ez a hídmetafora tulajdonképpen sohasem elég pontos és világos azt világosan jelzi a metafora mint trópus szerkezete is. Próteuszi természetének köszönhetően a metaforák alkalmasak arra hogy „eljátsszanak a különféle jelentésekkel illetve megvan az a képességük hogy egyszerre  mutassanak rá több különböző jelentésre” ezért a híd metaforája „több balkáni kultúra átfedéseként is fölfogható” (Baškim Šehu: ‘Varijacije na temu Balkana’ Balkan kao metafora: između globalizacije i fragmentacije Beogradski krug Beograd 2003 183).          
6 M. Todorova i. m. 37
7 E. Kazaz: ‘Treći svijet i njegova mudrost isključenosti (Slika imperijalne ideologije i prosvjetiteljske ideologije u Andrićevoj Travničkoj hronici)’ Razlika/Differance 10-11 2005 Tuzla 192
8   I. Andrić: Znakovi pored puta Udruženi izdavači Beograd 1981 323
9   Edward Said: Orientalizmus Európa Könyvkiadó Budapest 2000
10 Habár a mítosz metaforikus struktúrájú történet tartalmát az ideológiai diskurzus gyakran valósnak veszi és történelemként értelmezi. A hősökről áldozatokról közösségalapításról és hasonlókról szóló mítoszoknak ezért van olyan erős hatása a közösségek egységesítésében. „Probléma akkor jelentkezik ha az egyik mítoszt a másik ellenében kezdik használni. Akkor ezek ugyanannak a történetnek eltérő verziójaként jelennek meg történelemmé minősítve áltudományosságuk ellenére ellentmondva egymásnak meggyőzni próbálva a másikat és az univerzum fennmaradó hányadát hogy a miénk és nem a másik mítosza az igazi hogy az történelem amelynek végeredménye az lehet hogy a mitológiai variánsok közötti harc a népek közötti harccá válik és a metaforikus konfliktusból valódi lesz” (Baškim Šehu: Varijacije na temu Balkana u: Balkan kao metafora: između globalizacije i fragmentacije 188).   
11 I. Andrić: Híd a Drinán Budapest Európa Könyvkiadó 1982 12-13 (a továbbiakban Híd a Drinán).
12 E. B. Vahtel: Stvaranje nacije razaranje nacije Stubovi kulture 2002 Beograd 211. (A hivatkozás Andrew Baruch Wachtel Making a Nation Breaking a Nation Stanford University Press Stanford California 1998 című könyvének szerb fordítására vonatkozik. A fordító megjegyzése.)
13 Híd a Drinán 13
14 Uott 14
15 E. B. Vahtel i. m. 212
16 Híd a Drinán 135
17 Uott 118
18 Uott 120
19 P. Zanini: Značenja granice Beograd Clio 2002 84. (A hivatkozás Piero Zanini: Significati del confine. I limiti naturali storici mentali Milano Mondadori Bruno 1997 című könyvének szerb kiadására vonatkozik. A fordító megjegyzése.)
20 A szóbeli hagyomány efféle átvétele az egyik közösség részéről a másiktól nem ritka eset. Azt is mondhatnánk hogy a közös területen élő egymással szemben álló közösségek teljes szóbeli hagyománya kénytelen volt elviselni az ilyen változtatásokat és átminősítéseket és ez különösen szembetűnő a délszláv népek epikus költészeténél. A kultúra létrehoz a hagyomány kitalál mondaná H. Bhabha.
21 Híd a Drinán 125
22 Uott 138
23 Uott 333-334
24 Uott 352
25 Uott 353
26 Uott 143-144
27 P. Zanini i. m. 87
28 E. B. Vahtel i. m. 207
29 I. Andrić: Hidak Vujicsics Sztoján fordítása Kritika 1992/12. 18.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.