A hiba

1975. március 1.

Leginkább vasárnap, nyárelőn. Déltől ebédidőig. Tűző napban, amikor mozog a levegő, s az egyik karika a villanymozdonyon még parázslik.

Egy utcanév nyilallik eszembe: Krilova.

Ha jó az emlékezőtehetségem, ez egy rég nem látott tanár házaspár lakcíme. Nézzük csak! Megvan-e még címjegyzékemben? És igen.

Ez itt valahol lehet, bár még sosem jártam erre, valami erősen ezt sugallja nekem. S valóban, csak egy fordulat és ott, azon az omladozó sarokházon, ott a kék tábla.

Rajta pedig: Krilova.

Lám, mily hihetetlen. Most aztán, koronát téve a váratlanra, benézek a 2/a-ba...

De hiába keresem, 2/a házszám itt nincs. Viszont van 5/a. Tanácstalanul kókadozok jobbra-balra, magam mellett tolva kerékpáromat. Mitévő legyek?

Hirtelen elhatározással benyitok a 2-es nyikorgó kis fakapuján. A konyhakertben két anyóka teszeget...

(Megálljunk csak! Valamit kihagytam. Mielőtt benyitottam volna

a 2-esbe, egy copfos kislány megkérdezett, melyik lakást keresem.

Mondtam: A 2/a-t.

»2/a, 2/a, bácsi«, mormolta a kislány,

»dejsz ez a Krilova.« Igen, a Krilova, hagytam jóvá.)

Megállók hát a kapuban, bevárom míg hozzám tipeg a mosolygósabb arcú néniké, s mondom, kit keresek.

»Itt nem laknak«, hangzik az egyértelmű válasz.

Igen, igen, bólogatok, ez a 2-es, én meg a 2/a-t keresem.

»Ilyen ház nincs«, vágja rá egyből a közben idesettenkedett másik

anyó.

»De valójában kit is keres ön, uram?«, teszi fel hamiskásan a fogas kérdést.

Megismétlem a tanár házaspár családi nevét.

»A«, kap észbe az előbbi anyó, »ők az 5/a-ban laknak«.