EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996285. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

NABOKOV

„A lepke nélkülünk is él”

(Szilágyi Zsófia interjúja dr. Bálint Zsolttal, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársával)

2005. április 4.

"Irodalmi munkásságán kívül elismert entomológus, lepidopterákról (lepkék) szóló szakmunkája szakmai körökben jól ismert" - zárja Szilágyi Ákos a Világirodalmi Lexikonban a Nabokovról szóló szócikket. Nabokov lepkekutatói tevékenysége egyszerűen egy neves íróról alkotott képünket árnyaló, de akár el is felejthető kuriózum, vagy a rendkívül sokszínű szerző megértéséhez feltétlenül ismernünk kell mélyebben is? (És, mellesleg, pontosnak tartja Szilágyi Ákos idézett summázatát?)

Szilágyi Ákos megállapítását csak annyival pontosítanám, hogy "szűkebb" szakmai körökben jól ismert. Nabokov a lepkéknek csak egy igen kicsiny családjával, az úgynevezett Boglárkafélékkel (Lycaenidae) foglalkozott behatóbban. Viszont ezen a területen több igazán színvonalas és tudományos szempontból is alapvető munkája született. Ezeket még ma is idézik. Hogy ezt a lepkészvilágot feltétlenül ismernie kell-e az olvasónak mélyebben? Erre egy csonka-bonka párhuzammal válaszolok. Aki szereti a Schumann-dalokat, és még ráadásul németül is tud, egy-egy dalciklus meghallgatása után valóban katartikus élményhez juthat. Nekem kedvencem a No. 39, az Eichendorff-versekre írt sorozat. De az, aki nem ismeri magát a kottát, és nem tudja olvasni, dimenziókkal lesz szegényebb. Az említett versciklus ötödik darabja, a híres Mondnacht témája egy oktávot átívelő Ehe'. Aki tud németül, az tudja, ez mit jelent. Ez a motívum végigvonul mind a tizenkét dalon. Schumann ezt a ciklust Klárának ajánlotta, házasságuk előtt. Nos, vissza Nabokovhoz: a Nabokov-életmű teli van ilyenekkel. Nem kell, hogy tisztában legyünk velük, de ha tudjuk ezeket, akkor a művek irdatlan mélységekbe vagy magasságokba emelhetik az olvasót. Vagy épp ezek miatt olyanná válnak a művek, mint a boncasztalon fekvő elidegenült emberi test. Tudunk róla mindent, csak a lelkét vesztettük el…

Ha most nem az irodalmárok, hanem az entomológusok felől fogalmazom meg a kérdést: beszélnének-e ma Nabokovról, a lepkekutatóról, ha nem lett volna világhírű író?

Azt hiszem, ezt a fentiekben már megválaszoltam. Biztosan beszélnénk, de nem ilyen mértékben. Egy lenne a sok-sok olyan férfiember közül, aki szabad idejét okosan a lepkék kutatásába fektette, és nem kaszinózta vagy kocsmázta el.

Azt olvastam a részben ön által jegyzett, a Nabokov Studies 1996/3-as számában megjelent tanulmányban, hogy Nabokov nem volt elméleti biológus, nem szerzett tudományos fokozatot. Ebben az írásban, amelyet a New York-i Kurt Johnsonnal és G. Warren Whitakerrel együtt a Nabokovval íróként foglalkozók számára készített, abból a kérdésből indulnak ki, neves kutató volt-e ő, vagy műkedvelő - milyen választ adna most erre a felvetésre?

Nehéz kérdés. Van olyan képzett biológus, aki éppen képzettsége miatt képtelen tudományosan tesztelhető, ráadásul izgalmas hipotéziseket fölállítani. A konvenció rácsa veszi körül. Amolyan jó szakmunkás marad egész életére. Viszont vannak zseniális műkedvelők, akik saját szorgalmukkal képesek elsajátítani az akadémiai technikákat és behatolni a számukra tulajdonképp tiltott területre. Nem kell Nabokovig menni Svájcba. Maradjunk itthon, vegyük Csontváryt, aki, tudjuk, végigrajzolta a Hermész-füzeteket, és alaposan kitanulta a szakmát. Vagy a bécsi Schönberget, aki harmincévesen kezdett zongorázni, és talán az egyik legjobb zeneelméleti könyvet írta. És festőnek se volt rossz. Sorolhatnám… Nabokovnak mindenesetre voltak eredeti ötletei, és ott a Harvardon épp akkoriban lüktetett igencsak erősen az evolúciós biológia ütőere. De hogy válaszoljak: Nabokov egypár elmélete igenis progresszív volt. Támadták is érte. Később kiderült, miben volt igaza, és miben tévedett. De ami biztos, az biztos: gondolkodott, használta az agyát.

Ha valaki Nabokovval mint lepkekutatóval foglalkozik, kell-e az író Nabokovval is számolnia? Ön hogyan került kapcsolatba Nabokov kutatásaival, mint írót vagy mint lepkekutatót ismerte meg először?

Nem. A lepkekutató evidenciákkal és nem fikciókkal foglalkozik. Bár megjegyzem, a mai irodalomnak is erre kell haladnia. Vagy már erre halad. Mert, lám, egy Sorstalanságért lehet Nobel-díjat kapni, ami tulajdonképp egy kordokumentum, megrázóan egyszerűen, kamasz szemmel, lepusztult nyelvvel. Tehát a lepkész, mert mi nem kutatózzuk magunkat, ha meglátja a Nabokov nevet, és mellette egy évszámot, akkor az ahhoz köthető referenciát keresi, ami rendszerint egy tudományos folyóiratban megjelent közlemény vagy tanulmány. Nabokov egyetlen tudományos írásában sem utal irodalmi munkásságára. Így tehát egy "együgyű" lepkész - mert a lepkészek rendszerint együgyűek. Sokan közülünk "szakbarbárok", nem foglalkoznak az író Nabokovval. Ez nem pejoratív, hanem magától értetődő: egyszerűen a lepkék olyan szépek és gyönyörűek, hogy nincs igény más dimenziókra… Én Nabokovot az írót és a lepkészt valami egészen véletlenszerűen egyszerre ismertem meg. Egy londoni tanulmányutamon, egyik ismerősömtől kölcsönkaptam a Pale Fire-t, aminek visszatérő, ha nem kulcsszimbóluma az "Admirable Butterfly", latinul Vanessa atalanta, magyarul Atalanta-lepke vagy Atalanta szöglenc. A múzeumban, ahol épp akkor dolgoztam egy lepkecsoporton, amivel Nabokov is dolgozott, végig kellett olvasnom két Nabokov-szakcikket. Feltűnt a névazonosság, és az Atalanta szöglenc viselkedésének olyatén leírása, ami azt mutatta: az író ismeri a lepkét. Tehát lehet, a két Nabokov egy Nabokovot takar. Így is volt.

Hogyan, miért kezdett Nabokov lepkékkel foglalkozni? Összefüggésbe hozható‑e ez az arisztokrata neveltetésével? "Úri passzió" volt a lepkegyűjtés?

Igen. Szinte biztos. Sőt, az ő gyerekkorában a német nyelvterületen a lepkészés nagyon elterjedt, mondhatni, divatos foglalatosság volt. Ez érződött Oroszországban is, ahol a tehetősebb réteg vagy német anyanyelvű volt, vagy német egyetemeken is tanult. Egész iparágak épültek a lepkészetre: asztalosok fiókokat, feszítődeszkákat, megfelelő bútorzatot készítettek. Kisiparosok gyártották a hálókat, speciális tűket és csipeszeket, táskákat, ruházatot. Voltak hetente megjelenő hírlapok, komolyabb folyóiratok. Nagyon-nagyon sok szép kiállítású lepkészkönyv is megjelent akkoriban. Nabokov is megemlékszik ezekről önéletírásában. Úri passziónak pedig mindenképp úri volt, mert megadtak neki mindent. Nem úgy, ahogy a puritán neveltetésű Hermann Hessének, akinek kartondobozkákban kellett a lepkéit tartania. Nabokov mindenhez hozzájuthatott, ami kellett a jó lepkészéshez. És ráadásul ott volt a család nyári dácsája, a környező berkes-ligetes nyugat-szibériai növény- és állatvilággal, ami valóban nagyon, de nagyon gazdag lepkékben.

Mit jelent voltaképpen egy lepke felfedezése, leírása, elnevezése? Miért éppen az angolul blue-nak nevezett boglárkalepkékkel foglalkozott Nabokov?

Szögezzük le előre: a lepke nélkülünk is él, repdes, sütkérezik, táplálkozik és szaporodik. Felfedezni a tudomány számára fedezzük fel. Kijelöljük a típuspéldányt, a nevezéktan nemzetközi szabályai szerint elnevezzük egy kéttagú latin névvel, adott módszerekkel leírjuk, és eredményeinket tudományos folyóiratban publikáljuk. A típuspéldány alá odatűzünk egy piros cédulát, amire az általunk adott latin nevet írjuk, és azt, hol publikáltuk a faj leírását. Ez után ez a példány az általunk adott név hordozó típusa. A ké­sőbbiekben ezt a típust kell megvizsgálniuk azoknak, akik kételkednek az általunk a tudományban újként leírt faj önállóságában. Bizonyítékokkal kell megcáfolniuk azt, amit mi hipotézisként felállítottunk és bebizonyítottunk a példánnyal: ez egy önálló faj. Ezt a fajta munkát Nabokov bizonyos fokú halhatatlanságnak tartotta. Mert az általunk elnevezett faj kint a természetben tovább él, szaporodik nemzedékről nemzedékre, amíg világ a világ. Hogy miért épp a boglárkafélékkel foglalkozott? Azt hiszem, a Harvard gyűjteményében volt egy jó nagy, de rosszul meghatározott boglárkalepke-anyag, ráadásul épp abban az időben jelent meg egy német szerző nagyobb munkája erről a csoportról, aminek eredményeivel Nabokov nagyon nem értett egyet. Itt egyfajta háborús, náciellenes hangulatot is érzek. A fiatal orosz emigráns talán felháborítónak érezhette, hogy a német Walter Forster, akit én személyesen is jól ismertem, végtelenül kedves ember volt (mert tulajdonképpen az ő doktori disszertációjáról van szó), a führeri időkben oroszországi lepkékkel foglalkozik. Ez adhatta neki a lökést az első komoly munkája megírására, no és az az állás, amit kapott a Harvardon. Addig inkább csak kisebb, valóban amatőrnek számító munkákat közölt. Aztán szerencsésen a dél-amerikai kontinens boglárkaféléivel kezdett foglalkozni. Ez úttörő kutatás volt, előtte senki sem vállalkozott erre. És annak ellenére, hogy igen kicsi anyag állt a rendelkezésére, megállapításainak nagy része helyesnek bizonyult.

Számos, a boglárkalepkékhez tartozó lepkefajt ön írt le és nevezett el: több közülük Nabokov életművéből vett neveket kapott: van például tamara (Nabokov első szerelme a Speak, memoryból), lolita, humbert, luzhin nevű lepkefaj. Hogyan választott neveket, miért döntött kollégáival együtt úgy, hogy fiktív szereplők nevét emeli be egy egzakt tudományos rendszerbe?

Ebbe én úgy kerültem bele, mint Pilátus a krédóba. Mert, őszintén, én nem nagyon lelkesedem Nabokov egyik-másik alakjáért. Számomra nagy misztérium például, miért írta meg a Lolitát. És a lepkék meg a dél-amerikai kollégák szempontjából etikusabb lett volna talán dél-amerikai istenekről vagy a típuspéldányok lelőhelyéről elnevezni a lepkéket, vagy valamilyen jellegzetességüket hangsúlyozni a tudományos nevükkel. De az USA-beli kollégák olyan boldogok voltak, hogy azt a munkát folytatjuk, amelyet Nabokov megkezdett, hogy természetes volt, hogy az ő fikcióiból kerültek elő a nevek. Régi lepkészhagyomány, hogy görög és római istenségekről nevezik el a lepkéket. De olyan sok a lepke, hogy ezek már réges-rég kifogytak… Tehát a hagyomány egyfajta módon folytatódott, bár megjegyzem, A zoológiai nevezéktan etikai kódexe (mert ilyen is van), ezt nem tartja valami etikus dolognak, de nem is tiltja. Tehát van Itylos luzhin, Madeleinea lolita, Polytheclus cincinnatus, Pseudlucia humbert, P. tamara és még tudom én, mi minden. Ha akarja, küldök egy listát… De talán az interneten is megtalálja.

Az előző kérdés irodalom és biológia, tudományos valóság és fikció kapcsolatára vonatkozott, maradnék még ennél a kérdéskörnél: mit tudna mondani Nabokov "képzelt lepkéiről", amelyeket Nabokov rajzolt meg és nevezett el? Találunk Arlequinus arlequinus vagy Eugenia onegini nevű fiktív lepkéket.

Azt hiszem, ezek kedvesek és művészi értékűek, de csak azért, mert Nabokov maga rajzolta őket feleségének, Verának. Mindegyik lepke mutatja azt a jellegzetességet, ahova Nabokov generikus szinten "besorolta" őket. Tehát ebben is egyfajta valóságra törekedett. Ilyen képeket minden precíz, egy kis kézügyességgel és kreativitással megáldott lepkész tud rajzolni. De ezzel, azt hiszem, Nabokov maga is tisztában volt.

Mely Nabokov-műveknél érzi különösen fontosnak azt, hogy a szöveget (egyszerűsítve és kicsit talányosan fogalmazva), a "lepkék felől" olvassuk? Tudna-e esetleg példát mondani arra, hogy valamely Nabokov-művet a lepkekutató másképp, árnyaltabban olvas, mint egy ezen a területen járatlan olvasó?

Minden Nabokov-műben ott vannak az utalások. Az Ada meg a Pale Fire hemzseg tőlük, és a Pale Fire a lepkék nélkül talán meg se érthető igazán. De ott van például az a novella, amelynek a szereplője egy Krug nevű lepkekereskedő. Ez nemcsak novella, ez egyfajta leírása az akkori Berlinnek, az akkori Berlin egy aspektusának. Korrajz. Dokumentum. A német Dieter Zimmer vette a fáradságot, mint a Nabokov-életmű német szerkesztője és lektora, és egy egész nagy könyvet publikált Nabokov's Butterflies and Moths címmel. Borsódzik az ember háta, ha szembesül azzal, hogy mennyire ott vannak a lepkék az egész életműben. Nem lehet őket kiirtani belőle. Csapongnak, szálldosnak, pikkelyes szárnyaikkal verdesnek, nemcsak a sorok között, de mögöttük is.

Nabokov verseiben többször megjelenik a lepke motívumként, sőt a lepkegyűjtő tevékenysége is felbukkan témaként. Ezekből a versekből ön többet is lefordított - miért érezte fontosnak, hogy fordítóként is foglalkozzon ezekkel a művekkel? Közölte ezeket a versfordításait valaha valahol?

Volt egyszer egy régi elképzelésem, hogy ismertebb költők lepkés verseiből összeállítok egy szép antológiát. Gyűjtögettem a verseket, de csupa banális közhellyel vagy megmosolyogni való dologgal találkoztam. Még a jó költők se láttak bele a lepke lényegébe, hogy csak a mieinknél maradjak: Jékely Zoltán, Szabó Lőrinc vagy Weöres Sándor. Nem ismerték magát a lepkét, régi sémákhoz nyúltak vissza. Két költővel találkoztam eddig, akik tudták, mit is írnak a lepkékről, talán mert maguk is gyűjtötték a lepkéket: Hermann Hesse és Vladimir Nabokov. Lehet, vannak más "lepkeismerő" költők is, de az én utam másfelé kanyarodott, nem folytattam az ilyesfajta irodalmárkodást.

Ma már kétségeim vannak afelől is, hogy érdemes-e egyáltalán verset fordítani a közönségnek. Aki verset ír, annak viszont nagyon fontos, akárcsak a zeneszerzőnek a stílusgyakorlat. De egy verset csak az eredeti nyelven lehet megérezni, és azt, hogy mit akart vele a költő. Számít a hangok zenéje, ritmusa, magassága mélysége. Nagy ritkán persze vannak ilyen remeklések. Kálnoky Lászlótól (néhány Eichendorff meg Hesse) meg Lator László (főként Mandelstam-) fordításaiból tudnék ilyeneket idézni, akár most is, fejből, ahol csodálatosan összecseng az eredeti vers zenéje és mondanivalója a magyarítással. A verset nemcsak érteni kell. Érezni is. Azt hiszem, tudja, mire gondolok.

Verseket most is írok, mivel az írás életszükségletem, és ha összegyűlik egy kötetre való, meg is próbálom kiadatni. A vers a lélek tükre - mondjunk már mi is egy közhelyet. Aki elsajátította a versírás technikáját, az objektív módon képes saját lelkének változásait leírni és megmutatni. Fosszilizálja a jövőnek. Aki okos és figyelmes, képes ebből tanulni.

A Nabokov-fordítások amolyan stílusgyakorlatként születtek. Mivel nem vagyok semmiféle irodalmi körnek vagy társaságnak a tagja, nincs hol publikálnom és nem is publikálok. Nabokov-versfordításaim soha nem jelentek meg.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.