EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. október 20. | Vendel, Irén, Kleopátra napjaAKTUÁLIS SZÁM:605402. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Exjugó lexikon

Kalapis Rókus

Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány

2013. június 5.



A régi, bolondos időkben, az első világégés után, jött ez a Trianon-dolog. Bennünket Bácskában és Bánátban a szerbek vettek kézhez, elkeresztelték a szerzeményt Vajdaságnak, betelepítettek egy csomó „dobrovolyácot” (önkéntesen katonai szolgálatot vállaló őrült elnevezése szerbül), valamint elláttak rendesen katonasággal, csendőrséggel, hogy nehogy már. Azután egy kis bajuszos emberke ismét csóvát vetett a világra, s mire a túlélők eltakarították a romokat, kiderült, hogy nemcsak a Trianon-ügy maradt, de kaptunk mellé még szocializmust/kommunizmust és vasfüggönyt is. Körülbelül 600.000 németet kiebrudaltak a Vajdaságból, a magyarokat is szerették volna, de ez valahogy nem fért bele. Ehelyett tréfásan kivégeztek pár ezret, illetve egyéb módon kedveskedtek, betelepítettek még párszázezer szerbet, s kezdetét vette a testvériség–egység boldog időszaka. A VSZAT a jugoszláv szövetségi állam a többivel egyenjogú alkotórésze volt, saját politikai elittel, kormánnyal, intézményekkel, tömegtájékoztatással etc. Ezen belül volt magyar dolog is bőven, politikus, kiadóház, egyetem, tévé, rádió, sajtó, sőt tankönyvkiadó is, s hasonló javakkal büszkélkedhetett a monarchia minden egyéb itt ragadt nemzete is. Az idillt ismét fegyverropogás rúgta fel, a császári-királyi multikulturalizmus túlélő oázisából menekült, ki hová tudott. Mire eloszlott a lőporfüst, nem volt se szocializmus, se Jugoszlávia, se VSZAT. Betelepítettek ismét vagy 200.000 szerbet, a Trianon-dolog pedig továbbra is maradt.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.