EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. október 20. | Vendel, Irén, Kleopátra napjaAKTUÁLIS SZÁM:605448. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

EX Blogger

Megjelent a Végel Lászlóról szóló számunk

Az Ex Symposion tavalyi legutolsó száma Újvidék írójának prózai és szellemi életművét járja körül.

2013. február 22.

 

Az Írók Boltjában és a többi elárusítóhelyen már kapható Végel László újvidéki íróról szóló számunk. Végel az Új Symposion alapító nemzedékéhez tartozott, legendás regénye, az Egy makró emlékiratai pedig a vajdasági Kerouacká tette őt. Később, a nyolcvanas években jelentős szerepet vállalt a szerbiai átalakulás kezdeményezésében, a délszláv háború alatt pedig közellenséggé nyilvánították és bujkálnia kezdett. Eközben a jugoszláviai Soros Alapítvány újvidéki irodáját vezette. A legutóbbi évek során könyvei sikert arattak német nyelvterületen.

Számunkban Radnóti Sándor bevezetője után életútinterjút közlünk Végellel Radics Viktória tollából, Losoncz Alpár mélyenszántó tanulmányát pedig Jánossy Lajos, Vári György, Bányai János és Kőrössi P. József elemzései követik, akik Végel legújabb könyvéről, az európai periféria kérdéskörét körbejáró Bűnhődésről írtak. Barlog Károly az Egy makró emlékiratai berlini kiadásának fogadtatását, Ladányi István pedig a Makró tereit és helyeit járja körül izgalmas írásában. Pályi András Végel metapolitikai színházáról szőtt személyes hangú esszét, Tömöry Péter pedig a Judit című Végel-dráma újvidéki színrevitelét idézi föl. Vágvölgyi B. András a Végel-próza forrásvidékét tárja föl saját jugó anekdotái közreadásával, Sirbik Attila Strabismus című prózája pedig a mai makró-utánérzést kísérli meg visszaadni. Végezetül Miért nem tartott Horthy ünnepi beszédet Újvidéken? címmel részletet közlünk Végel László készülő regényéből, a Neoplanta avagy az Ígéret Földjéből, amelyben saját kamaszkorát ábrázolja a titói rendszerben, mesterien teremtve meg az átjárást a Horthy és a Tito diktatúrája között.

Mindemellett a lapszámban Gerőcs Péter Fiatal mizantróp című készülő regényének részletét, valamint Francis Ponge szövegeit, illetve Szabó Márton István, Áfra János, Császár László, Tara Bergin, Jehuda Amichai és Delmore Schwartz verseit olvashatják (Balázs Attila, Schrödl Ádám és Krusovszky Dénes fordításaiban).

Hozzászólások
Az Ön neve:

Bejegyzése:

Új kép kérése

Kérem írja be ide, amit a képen lát:


Még nincsenek hozzászólások.

EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.