EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. december 13. | Luca, Otília, Lúcia, É napjaAKTUÁLIS SZÁM:625341. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Kézirat

Pályi Márk

Tárgyakba vetettség

Fischer Judit festményeihez

2014. december 15.

 

 

Kérdezik, mi az a Kádár-kor? A személy azonosítása a tárggyal. S a világállapot tárgyba „szilárdítása”. Tudvalevő ugyanis, hogy a diktatúra tárgyiasít, személytelenít. A „szerethető” diktatúra ugyanakkor a tárgyat is megszemélyesíti; saját koordinátarendszerének keretei közé nemcsak – egyfelől – a személyt szippantja be, hanem másfelől a szovjet világállapotot is (a tankok uralta változtathatatlan berendezkedést): a kettőt egymáshoz szelídíti, s így ezek a tárgyiság origójában érnek össze. Hiszen amint valami szakszerűvé válik, elkezdi legitimálni az eszmét és az uralmat (a mai orbánizmusban ez egyedül Vitézy Dávid tevékenysége vonatkozásában volt tetten érhető: a bkk utasbarát és szakmailag elsőrangú megoldásai óhatatlanul elfogadottá, sőt mi rosszabb, elfogadhatóvá tették a múlteltörlő politikai közterület-átnevezéseket… és ez is ennyit ért). Gondoljunk bele: egy regény lehet nagy mű, de nem lehet szakszerű – ami azonban kézzelfoghatóan szakszerű, az leginkább egy tárgy. Ezek a tárgyak lehetnének bármikor az elmúlt évtizedek Magyarországán, a kiemeltségük, a középpontiságuk mégis a Kádár-rendszer utolsó évtizedeibe helyezi őket, cserébe pedig megmagyarázzák, mitől azonosítjuk Magyarországot – ha még lehet egyáltalán bármivel – azzal az időszakkal. Amely immanensen haladt a „pedagógiai humanizmus” felé – hogy az utolsó megmaradt szinten, a biológiai reprodukció és a mikroérintkezések terén magunkra ismerhessünk.[1] A világ qua emberi világ a dolgok köztes befolyása révén jön létre: bútorok, falak és tartós használati tárgyak segítségével, amelyek maradandóbbak az egyes ember életénél. Az itt látható tárgyak többsége eldobható és újragyártható fogyasztási cikk, ha nem egyenesen romlandó áru. A festményeken – ahogy a Kádár-korszak összefüggésrendszerében – mégis, még a kifli is elnyeri azt a stabilitást, amellyel a hétköznapi élet keretét alkothatja. Ma már nincsenek ilyen (új) tárgyaink – ami onnan megmaradt, arra hisszük még mindig olykor, hogy mai. A tárgyak itt nem csupán középpontiak, hanem vakítóan helyettesítő jellegűek: egy olyan kor lenyomatai, amelyben az építőkocka jelképezte az anyát, a gyurma pótolta a saját (gyerek)életünk alakíthatóságát, a rajzszögek az apa ténykedését. A tárgyak, miközben átvették a személy helyét – a képen is (hisz ezek voltaképpen portrék!) –, megszilárdították azt, amit a személy sohasem tudna magától stabilizálni: a jelenlét tartósságát. Ez is ahhoz szolgáltat adalékot – bár nem a legfőbb vetületét képezi –, hogy a kommunizmus volt az utolsó nagy kísérlet a világ mint világ megmentésére.

 






[1]
(„A pszeudoszocialista Kelet-Európában voltam gyerek. Akkoriban egy gyerek számára, aki sokszor csak a dolgok felszínét érezte meg, szép volt az élet. Ehhez remek díszletek közvetítettek egyértelmű és tiszta ideákat. Kedveltem a korszerű dizájnnal készült plakátokat és címereket, melyek lelkesítő ereje valamiféle pozitív energiát sugárzott nekem.  Lelkesített optimizmusuk és az általuk előrevetített még szebb jövő képe” – írja Kaszás Tamás képzőművész Szimbólum Rehab című projektje leírásában.)


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.