EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. december 13. | Luca, Otília, Lúcia, É napjaAKTUÁLIS SZÁM:625407. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Exjugó lexikon

Szegő János

Pljeskavica

2013. június 5.



Világra eszmélésemkor, amikor a szavakat és a dolgokat, a neveket és a fogalmakat már össze tudtam kötni, ha nem is megfelelően, Szerbia valahogy a lakásunktól két utcára kezdődött, a Szerb Vendéglőben. És sokáig ott is ért véget. Szerbesítő ereje olyan nagy volt, hogy értelemszerűen az utcához nevét adó Nagy Ignácot is azzá, azaz szerbbé tette. – 1820 körül amúgy Újvidéken járt iskolába, tehát ennyiben érvényes is rá a pont. – Ott ettem először ajvárt, csevapot, pljeskavicát és hajdučki ćevapot is. Akkor még csak azt tudtam, hogy a pljeskavicát leírni és kiejteni is nehéz, de hogy méreténél fogva átharapni is lehetetlen, azt csak Szabadkán tanultam meg, évtizedekkel később. Az igazi pljeskavica titka egyfelől a különböző húsok tökéletesen egyedi aránya, másfelől az, hogy nem önmagában esszük, hanem zöldségekkel, salátával, szósszal. E tulajdonságai, a roppant fontos arány és kontextus, akár irodalmi szövegek metaforájává is tehetné, de erre most inkább ne harapjunk rá…


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.