EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. december 13. | Luca, Otília, Lúcia, É napjaAKTUÁLIS SZÁM:625422. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Exjugó lexikon

Radics Viktória

Aratás

2013. június 5.



Akkor még nem fordítottam A vidék filozófiáját. Hanem éltem azt. Kinőttem a Jó Pajtás „Rügyfakadás” című rovatát, és bekerültem a Dunatájba, már nem „szorgalmas tollforgató pionír, hanem terepjáró riporter szerepében. Kiskorú voltam még, a helyi újságírók azonban, elismervén „kiemelkedő fogalmazási képességemet”, fölnőtt számba vettek, és magukkal vittek körútjaikra („falujárás”), különösen nyaranta, mikor nem volt iskola. Kijártunk a határba, Kupuszinára, Doroszlóra, Baranyába, aratási tudósításokat írni; immár igazi, ropogós újságírói notesszel a kezemben, hittel jegyeztem a hozamokat, hektárokat, holdakat, nem tudtam, mit, magát az ismeretlent, mely gyakran remek volt, vagy a szárazság ellenére sem adott okot panaszra. Zádruga, kombájn, traktor, cséplőgép, előtte feszít a verejtékező földműves (parasztot, gazdát nem írtunk) a tűző napon, Illés művészi fényképeket készít. Szállt a talpas szerkesztőségi írógépben, ami maga is egy súlyos kis kombájn volt, színessé zakatolódott a bácskai földek pora meg a pelyva, Polyvásnak pedig az egyik fő-főszerkesztőt hívták. A mi főszerkesztőnk, A Tótlaci, jó svádájú impresszárió volt, ő szervezte a kiszállások dramaturgiáját, sűrű kocsma- és borospince-látogatásokkal, olykor bográcsolással tűzdelve. Klumpában és fehér farmerben járt, szárnyas fehér mellénnyel, akárha frakkban, ami zseniálissá fokozta megjelenését, a többi szegény iszákos újságíró csak kullogott utána. A hőségben döglehű, foghíjas odúk voltak a falusi kocsmák, napközben csupán egy-egy idült alkoholista bólogatott a kockás abroszos asztaloknál, ám a kocsmáros bizalmas információforrásnak számított. A pincékben lehetett szívni a lopótököt. Mindez vadnyugati élményt jelentett a süldő lány számára, aki még nem járt aranyló búzamezőn, és lebujt sem látott belülről a saját szemével, hacsak Adyéval nem. A Tótlaci rendelte nagy hangon a savanyú fröccsöket és biliárdozott vagy a tekével (meg a Terikével) kacérkodott, ő meg lenyelte, amit a többi szakmabéli. Ez volt a munka rendje. A harsány újságíró-banda afféle vándorcirkusz volt a falusiak szemében, amely azonban önigazgatású társadalmi-politikai munkát végzett; rendelkezésére kellett állni, kínálgatni, kvaterkázni, megsúgni ezt-azt, amit a riporterlány megint csak nem értett. Az aratási mókák végeztén A Tótlaci úgy intézte, hogy este a kedélyesen csak „kislyánynak” szólított nagylányt vigye haza utoljára, s közben lefordulván valamely sötét mellékútra, újabb szívdobogtató leckéket adjon neki a szilvakék Ladában. Mindig késve értem haza, jócskán tíz után, csépeltek is a szüleim. Az aratási kétflekkesek megírása mindazonáltal nem okozott problémát, egy-egy kis színessel, a személyiségre is rávilágító, barázdált földműves-arcéllel („Jani bácsi nem adja fel”), avagy a falusi nőegylet szerteágazó kulturális tevékenységének ecsetelésével a vén rókákat is elkápráztattam. A beavatási szertartás, még érettségi előtt, dicsérő oklevéllel és illegális kürettel ért véget.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.