EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. október 18. | Lukács, Jusztusz napjaAKTUÁLIS SZÁM:603725. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Exjugó lexikon

Pályi András

BITEF

2013. június 5.



A süket pillantását Pilinszky fedezte fel 1971-ben, emlékszem eksztatikus beszámolóira írásban, szóban, ahogy az amerikai logopédus-tánctanár-festő Robert Wilson lélegzetelállító „lassú színházát” emlegette Sheryl Suttonnal a főszerepben. Ő akkor kiváltságosnak számított, fél lábbal Párizsban élt, rajta kívül alighanem csak az országból hamarosan kiutált Halász Péter-féle együttes látta ezt a produkciót, mivel ők is éppen akkor léptek fel a nancy-i fesztiválon, amikor Wilsonék. De ’74 szeptemberében a következő wilsoni látványopera, a Levél Viktória királynőhöz, majd ’76-ban az Einstein a tengerparton már Belgrádban is látható volt a nemzetközi színházi fesztiválon, azaz a bitef-en, mentünk is jó néhányan, akik színházat csináltunk, színházról írtunk, látni kellett a csodát. Emlékszem a három pesti rendező szakos hallgatóra, akik egyikük távoli nagynénjének előszobájában aludtak hálózsákban. Emlékszem, Saád Kata, a volt feleségem Peter Stein kedvéért kiruccant Belgrádba, én meg ígéretem ellenére nem tudtam becsempészni a szállodai szobámba, így kénytelen voltam Eörsi nyakába varrni őt – hamarosan házasság lett belőle. Emlékszem arra az estére, „amikor mindenki sírt”, ahogy a Politika írta, vagyis a kaposvári Marat-ra ’82-ben – az előadás után Danilo Kiš az egész társulatot vendégül látta párszáz méterre az Atelje Színház mögött egy kerthelyiségben.

A kaposvári siker – mind a három fesztiváldíjat ők hozták el – valójában koronája volt annak, amit nekünk, magyar színháziaknak, akik igazi világklasszist a saját hazánkban nemigen láthattunk, a bitef a hetvenes években jelentett. Mert korántsem Wilson volt az egyedüli bitef-csoda. Jovan Ćirilov, ez a hihetetlenül friss, fiatal, tájékozott színházi szellem, amikor a hatvanas évek derekán harmincöt éves fejjel belevágott a fesztiválszervezésbe (egyébként máig ő a bitef művészeti vezetője!), a világszínház minden szenzációját Belgrádba csábította: Jerzy Grotowskit, Peter Brookot, Eugenio Barbát, Giorgio Strehlert, Roger Planchont, Ariane Mnouchkine-t, az akkor emigráns Andrei Şerban ógörög nyelven előadott drámatrilógiáját a La Mama társulatával, Julian Beck Living Theatre-jét, a Bread and Puppet színházat, Anatolij Efrosz legendás moszkvai Don Juanját, Beckett maga rendezte Godot-ját stb. stb. Magyarán volt egy „kiskapunk” a világszínházba, kincset ért.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.