EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. szeptember 23. | Tekla, Líviusz, Ila napjaAKTUÁLIS SZÁM:593986. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

SZIVERI

Vojislav Despotov

MOSOLYGOTT-E SZIVERI JÁNOS?

1999. november 1.

Sziveri János a kelet-európai átalakulások napjaiban távozott ebből a világból. Romániában már befejeződött a hajtóvadászat Ceauşescura, a csehek már integettek a plüssmackóikkal, Budapesten levették a csillagot a Parlamentről, és már ugyanazok a németek fúrták a berlini falat mindkét oldalról.

Azon gondolkozom, mert nem tudom fölidézni, hogy mosoly volt-e az Jancsi arcán, vagy tragikus grimasz, azé az emberé, aki tisztában van vele, hogy utoljára látja barátját Újvidékről - azon a napon, amikor, megszakítva utamat Varsó felé, ahol a dühös lengyelek éppen tépték ki a földből Derzsinszkij, a hírhedt Cseka megalapítójának szobrát, meglátogattam.

Keveset beszélgettünk. Természetesen, mint mindig, inni és dohányozni kellett abban az apró budai lakásban, és ezt, a betegsége miatt, nem lehetett a társaságában. A dohányzókat és az iszákosokat a fürdőszobába irányította. Miféle gesztus volt ez részéről? Méltatlankodó, sértődött kifejezése annak, hogy olyasmit akarunk csinálni és éppen akkor, amiben akkor ő nem tarthat velünk? Vagy a bölcs megértésé, ami azt jelentette, menjetek, igyatok és dohányozzatok, az élet megy tovább, még ha a fürdőszobán keresztül is? Nem tudtam megállapítani. Ez a megfejtés nélkül maradt kép sokáig kínzott.

Valamiképpen elégedett volt, hogy Magyarország, az addigi szovjet szatelit most már műholdvevőkkel van tele, hogy változik, megszabadul a Kremlből jövő adásoktól. A görcs nyoma látszott volna az arcán az értelmetlen beszélgetés miatt a politikai változásokról és az antennákról, akkor, amikor a testét a megállíthatatlan betegség uralta már, amikor a személyes harc abszolút fontosabb volt a kelet-európainál és a magyarnál, vagy fénylett rajta a mosoly, hogy a történelem igazságosabb arcát kezdi mutatni?

Arra sem tudok visszaemlékezni, hogy akkor, utolsó alkalommal, amikor már az ajtóban álltam és indulóban voltam, hogy akkor valami fájdalmas arckifejezéssel búcsúzott-e, vagy elmosolyodott, utánam kiáltva: Na, szevasz, menj északra, basszon meg az uborka!

Azt sem tudom felidézni, hogy vissza mertem-e fordulni a lépcsőházban, hogy még egyszer, utoljára lássam. Ő eljött a maga északjára, Pestre, mint Janus Pannonius, körbejárva így majdnem a teljes Pannóniát, Bánát lenti mocsaraitól a rejtelmes Budáig, halála helyéig.

Csak amikor Milovan Marčetić, a Književna reč? szerkesztője Belgrádban egészen komolyan megkérdezte tőlem a Sziveriről írott szövegem kapcsán, hogy valóban nevetett-e Sziveri, akkor értettem meg, hogy minden görcs, minden szenvedés, ami az epidermiszen kifejezésre jutott, minden harag és berzenkedés az emlékezetemben ugyanabba a mosolyba olvad össze, hogy a betekintés a költészetébe ugyanazt a mosolyt kínálja, ez a mosoly bontakozik ki a kávéházak ködéből, mosoly, mindörökké mosoly.

És legszívesebben irodalmi díjat alapítanék kóbor ifjú költők részére, a Sziveri János Utolsó Mosolya Díjat. Vagy esetleg Sziveri János Pannonius Mosolya Mindörökké legyen a neve.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.