EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2019. október 18. | Lukács, Jusztusz napjaAKTUÁLIS SZÁM:813054. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Ma háború van, holnap béke

című

számunk!

15. évfolyam 165. szám

Lakner Edit

Miroslav Krleža: Agónia

Előadás az Újvidéki Színházban

1979. január 2.

Amikor egy olyan dráma kerül újból színpadra, mint Miroslav Krleža Agóniaja, mindig felvetődik a kérdés, vajon lehetséges-e kikerülni az éveken át kialakult sablonok buktatóit és történe­lemóra helyett színházat csinálni: olyan előadást, amely itt és most történik.

Miroslav Krleža Glembay-ciklusába tartozó prózai és drámai mü­veiben egy család történetén keresztül az Osztrák-Magyar Monar­chia fénykorát és bukását örökíti meg. A ciklus három drámája: a Glembay LTD, az Agónia és a Léda Ibsen, de főleg Strindberg hatása alatt született meg. Ezért jellemző rájuk például a spe­cifikus neoklasszikus drámaszerkezet, a cselekmény, idő és tér egysége. Az északi iskola hatására utal a drámák szociális szí­nezete is. Ugyanis Krleža drámáiban elsősorban a társadalmi változásokban kereshetőek a drámai konfliktus csírái. A Glembay LTD és az Agónia már a konfliktus kellős közepén kezdődnek. A további cselekmény már csak lelki sztriptíz, melynek során fel­színre kerül a buzgón takargatott igazság, a társadalmi és egyéni csőd. A Lédában erre a leleplezésre már nincs is szükség, mert eleve nyilvánvaló a szereplők hitványsága.

„Mindhárom drámában a hím és a nőstény közti végzetes viszony­ról” van szó. Ez a téma végigvonul Krleža egész életművén, de épp a Glembay-ciklusban mutat rá a legvilágosabban, hogy a társadalmi lezüllés után egyre jobban a puszta biológiai létre te­vődik át a hangsúly. „...a társadalmi agónia az erotikus haldok­lás és válság tünetrendszerét ölti magára, egy társadalmi viszonyrendszer a férfi és a nő kapcsolatának kríziseként manifesztáló­dik” (Bori Imre). Krleža kulcsformulája: egy nő két vagy több férfi között. E viszonyok variációit találjuk meg a Glembay-drámákban is.

E három színpadi műve, habár mindegyikük külön-külön önálló egészet alkot, olyan, mint egy egységes társadalmi dráma három felvonása. Az Agónia, sorrendben a második és a család felbom­lásának a középső stádiumát ábrázolja. A Glembay LTD-ben, ha­bár csak mint látszat, de még jelen van a polgári jólét. A szerep­lők erőteljes drámai hősök. Még rendelkeznek azzal a minimá­lis erővel, amely befolyásolhatja a dolgok menetét. Leone – Castelli bárónő meggyilkolásával – megváltoztatja a család életé­ben kialakult viszonyokat; megpecsételi a saját sorsát és előre­vetíti ennek az egész világnak a halálát. Az Agóniában már nyil­vánvaló, hogy letűnőben van a glembay-izmus csillaga. Ebben a drámában három embertípussal találkozunk. Az első: Lenbach báró, aki nem tudott alkalmazkodni az új körülményekhez. Csökö­nyösen vívja szélmalomharcát és ezért kell pusztulnia. Laura bizonyos kompromisszumot kötött a régi és a megváltozott viszo­nyokkal. Divatszalont nyit és mint varrónő keresi meg a kenyerét, de ez az életmód számára idegen és egyre halmozódó erkölcsi, szociális és anyagi problémái megoldását már csak az öngyilkos­ságban látja. Križovec ügyvéd az az ember, aki tökéletesen hoz­zá tudott idomulni az új helyzethez. Ő már nem szenved, mint Laura vagy Lenbach, nagyon silány emberi értékekkel rendelkezik, már csak egy üres maszk.

Ennek a tudathasadásos polgári világnak a hangulatát jól tükrö­zi a színpadi díszlet. A játékteret két összefutó fal határozza meg és haránt átmetszett szobát ábrázol. Az egyik fal, a gazdag tapétával és az előtte levő, polgári jólétről tanúskodó bútorokkal a régi, a másik pedig, teleaggatva készülő ruhákkal, előtte, a pul­ton levő anyagokkal és a próbabábuval, az újonnan kialakult helyzet jelképe. A két fal végében levő ajtó csengője pedig – szinte már idegesítően – minduntalan arra figyelmezteti a szerep­lőket, hogy műhelyben vannak, ez már nem a gondtalan polgári élet. A második felvonás díszlete Lenbachék lakását ábrázolja ugyanazzal a módszerrel. A különbség csak abban van, hogy a ruhákat leszedték a baloldali falról és az foltosan, tapéta nélkül hirdeti, hogy lezüllött már a régi világ.

Az Újvidéki Színház együttesének tolmácsolásában azonban nem a dráma szociális mozzanataira tevődik a fő hangsúly. Eze­ket a szereplőket a társadalmi körülmények alakoskodására kényszerítik. A leleplezés ebben a drámában így nemcsak a szo­ciális körülményekre való rávilágítás folyamata, hanem annak az álarcnak a szétrombolása is, amely mögé ürességükben és je­lentéktelenségükben menekülnek. A társadalmi agónia a nemek közti kíméletlen harcban nyilvánul meg. Želimir Oresković rende­zése éppen erre a mozzanatra épít. Az előadás célja nem az, hogy bemutassa egy lecsúszott osztály vergődését, hanem hogy az örök férfi-nő kapcsolatról szóljon.

Laura, férje Lenbach és szeretője Križovec szerelmi háromszöget alkotnak. A dráma mindhárom szereplője egymástól elszigetelten él. Nem értik, nem érzik egymást.

Laura az egész Glembay-ciklus legemberibb, legrokonszenve­sebb, alakja és Romhányi Ibi kitűnő játékának köszönve rend­kívül összetett figura. Közte és anyagilag és erkölcsileg teljesen lezüllött férje között már minden emberi kapcsolat megszűnt. Lenbach zsarolása és botrányai kihozzák a béketűrésből. Hatá­rozottan elutasító, szinte kegyetlen a férfival szemben. Nyíltan kívánja annak halálát.

Lenbach Fejes György nagyszerű játékában erőteljes drámai fi­gura. Habár néha undorító és nagyon közönséges, öngyilkosság­gal még meg tudja védeni a lelke mélyén pislákoló emberség utolsó szikráját. Az első felvonás zárójelenete felejthetetlen él­mény. Lenbach egyedül áll a színen. A cipője piszkos, jól sza­bott zakója gyűrött, a nyakkendője félrecsúszott, a kabátja gallér­ja be van gyűrve. Egész külseje rendetlen és zilált, szinte iga­zolja azt a kijelentését, hogy „Ami engem illet, én már a sír­ban vagyok, én már nem is vagyok” Elkezd túrni a lemezek között. Amikor megtalálta azt amit keresett, felderült arccal be­kapcsolja a gramafont, és megszólal a Kék Duna-keringő. Ez a zene számára a Monarchia fénykorát, de egyben saját gondta­lan múltját is jelenti. Boldogan táncol egy ruhával, majd a gramafontűt ismét a lemez elejére teszi. Lábával veri a ritmust és annyira élvezi a zenét, hogy még azt sem veszi észre, amikor kalapja leesik a fejéről. Harmadszor is lehajol a gramafonhoz, a zene ismét lágyan kezdődik, Lenbach egészen lassan kiegye­nesedik, de egész testtartása, különösen az arca teljesen meg­változott. Tekintete merev és kétségbeesett, még a szivar is le­konyult a szája szélén; sír. Ez már nem a teadélutánok zenéje, hanem az a zokogó, el-el akadó keringő, amelyet a koldus ját­szott a felvonás első felében, lehangolt hegedűjén egy kis alamizsnáért. A Kék Duna-keringő rekviem a Monarchiának, de Lenbachnak is személyesen. Bejön Laura és a kirobbanó vesze­kedés alatt a keringő dallama félbeszakad. A nő eloltja a villa­nyokat és magára hagyja Lenbachot a sötét színen. A lemez idegesítő kattogása szinte már a végsőkig fokozza a feszültséget. Világosan érzi, hogy elérkezett az a perc, amikor tennie kell végre valamit. Most már hiába fenyegetőzik az öngyilkossággal, a felesége nem hisz neki. Most már bizonyítani kell. Előhúzza a revolverét és elsüti.

Lenbach nem meggyőződésből, előre megfontolt szándékból lett öngyilkos. Habár állandóan fenyegetőzött ezzel, sohasem gon­dolta komolyan. Mindez csak eszköz volt részére, hogy Laurától pénzt csikarjon ki. Tettét az asszony utolsó szavai váltották ki. Így akart bosszút állni rajta, megmutatni neki, hogy félreismerte őt, mert neki még van annyi ereje, hogy ezt megtegye.

Az Agónia Krleža egyik legmesteribben megszerkesztett drámája. Az első felvonás cselekménye egyenes vonalban halad, vertikális irányban egészen Lenbach haláláig. Az öngyilkossági jelenet a rendezőnek és Fejes György játékának köszönve döbbenetesen hatásos és az előadás tetőpontját képezi. A második felvonás­ban, miután Laura már kezd ráébredni a Križovecről alkotott eszményképének hamis voltára, kettőjük állandó közeledése és távolodása folytán a cselekmény már körben halad. Az egész felvonás a szócsatájukra épül. Krleža dramaturgiájának a nagyszerűsége éppen abban rejlik, hogy egy ilyen statikus jellegű cselekmény ellenére újabbnál-újabb elemek variálásával spontán, intenzív feszültséget tud megteremteni. Azonban a színpadon a szöveg e potenciális lehetősége csak részben valósult meg. Az első felvonás megrázó zárójelenetének árnyékában a Laura és Križovec közötti konfliktus és a dráma zárójelenete is halványab­ban hat.

A Laura és szeretője közti viszonyra nagyon jól rávilágít az a jelenet, amikor a nő egy karosszékben ülve siralmas helyzetéről panaszkodik. Križovec a háta mögött áll és fogja egyik kezét, a másikkal pedig kigombolja zakóját, előveszi zsebóráját és meg­nézi hány óra van. Laura mindezt nem veszi észre. Gyöngéden és oltalmat keresve fogja a férfi kezét, még nem tudja, hogy az találkára siet. Már a dráma első felében érződik a köztük levő jellembeli különbség, amely a színpadi idő múlásával egyre nyil­vánvalóbbá válik, majd végül is teljesen lehetetlenné teszi a köz­tük levő kommunikációt. Miután Madelaine Petrovna kikotyogja, hogy a férfinak viszonya van egy másik nővel, Križovec hűtlen­sége fontos drámai motívum lesz, amely döntően befolyásolja a köztük levő, már különben is megromlott viszony alakulását. Romhányi Ibi az érzelmek széles skáláján mozogva játssza el azt az asszonyt, aki a szerelembe próbál menekülni az elviselhetetlen valóság elől. Azonban míg Laura minden szava kétségbeesett segélykérés, addig Križovec hatalmas szólamaiban megkerüli az égető kérdéseket és elvont asszociációiról beszél. „Hát igen ez mind nagyon szép, kedvesem, és te olyan bűbájosan beszélsz. De ha kilépek szavaid varázsköréből, ha kitépem magam a be­széded lenyűgöző hatásából, akkor az az érzésem: te voltakép­pen halmozod a szavakat... Csak azért beszélsz, nehogy ki­fessék szavaidból a valóság. Az az érzésem, mintha bepólyálnál a szavaiddal, mintha kötésnek szánnád őket rám! Félsz, hogy a kötéseden át ne üssön a vér!” – mondja Laura, s amikor vég­legesen megbizonyosodik előtte, hogy az egész viszonyuk egy nagy tévedés volt, bezárul előtte a kör, remény nélkül nem tudja tovább elviselni az életét és öngyilkos lesz ő is.

Križovecet, a hamis rutinembert Faragó Árpád alakította, ő jól játszotta a kétszínű és szószátyár ügyvédet, azonban játékából hiányzik az alattomosság. Hogy epizódszerepben is mennyire nagyot lehet alkotni, azt Jelica Bjeli bizonyította be Madelaine Petrovna, az orosz intrika szerepében.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.