EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. november 18. | Jenő napjaAKTUÁLIS SZÁM:616357. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

SZIVERI

Varga Imre

JÓSLÁS AZ Ő NEVÉBEN MIÉRTÜNK

1999. november 1.

A szíve ver itt a sorokban. Az ő szíve dobog. Verseivel napok óta. Elolvasom megint azt is, amit a maga nevére írt.

A papíromon: hárfatű, üvegrák, felpattogzott halak, lángoló óraroncsok, kartontraktorok, összeroppanó légbokrok, férctorlódás, bimbófej, kiéhezett levegő, zöld-kék fémpára, sötétség-dudor, a szöveg medencecsontja, nullazuhatag, a hallgatás bonckése, a csönd és a kék képzetei, a pohár üvegbőre, nyers eső csattog, szétterített objektum, fáklyák a kiéhezett levegőben, vérlepkék, egy tömör gömbszerkezet félremagyarázott összetevői, égő agyvájatok, visszametszett ércnyúlványok, csönd-kazal, figuravirágzás, idegkövezet, ércvetülelet, az egész kényszerképzete, varangyerezetű edény, őszülő márványfej, lobbanó agykövek, vérfaragványok, hajszál-szivattyúk, állat-bokrok füstje, s mint tömjén kavarog az éj teje, fagydenevérek, ölyv-karmazsin, szürke fagy-magok, köd-sziták rázzák a szirtet, vérfehér a hamu, földsárga üvegszelek, géplomb-koszorú, képzeletvirág, a vér férge(i), koponya-pipacsok, selyemtollú nitrogének, röppenő kőlepke, petróleumrét

bullazuhatag (gépjavaslat)

Semmit nem tudok. Semmit nem értek. Ez - nekem is - jó elindulás. Bár megyek, de mégsem haladok, mert a versek szavaihoz térek vissza folyton. Elolvasok, kijegyzetelek közben egy Hidegpróba-kritikát. A metafizikus láttatásmódról van benne szó. Befagyott verstér, mozdulatlan, merev állapotok. "A költő mindig idegen, akit éppen az újjáteremtés tesz idegenné." Trakl jelzőjével: szent idegenné.

Tolsztoj naplójából: "Vagy nincs Isten, vagy nincs semmi más, csak Isten."

Ha nincsen abszolút jó, igazság, teljes létezés, mi leszünk istenekké. Másokat és magunkat használva, tárgyként, téboly eszközeiként, rombolva sokszor teremtményeinkkel is, különszakadva, magányosan, sok büszke senki. Hogyha viszont minden Isten, mindenkiben ő van, belőle vagyunk, örülünk, és isteni minden. Akkor én is: mielőtt a világ volt, vagyok. Minden nap üdvünkre válhat. Mert nem távolodhatunk, ha benne vagyunk, ha belőle, általa élünk. Haldoklásunk is isteni. Ahogy a test és lélek fájdalommá és verssé, majd emlékké, porrá átváltozik.

"A haldokló önmaga előtt és számomra is föltárulkozik.

A halál teljes megnyilatkozás."

Csak sejthető, ami feltárul. Erről nem tudok. Nem megy.

"Az élet, bármilyen legyen is, olyan érték, melynél magasabbrendű nincsen. Az életben lehet rossz, de maga az élet nem lehet rossz. Jó csak az életben lehetséges."

Nem Tolsztojt, most Sziverit idézni (meg).

Bár nincs gondolat, másé, az enyémnek véltek sem, ami eltakarhatná előlem. Igaz, alig találkoztunk. Még a nyolcvanas évek közepén, újvidéki ösztöndíjasként Szabadkára vonatoztam, hogy beszélgessünk. Nem találtam otthon. Mintha a szomszédok azt mondták volna, elutazott. Egy vegyesbolt körül ődöngtem sokáig. Talán nem is volt nyitva. Áttelepülése után (közben?) emlékszem az írószövetség klubjában megrendezett költői estjére. 1988 tavaszán, alighanem. Szörényi László olvasta fel harmadik kötetéről írt tanulmányát. Az istenre emlékszem, aki lézeng a világban, mert nem találja helyét. S arra a nemes, barátságos mozdulatra, ahogy Sziveri könyvét, a Dia-dalokat Szörényi a halhatatlanságkívánás, mint ősminta miatt Horatius harmadik kötete mellé teszi. János szavalt. Bennem hol közeledett, hol távolodott az ünnepelt, pedig nemigen járkált, csak az én ítéleteim, tetszésem vagy kényességem, nemtetszésem távolította-közelítette. Aztán Kelenföldön. Betegágya mellett az aranyszín kötésű Napfény és hús, az akkor megjelent Rimbaud-kötet. A látogatásomból főleg magamra emlékszem vissza. Képeimre. Pirosló levelű bálványfa. Játszótér. A bérház folyosói. Ajtók. Bizonytalankodásom. Szagok. Talán keresgéltem is sokáig, mint aki eltévedt. Eltévedtem. Ülök a széken, ő az ágyban. Közben ismerősök érkeztek, akiket nem ismerek. Okoskodom is szégyenszemre, a résztvevő csönd helyett. Ez eljövet válik majd kínossá, amikor visszapergetem magamban, ami előtte történt. János kiment a fürdőszobába. Sokáig időzött. (Terhére voltam talán?) Közben a felesége kérdezget. Majd a beteg visszajött pizsamásan. Láttam, milyen sovány, bizonytalan. "Csak az inger játszik velem. Becsap a testem." Beszélt arról is talán, milyen átkozott mellékhatásait érzi a gyógyszereknek. Minden összezavarodott benne. Nem érti, mit jelez a teste. Majd külön csendjeinkben hosszan. Ez nem volt zavaró. Nem érkeztek a szavak. Az önbizonygató gondolatokat elengedem. Ő talán verset próbálgat. Vagy őt a vers megint. Nyilván volt még semlegesebb téma, amiről szó lehetett. Hogy van remény, ez ott hamisan hangzott volna. Bár a beteg nem siránkozott, panaszos volt egész lénye.

Túlélni, még ha belepusztulunk, akkor is.

Ha akkor olvastam volna Tolsztoj öregkori naplóját, nyilván idézem neki: Az élet, bármilyen legyen is, olyan érték, melynél magasabbrendű nincsen. Az életben lehet rossz, de maga az élet nem lehet rossz. Jó csak az életben lehetséges.

Bár ennek sem lett volna értelme. A halálos betegnek? Ízléstelen. Csak olvasottságom fitogtattam volna. (Hát most?)

A sors előtt nincs kész tudás, nincsen használható okos tanács.

A zavartság. Nem tudom, micsoda. Majd kiderül itt az is talán. Ami életemet közrefogta, az maradt. S hogy mi, akiket többször egymás mellett emlegettek, jóformán nem is beszélgettünk. És a Mi szél hozott? ajánlása: Varga Imre baj-társnak sok szeretettel: Sziveri Jancsi. Kelenföld, 89 novembere.

Tanuljuk a mesterséget. Talán ennek nincs is múlt ideje. Mert nem a szótagokat számolgatni, rímet találni, szonettet írni, hanem a létnek tisztán megfelelni. Mindent akarni, anélkül, hogy bármit is. Szavak mentén tapogatva, míg a végpontig jutunk. Az életünk is beszéd, halálunk ugyancsak. Minden mondatértékű köröttünk. Kínunkban cifrázzuk is. Vigyorgunk. Szavakat használunk. Aztán mi vagyunk a szó. De addig még a hús fehérizzása, kihullás testünkből, nevünkből is. Mit akar velünk mondani a világ? Erre nem tudok, de hallgatni róla kevés. Mikor már semmit sem értek, kimondhatja (velünk, általunk) magát. Öröm és fájdalom egyetlen villanásban.

Az egyik rokon nő, a Gizel, mondta nemrég anyám, mikor odahaza jártam, kiment a temetőbe, és ásni kezdte gyereke sírját. Emlékszel-e még a gyereksírokra? Ott voltak a kistemetőben. Mutatott is arrafelé. Apámra vittünk virágot, és már ballagtunk hazafelé. Ott hátul. Nem kérdeztem meg, hogy kézzel vagy lapáttal próbálta-e.

"Tudatunk változatlan, idő és tér fölött álló. Változatlan, nem mozdul, míg az idő és tér jelenségei rajta haladnak át, számunkra viszont úgy rémlik, hogy mi haladunk tudatunkkal a térben, időben."

Hold előtt tovasuhanó felhők. Ha kimegyek most a szavakból, az idézetből, és az udvaron nézem, érzem, élem elemi erővel. Javasoljam olvasómnak is, hogy mielőtt továbbjut, nézze meg gondolattalan, ahogy a hold előtt elsiklik? A felhő. Ahogy ő odafent. Mintha nélkül.

Bár nekünk a gondolkodom a vagyok. Pedig a gondolat elfedi legfeljebb. A lét lesz közvetetté. Sötét.

Vajon kézzel vájta-e róla a földet?

A jegyzeteimmel, az elolvasottal semmire sem jutok. (Újraolvasva a mondat, az öregség. A kilencvenegy éves költő, Vilmos bátyám. Nemrég meglátogattam. Panaszkodott. Ne öregedj meg, Imre! Nézd, menni se tudok már!) Zavartság van bennem. Nem tudom, még az-e, a tíz évvel előtti? Vagy már világosabb. Bár mindent besötétít. Megint csak az én, nem hagyja szóhoz jutni. Legalább tekintsek ki a véletlen ablakán. Mire? A nagyobb rendre, ahol minden törvényszerű. Láthatóan nincs véletlen.

A cickafarkpálcikákkal kidobom, mit üzennek a jósjelek.

A Felszabadulás (Hszie) jelét dobom, amelynek két elemi összetevője: fent a (Menny)dörgés, lent pedig a szakadékos, a Víz. Az értelmezés szerint a mozgás kifelé tart a veszélyből. Az akadályok elhárultak, és a nehézségek lassan megoldódnak. Bár a Felszabadulás ezzel a dobással még nem történt meg. Csak most kezdődne el, és egyes állomásait fejezi ki a Jel is.

VÉLEMÉNY (MEGÍTÉLÉS)

A Felszabadulás. Kívánatos délnyugatra.

Ha már nincs, ahová menne, üdvös visszatérni.

Ha még van, ahová el kell menni, üdvös a gyorsaság.

Délnyugat azt jelenti, hogy ilyenkor, amint lehet, helyes visszatérni a megszokott körülményekhez. Nekem viszont pont az ellenkezője. Újvidék. Diákszálló. A bal-kánon, esti részeg gajdolás. A nyitott ablakon kidobált flaskók csörömpölése. Nagyon fontosak az ilyen átváltozási időszakok. Mint ahogyan a légköri feszültségek is a megkönnyebbülést hozó esőtől oldódnak, és a rügyek kipattannak, ugyanúgy hoz ez az időszak felszabadulást a nyomasztó terhek súlya alól, és felpezsdíti az életet. Olvassa, aki él. Fontos, hogy a sikertől ne mámorosodjak meg. Csak addig szabad haladni, ameddig szükséges. Amint felszabadultam, vissza kell térni az élet megszokott rendjéhez. Ez az üdvhozó. A még befejezetlen dolgokat a lehető leggyorsabban el kell intéznem, hogy késedelem nélkül tiszta lapot nyithassak.

A JELKÉP

Dörgés és Eső megjelenése: a Felszabadulás jelképe.

Így a nemes lelkű elnézi a hibát és megbocsátja

a vétket.

A nemes lelkű a zivatar levegőt tisztító hatásához hasonlóan oldja fel az emberi hibák és vétkek által kiváltott feszültségeket. Világosságával szabadít fel. ("Semmit nem tudok. A korom földtől égig, égtől földig feszül. Semmit nem tudok, látok, ismerek. Semmit nem értek." Majd: Hiába a nagy világosság, ha elmém sötét. Hasztalan a nappali fényár; semmi távoli, csak apró tárgyaink látszanak. Nincsen távlat. A közelség van, a kés, az asztal, a szék, az óra. A Világosság felszíni máz. A sötétség mély, mélysége akkora már, be nem láthatod, határait fel nem mérheted. A költő úgy éli: nehéz az éj, súlyos. Mintha korának barbárja lenne.) De ez már megint (nem) idézet. Mintha a költő korának barbárja lenne. Mihelyt a hibák napvilágra kerülnek, a bölcs túllép rajtuk, a nem szándékos túlkapásokat elnézi, mint ahogy a mennydörgés hangja is elhal, és megbocsátja a bűnöket, a szándékos túlkapásokat, miként a Víz is lemos minden szennyet.

Csakhogy a Felszabadulás jelében három változó vonás is szerepelt. Ezeket átalakítva kaptam a Szétforgácsolódást:

A nyelvben is benne ez a lehetőség. Milyen könnyen válik a felszabadulás felszabdalássá. A felszabaduló embert felszabdalják. Kimetszik kétharmad gyomrát. Ha a szabadság a teljes lehetőség, a hasznunkra váló tapasztalat, a bölcsesség útja, a szétforgácsolódás, a sötétben meglátott fény viszont a megvalósulásé, a sors győzelméé, a test és lélek verssé és porhamuvá válásáé.

Az átváltozó vonalakat, jelesül az elsőt, az öreg jint, majd a harmadikat meg az ötödiket (mindkettő öreg jang), összehasonlítom majd egyenként, hogy kiderüljön, a jóskönyv, az orákulum szerint mint és hol válik a megszabadulás lehasadássá, szétforgácsolódássá. Ami a sorsból most megsejthető. Mit lehet megfogalmazni, jelezni szavakkal, hogy ne legyen igazságtalan, tételes, elvont, általános? (Tehát mi mondható arról a helyzetről, amikor a gyönge lesz erősebb. S hogy rám is, rád is érvényes legyen.)

Mielőtt a két jelet a változó szintekkel együtt összehasonlítom, megjegyzendő, hogy a Szétforgácsolódás az Alkotó (az Ég) házában foglal helyet, olyan jósjelek társaságában, mint a Menny, Előzékenység, Visszavonulás, Szemlélődés, Haladás, Megrekedés és a Nagy birtoklása.) A Felszabadulást viszont a Gerjesztő (Mennydörgés) házába helyezték (szomszédos termek pedig: a Lelkesedés, Tartósság, Felfelé törés, a Kút, a Nagy túlsúlya és a Követés.) A bizalmatlanság, besúgás, ami a Sziveri-verseknek is vissza-visszatérő motívuma, a félelem egyik rokon szava. A készülékről írt dalban például:

föltekintek a néma gyóntatóra

------------

figyelem gépezetnyi pattanás tenni kéne már valami vallomást készülődöm - most készülnek megmotozni ugye milyen rossz így álmodozni

A versben egyértelműen lehallgatókészülékről van szó.

Szállnék már de valaki figyel

tegnap még másra ma rám ügyel

felismerésem szertelen

a titkolt célomtól elterel

nem hibáztatom amiért les ő

galambszart áztat az ólmos eső

Érdemes a Mennydörgés, a Gerjesztő és az Ég, vagyis az Alkotó jelét még néhány szempontból összevetnünk, hogy lássuk a különbségeket és a rokonságot. Az Alkotó ereje a fejben, a Gerjesztőé a lábakban nyilvánul meg. Az Alkotó szilárd, a Gerjesztő viszont mozgást jelent. A szellem benne rejlik minden lényben, általuk hat. A mozgatóerők közül a Dörgés a leggyorsabb. Minden lény a Gerjesztő jelében kel életre. Ezt jelzi a Felszabadulás jel felső fele, a villámlás, amely jó esetben a mozdulatlan tóban visszatükröződik. Ez lehetne az elsőre kidobott jel természetes olvasata, ha nem lennének változó vonalai. De hát vannak. Az elmozdulással keletkező további különbségek: Az Alkotó házába tartozó fő tulajdonságok: teremtő, cselekvő, szilárd, világos, a Mennydörgésében viszont: mozgékony, izgató, tevékeny. További képzettársítások az Alkotóhoz: fej, ló, herceg, arany, drágakő, jég, száraz, fa, kerek, vörös. (Ki-ki kereshet hozzájuk versbéli előfordulást is. Én találtam.) A Mennydörgéshez társíthatók (éppen harangoznak odakint, Tinnye, 1999. augusztus 23., dél van): mozgás, nyugtalanság, sietség, lábak, megrázkódtatás, visszatérés az életbe (feltámadás), dob, holló, sárkány, sötétsárga. (Megtalálhatók a versekben is.) S még annyit, hogy az első jelben, a Felszabaduláséban két szilárd vonás (az ember és a föld helyén) volt, a másodikban már csak egy, ez is a menny, az apa, illetve a hit helyén. Ezért a második jel sokkalta mozgékonyabb, nyugtalanabb, idegesebb az elsőnél; egyszerűsítve: az ég alatt minden mozog, átváltozik. (Csak maga a változás változatlan.)

S itt érdemes idézni az Átváltozásokból, a tárgyias, elvont, téma nélküli, a nyelv puszta mozgását leképező korai versek után az elsők között lévő személyesebből. Ami ennek az alaphangja: Átváltoztam. Az lettem, ami voltam. Önmagammá alakultam. Most már vagyok, mert tudom: lenni, nem hasonlítani akarok. S ez a levés újrateremtés, alkotás. Világot a világtalanoknak. Fölszámolni a káoszt. Ez az önmagával is feleselő vers kicsiny dráma, létharc, mint aztán a későbbiek majd mindegyike is, nem tudomba torkollik: Azt sem tudom, kinek, nemhogy tudnám, minek vagyok. A helyzet csapda, ellentmondás. De megfér az egy testben, alkatban; megférhet. Nem tudom, minek vagyok, hát hogy még kinek. Nem baj, ha nem tudom, ebből lehet még tudás, ha szóhoz engedem jutni a zsigeri bölcsességet. Ez viszont, bár van, még sincs, tanulni kéne. Tanulnunk a nem-tudást. Hogy ami az ész számára megoldatlan, az már meg van oldva. Bennünk is, bár nem tudunk róla. Vagy legfeljebb csak tudunk. Kevés a megértés, ennél több kell; átélni, megtapasztalni. Az egyik kései verssort átírva: Megélni, megtapasztalni, ha belehalunk is. De hát micsodát? Hiszen arról szól az életünk. A verseink. Az élete (amit nem ismerek) és a versei, amelyekben napok óta benne élek.

Az Alkotó szilárd, határozott, a minta, és ezért az embernek megmutatja a könnyűt. A nehézségek oka csak a zavarodottság, határozatlanság lehet. A belső ellenállások, ellentmondások. Ezt jelenítik meg a Jelek vonásai. Ezt ábrázolják az ősképek. A vonások változásai megmutatják, hogy a tartós hatások következménye az üdv és a baj. De van, aki bajban üdvözül. Bajából teremt mintát. Igazat, szépet.

Íme az átváltozó három vonal, amelyik a felszabadulást szétforgácsolódásra változtatja. Először tehát a Felszabadulás:

Kilences a második helyen azt jelenti:

Három rókát ejt el a földeken,

és egy sárga nyilat kap.

üdvös kitartani.

A jelkép a vadászathoz fűződik. A vadász három ravasz rókát ejt el. (Vajon kik lehettek volna ők?). Ennek jutalma sárga nyíl. A hamis rókák a közösségi élet akadályai, akik az uralkodót hízelgéssel igyekeznek befolyásolni. Még a felszabadulás előtt el kell őket távolítani, de nem szabad ellenük hamis eszközöket használni. (Nem megy! Versben legföljebb.) A sárga szín a mértéket és a középutat jelenti az ellenséggel való bánásmódban. Aki teljes erejével a felszabadulásért küzd, annak belső nyíltsága olyan erőt ad, amely fegyver a kezében minden hamissággal és aljassággal szemben. A költő nyíltsága viszont nem ilyen, nem ez.

Olvasható, hogy a sors mire cserél: A közönségesek hatalma növekszik. Veszélybe kerülsz, vigyázz! A költő nem vadász. Íme az L. A.-nak ajánlott transzrealista nyakkendőszonett, a Medve a temerini határban:

Akár a küldött, úgy jött: Vidékről vidékre - mint telitalálat, közénk huppant a nagy elvtárs-állat. Bölcselkedett egy kicsit pribékről,

áldozatról, azután észrevétlen, "társadalmilag" elszunnyadt a hosszú úttól. Betojtunk: Jaj, itt a bosszú!, mert mozgatja még észt a kétely.

Balfácán ez az új vidéki medve - fölénkkerekedni van éppen kedve. Kétpofára ásít - s tényeket másít -

De hiába hisszük, jobb lenne más itt, olyan mindegy, medve, farkas vagy tigris, ha fölfal, szar leszünk úgy is, meg így is.

Tehát nem rókáról van szó! Így a ragadozók egyike sem cserélhető fel vele a szonettben. Mert ez már nem az az állat volna. A limesek felé címzésű szonettből kiderül: "Mintegy másfél hónapja már, hogy / Temerinben lakunk, a Vadász / kocsmával szemben." Ekkor lesz a krónikás riadt civil, akit lépten-nyomon följelentenek. Ekkor írja a Húsevők címmel a versét, Hommage a Sz. J. ajánlással, alighanem önmaga emlékére. A játékában a kín: mert elbánik vele az eszme a dologizált az ideologizált föltétlen kórisme a szabadság szent ökre (ökle). Majd: állok, mert kellek e helyen mint korai elődöm a vesztőhelyen, ahol ott a rögtön itt élő bíróság meg a rögtönítélő kórság. Már a Szájbarágás, vagyis a következő könyv szonettje az állat-világ, amelyben a költő rápisszent a bölcsre: Visszavonulni manapság nagy trükk - mivelhogy nincs honnan! És: Húzza / a búcsúmuzsikát az elv-társulat - / Miközben a böllér bőrünket nyúzza / - bár látom, alig hiszem -, a plebs mulat.

A rideg ordas, amelyik kapaszkodik föl a tudatomhoz, a tetőre, testembe hull vissza. Az írás így lesz önvédelem. Öngyógyítás is gyakran. Mert az ingerült ember elmar mindenkit maga mellől. Társa lesz a szonett. Főleg, ha szerelmes.

Ez volt tehát a jelmag alsó része, a (szülő)föld.

A második átváltozó vonal, az ember síkján:

Kilences a negyedik helyen azt jelenti:

Nagy lábujjadtól szabadulj meg.

Akkor odajön a megbÍzható társ.

Nyugalom idején előfordul, hogy a magasabbrendű emberhez közönségesek csatlakoznak (mai nyelven: a költőhöz besúgók, politikusok), megszokásból úgyszólván hozzánőnek, magukat szinte nélkülözhetetlenné teszik, mint a járást megkönnyítő nagylábujj. Amikor a felszabadulás ideje közeledik, és cselekedni kell, akkor meg kell szabadulni a véletlenszerű kapcsolatoktól, amelyekkel belsőleg valójában nem tartozik össze. Különben a hasonló gondolkodású és valóban megbízható barátok, akikkel közösen lehetne cselekedni, bizalom hiányában távol maradnak. Ez az a helyzet, amikor az ágy bőrig forgácsolódik szét. Sőt szétforgácsolódik a szándék is, a menekülésé, a megszabadulásé. Mert a csapdába esett róka, ha elrágja a lábát, megmenekülhet. De akinek nevében, sorsáért kérdezek, nyilván érzi, hogy magától, sorsától nincs menekvés. A verssora után, hogy Semmi jó nincs odakint, a felismerés zárójelbe tett bölcsessége kerül rögtön: Odakint a lélekben. Az odakint, bárhová megy is, vele marad. Mert magában viszi.

A következő vonalváltozás már az égi, szellemi síkon. (Az apáén.)

Mielőtt a felszabadulás öreg jinje a hatos helyen átváltozott hosszú vonallá, a jóskönyv szerint:

A vezér magas falon ülő héjára lő.

Elejti. Minden kívánatos.

A magas falon ülő héja egy magas helyen lévő közönséges ember (politikus) jelképe, aki akadályozza a Felszabadulást. Minden befolyásnak ellenáll kemény gonoszságával. Elszántan kell eltávolítani, az ennek megfelelő eszközökkel. Érdemes idézni Konfuciusz vélekedését is erről a képről: "A héja a vadászat célja. A nyíl és az íj a vadászszerszám, az eszköz. A vadász az az ember, akinek a cél érdekében helyesen kell használni az eszközét. A nemes lelkű az eszközt önmagában hordja. Megvárja a megfelelő időt, és akkor cselekszik. Cselekszik és szabad. Ezért csak ki kell mennie, és elejti a zsákmányt."

Ez változik majd át a Szétforgácsolódás gyümölcshasonlatává. Itt sajnos, földi értelemben a mag földbe kerülése szó szerinti. Amikor Jánost eltemetik. Nézem a gyűjteményes könyvben szereplő temetői képeket. Majd az emlékek. Bizonytalan. Talán nem kocsin vitték szegényt, hanem vállon. (Engem vitt le a temetés után Szőcs Géza kocsijával a Moszkva tér felé.) Viszont a gyümölcs, az igazi, amit János élete termett. Az a nagy gyümölcs talán nem csak egy ember megkóstolására elég. Torozhatunk itt naponta. Hanem ez már nem halotti tor lesz.

Olvasom itt az Ahogy érdemest, és megint, de hangosan:

Nem érdemes is, elölről kezdenél. Értelme úgy van - véled -, mindig ugyanúgy, hogy mássá alakuljunk, több legyünk általa: amint van esély. Befejeződni amúgy sincs miért. Nem fejezhet be Földet az, ki onnan vétetett.

Ezzel a föld és ég jele egybeolvad. De ez már a szó-hagyott elevenség. Az élő, éltető jeleké.

Most lássuk a Szétforgácsolódás (a Po jelének) leírását Richard Wilhelm szerint. (A népszerűbb fordítást idézve.) Az alsó jel, a befogadó a Föld, a felső pedig a nyugalom, a Hegy. A jel házat ábrázol. A felső, hosszú vonás - a tető. Alatta az öt sor rövid vonalpáros. Ha a tető összeroppan, szétomlik a ház.

A halál útjain közlekedik, de nem tudja, hova.

Az Isten, idézi Nietzschét, halott.

A sötét vonások fölfelé emelkednek, hogy befolyásukkal az utolsó világos vonást megroppantsák. A közönséges, a sötét nem közvetlen, hanem lassú, észrevétlen hatásaival fokozatosan töri meg a költőt.

Láttunk már nyilván tető nélküli falusi házat. Először a gyom veri fel a vályogfalak élét. Kitöredeznek az ablakok, a padozaton dudva, burján, bogarak. S aztán omladoznak a falak is. Látni, hogy nincsen gazdája. (A ház a test jelképe.)

A jel az ősz végéhez, a tél kezdetéhez tartozik, amikor a sötétség, hideg kiszorítja lassan a fényt és meleget.

Vélemény (MegÍtélés)

A szétforgácsolódás. Sehová sem kívánatos menni.

A közönségesek erőteljesen nyomulnak előre, hogy a nemeset és erőset helyéről kiszorítsák. A helyzet alapja az idővel együtt járó változás, ezért nem tanácsos, hogy ilyen körülmények közt bármire vállalkozzál. Az ősjelek képe és tulajdonságai mutatják meg a helyes magatartást az ilyen kedvezőtlen időkben. Az alsó, Föld ősjel tulajdonsága az alkalmazkodás, az odaadás; a felső, Hegy ősjel tulajdonsága a nyugalom, a szilárdság, állhatatosság. Van erre mondás is: ha rossz az idő, valahol akasztottak. Legyünk alkalmazkodóak, maradjunk nyugton. De a vers kimozdulás a nyugalomból. Lüktetés, ellentmondás, ritmus. A helyzet nem emberi tevékenység következménye, hanem a törvényekkel összhangban, az idő változásaival együtt járó növekedés és csökkenés, telítettség és üresség változásainak összefüggése. A helyzetet nem lehet elkerülni. Ezért nem gyávaság, hanem bölcsesség jele az alkalmazkodás, és minden erőfeszítés elkerülése.

A JELKÉP

A Hegy a Földön nyugszik: a Szétforgácsolódás jelképe. Így a felül levők csak az alattuk levőknek juttatott gazdag adományokból tudják helyzetüket megőrizni.

A hegy a földön nyugszik. Ha a hegy magas és meredek, és nincsenek széles alapjai, könnyen leomlik. A hatalom is akkor erős, ha a népre alapozódik. Ki tudja, mit örökölünk génjeinkben a szülőktől. Nekünk kell az ősök helyett is válaszolnunk a sorsnak. Ha már ránk osztatott a szó. Amikor a hatalom adakozó, nagyvonalú, és mindenről úgy gondoskodik, mint az (anya)föld, akkor olyan szilárd, mint a széles alapokon nyugvó hegy. De hát nem anyaföld, hanem mostoha.

Az egyes vonások:

Kezdetben a hatos azt jelenti: Az ágy lábai forgácsolódnak szét. A kitartóak megsemmisülnek. Baj.

A közönségesek közelednek, titkos bomlasztó tevékenységgel ássák alá az alkotó nyugvóhelyét. Hamis vádakkal és minden elképzelhető mesterkedéssel semmisítik meg azokat, akik az eszményit követnék. A hűségeseket. A helyzet kedvezőtlen. Nem lehet mást tenni, mint várni.

"Az emberek élete erkölcsi erőfeszítés nélkül nem élet, hanem álom."

elfolyik az idő akár a homok maradnak legvégül az emlékromok összeomlunk mint a vár ha kártya s befedi szemünket a hályoghártya

Hatos a második helyen azt jelenti: Az ágy széle forgácsolódik szét. A kitartóak megsemmisülnek. Baj.

A közönségesek hatalma növekszik. Egyértelmű jelek mutatnak arra, hogy a veszély az ember személyéhez közeledik. Nyugalmát megzavarják. A veszélyben sem lentről, sem fentről nem kap segítséget. Elszigetelődik. De vajon óvatos marad-e? Alkalmazkodni kell az állapothoz, és a veszélyek elől idejében ki tud-e térni? Ez most már az én kérdésem. A miénk. Aki álláspontjához mereven és kitartóan ragaszkodik, elbukik.

Úgy mondom mint aki közelebb a tűzhöz Értsd hogy előbb érek meg égetést Jegyezd föl azt is mit ehhez még fűzök Éltem bár kíméltem láthatod véget ért

A rejtélyt nem tudom ki fejti meg Elhasználódott ócska roncs a testem Beváltanám már de nem kell senkinek Akad ezrével ilyen Szabadkán Pesten

Elégetnek majd és megunnak minket Elfüstölnek mint holmi olcsó szivart S ki megmarad ha jobban széttekintek Korántsem azért mert ostobán kitart

Hatos a harmadik helyen azt jelenti: Velük együtt szétforgácsolja magát. Makulátlan.

A kérdező külső kapcsolatai miatt rossz környezethez tartozik. (Most ez én lennék-e, vagy János?) Ugyanakkor bensőséges kapcsolat fűzi egy magasabbrendű emberhez. (Még mindig kettőnkre?) Ez olyan tartást ad, hogy a környezetében lévő emberektől függetleníteni tudja magát. Emiatt ellentétbe kerül velük, de ez nem hiba. (Csak baj - mondja a kérdező nyeglén.)

Hatos a negyedik helyen azt jelenti: Az ágy a bőrig forgácsolódik szét. Baj.

A szerencsétlenség nemcsak a nyugvóhelyet, hanem a kérdező személyét is elérte. A döntéshez nem fűződik figyelmeztetés, sem más megjegyzés. A baj tetőfokára hágott, már nem lehet elkerülni.

Alámerültem? Mibe, és hová kerültem? Akár a feszületre - kinyúlik testem az égtájak felé, még mielőtt megszűnhetne.

Amivé lettem, bennetek érzem. általatok lettem azzá. Révült anyaggá, személytelenné, szerénnyé netán - vagy gazzá.

Hatos az ötödik helyen azt jelenti: Halraj. Palotahölgyeknek köszönhető a kegy. Minden kÍvánatos.

A felső világos vonás közvetlen közelében megváltozik a sötét természete. Nem áll ellent fondorlatosan a világosnak. Hanem vezetése alá rendeli magát. Ez a vonás a gyengék feje, ő vezeti a többi gyengét az erőshöz. Ez olyan, mint amikor a hercegnő a szolgálóit, akár a halrajt férje elé vezeti, és ezzel elnyeri kegyét.

Csakhogy a halraj helyett már a halál rajt,

Kendőzzük el papírral rendezzük meg felmentőnk jövendő tanúvallomását s érdektelenné lesz isszuk-e őt vagy esszük

vagy a Keresztény ének című szonettben:

Veled maradjak akkor is ha fázol - engedd meg nyájad keresztényének, Méltatlan hozzád e keresztény ének, tudásával mégis felruházol.

Veszti hitelét a malaszt, a kenet, nem gyámolít már hazafelé menet. Véredből iszom, és lényem újra más.

Hol rejtőzöl most, vagy tán nem is voltál?

-----------------

Téged dicsér pedig minden oltár.

Vagy még nem ez, csak a Közelharc szerelmes versei? A "szeretnélek most - nem szeretni szeretnélek. Táplálékomul szeretnélek -" Illetve a korábbi Izzó semmiség:

Szállok és zuhanok veszítem eszem éhem növekszik szüntelen míg testedből eszem

Pille-mozdonyok szuszognak tonnás tollpihe lebeg egyszerre vagyunk együtt és külön egyszerre vagyok: nélküled s veled

Ezért megy minden jól. De már csak a betegségek szolgálnak neki.

Fent a kilences azt jelenti: Egy nagy gyümölcsöt még nem ettek meg. A nemes kocsit kap. A közönséges saját házát forgácsolja szét.

A szétforgácsolódás időszaka befejeződött. Amikor a baj kitombolta magát, ismét jobb idők következnek. A jó magvai megmaradtak. Amikor a gyümölcs a talajra hullik, magvaiból újból kisarjad a jó. Az alkotó ismét visszanyeri befolyását és hatását. A közvélemény úgy veszi hátára, mintha kocsin vinnék. A közönségesen viszont saját gonoszsága áll bosszút. A háza szétesik. Szétbombázzák. Felgyújtják. Szétszedik. Természeti törvény, s ezért írom is, bele az emlékezésbe, hogy a gonosz nemcsak a jónak árt, hanem végső soron önmagát semmisíti meg. Mert aminek életelve a tagadás, önmagában nem állhat meg. Elpusztítja magát. Marad utána miránk a feladat. A szégyen. De amit az alkotó eloszt magából, a miénk és tiétek is lesz. Amíg a nyelv. Amíg az ember. Majd utána is. Embertelen.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.