EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. december 13. | Luca, Otília, Lúcia, É napjaAKTUÁLIS SZÁM:625440. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Exjugó lexikon

Aleš Debeljak

Irodalmi élet

2013. június 5.



A hatvanas években született nemzedékem a nyolcvanasok elején, vagyis a Tito halála utáni években úgy lépett be a szlovén irodalomba, mint „a karizmatikus mentor nélküliek nemzedéke” (Andrej Blatnik). Hazai karizmatikus mentoraink talán tényleg nem voltak, de azért szabadon szívhattuk az afgán hasist, ihattuk a német sört és elolvashattunk minden föllelhetőt: szlovén neoavantgardistákat és dél-amerikai mágikus realistákat, észak-amerikai metafikcionalistákat és kelet-európai disszidenseket.

Leginkább Borgesben merültünk el.

Jorge Luis Borges argentin író (1899–1986) a xx. század második felében nagy mértékben befolyásolta Európa és mindkét Amerika irodalmát.

Jól ismert Danilo Kiš (àjugoszláv író) (1935–1989) kijelentése, miszerint az irodalmat két korszakra lehet osztani, „a Borges előttire és a Borges utánira”.

Erről persze lehet vitatkozni, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Borgesnek, a hírnevéhez képest, tulajdonképpen nagyon furcsa opusza van. Nem írt egyetlen regényt sem, pedig ez a műfaj a modern korban a hagyományos eposz helyébe lépett, és megörökölte annak a társadalmi, közösségi folyamatok alakításában játszott fontos szerepét. Borges a saját puritán, izgalommentes életét titokzatosan izgalmas rövid műfajokba desztillálta: verseket írt, esszéket és elbeszéléseket.

Kiš – irodalmi példaképem – családi trilógiájának utolsó darabjában, a Fövenyóra című regényben (1972) így ír a különböző élmények egyidejűségéről, amelyek a csúcsművészetekben kristályosodnak ki:

„Minek mindez, ami van, s ami nincs (ámbár lehetne), mire való mindez, ha a testtel, a szemgolyókkal, a herékkel együtt meghal a lélek is, ez a felhő, a szívnek a szíve a haldokló szív szívében? Mire való, ha nem arra, hogy az ember túlélje esendő porhüvelyét, hogy a legtökéletesebb kvintesszenciába sűrítse a múltat, jelent és jövendőt, a megismerést és sejtelmeket, a finom port és felhőt, belegyúrja érzékszerveit, szívét, eszét, s hogy – mindezt egy örök életű felhőcskébe, felhőpárába gyűjtve – tovább élje életét mint megismerés és lényeg.[1]

Andrej Blatnik, Vlado Žabot, Feri Lainšček és Milan Vincetič barátaimmal a „fiatal nemzedék” irodalmának ideiglenes szállását kerestük, és az ekkor már kifejezetten szabadgondolkodó Szlovén Szocialista Ifjúsági Szervezet (Zveza socialistične mladine Slovenijezsms) védőszárnyai alatt állapodtunk meg.

A „puha kommunizmus” még puhább leszálló ágában, Jugoszlávia utolsó, (àTito halála) utáni évtizedében a zsms megpróbált demokratikus erővé (át)alakulni. Benne találtak támogatóra a zöld, a spirituális, a békeharcos, a meleg és az egyéb alternatív mozgalmak. A társadalmi mozgalmak más alapon szerveződtek, mint a politikai pártok, amelyekből a korábbi szövetségi államban amúgy sem volt egy se: a mozgalmakban az út fontosabb volt a célnál.

Ezek voltak az arany ’80-as évek: a civil társadalom az állam ellen, a tömegkultúra stílusai az intézményesített hazugságok ellen, a vastagbőrű punkok és kritikus hetilapok a nép uralmának kihasználása ellen. A társadalmi mozgalmak a szlovén állam megalakulása előtt nagy mértékben hozzájárultak a rendszerváltáshoz a szocializmusból a parlamentáris demokráciába és a kapitalizmusba.

A társadalmi mozgalmak között a Szlovén Irodalmi Ifjúság (Književna mladina Slovenije) a ritka kivételek egyike volt. Nem voltak politikai vágyai. Még az 1983-as megalakulásakor sem volt igazán nagy élet benne, és igencsak távol állt még attól is, amit ekkoriban tett szerbiai és horvátországi látogatásaimon tapasztaltam. Ott a fiatalok az Irodalmi Ifjúsági Szervezet keretein belül vígan nyomtatták első köteteiket, lapokat szerkesztettek, díjakat osztottak, rendszeresen esteket tartottak és színes irodalmi életet éltek.

A Szlovén Irodalmi Ifjúságot a kiadó mentette meg a teljes érdektelenségtől és névtelenségtől. Kiš szellemében alapítottuk – most csak a magam nevében beszélek –, aki ápolta az irodalom fölösleges voltáról szóló fölismerést, és Borges nevével – itt már minden résztvevőében –, aki őrzi az elveszett egész emlékét. A híres vak argentin a világnak azt a pontját, ahonnan az ember ráláthat a világmindenség teljes kiterjedésére, Alefnek nevezte. Az élmény egyidejűsége, a képek nyüzsgése, az örökkévalóság fölvillanó fényei: hát ezek nem a hiteles művészet jellegzetességei is egyúttal?

Az Aleph Könyvkiadó a nyolcvanas években igazi unikum volt. Megszállottak kicsi és nonprofit társasága. Semmit se tudtunk a nyilvánossággal való kommunikációról és a kereskedelmi módszerekről, de azt képzeltük magunkról, hogy sokat tudunk az irodalmi hivatástudattal és a szerzői felelősséggel járó erotikus kapcsolatról. Abban ringattuk magunkat, hogy az irodalom semmit se ér, ha nem képes kiindulópontul szolgálni a telivérű esztétikai, etikai és egzisztenciális élménynek.

A könyvkiadó létrehozása nem kis dolog volt az akkori Szlovénia „puszta országában”, ahol még mindig érezhető volt az ólmos hetvenes évek kulturális és politikai merevsége. A nyolcvanas évek első felében, amikor színre lépett az én irodalmi nemzedékem, egy kiadó létrehozása tulajdonképpen csodának számított.

 

(RAJSLI Emese fordítása)

 



 

[1] Borbély János fordítása.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.