EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2019. október 18. | Lukács, Jusztusz napjaAKTUÁLIS SZÁM:813050. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Ma háború van, holnap béke

című

számunk!

15. évfolyam 165. szám

Csorba Béla

Hódi Sándor könyvéről

Hódi Sándor: Létélmény és valóság. Forum, Újvidék, 1978., Gemma könyvek 10.

1979. január 2.

Aki ismeri Hódi Sándor írásait, meggyőződhetett róla, hogy az általa művelt – a sajtó megszabta keretekhez alkalmazkodó – műfajnak is meglehet a maga létjogosultsága, még az olyannyira komplex területen is, mint amilyen „a létélmény és a valóság összefüggéseinek egységes megközelítésű – filozófiai, pszihológiai, pszichiátriai – elemzése” (hogy a szerző szavaival éljünk). A forma persze a gondolatmenet meghatározója is – s nemcsak abban az értelemben, hogy a stílus maga az ember a kérdést a szerző is érinti utószavában, lándzsát törve az esszé-szerű ki­fejezésmód mellett. Ám tartalmi problémákat felvet az írások ter­jedelme is, s úgy érzem, a megvalósulás kárára. Izgalmas, gon­dolatébresztő könyv, mégis jó adag hiányérzetünk támad elolvas­ta után. Hogyne lenne hiányérzetünk, ha a szerző az olyan kitűnő esszéiben is, mint amilyenek az Irracionális-e a szerelem? vagy a Kozmikus magányosság, csak mintegy futtában, tézisszerűen érintheti a problémakör legfontosabb összetevőit.

Hiányzik a „kifutópálya”, hogy Hódi Sándor többre érdemes gondolatai igazán röpülhessenek. Mire gondolok? A magyar nyelvű tudományosságra itt nálunk, amit pótolni újságok, folyóiratok, könyvkiadás sohasem fognak tudni, s nem is kizárólagos feladatuk. Intézmények kellenek, nem túlzás, ha hamar. Mert addig ugyan moroghatunk kultúránk irodalomcentrikusságára, s legtöbbet éppen mi, mindenkori ilyen-olyan irodalmárok, de változásra – lényegesre – aligha számíthatunk. Nem fog az égből idepottyanni magyar nyelvű társadalomtudomány (filozófia meg különösképp nem), mint ahogyan az a pár meglevő életképes diszciplína sem az égből pottyant ide. Látszólag messze kanyarodtunk eredeti témánktól, pedig dehogyis. A Létélmény és valóság termékenyítő ötletekkel jócskán „megpecsételt” könyv. De lesz-e ereje Hódi Sándornak, hogy a könyvében felvetett kérdésekre, kételyekre alapos, tudományos válaszokat dolgozzon ki?

Elégségesek-e ehhez a sajtó biztosította közlési keretek? Pótol­hatja-e egy-két kiadvány a tudományos munkához is annyira nél­külözhetetlen szellemi pezsgést?

Megvallom, Hódi Sándor könyvének minduntalan „visszametszett gondolatai késztetnek az efféle töprengésre. Mert ha azt mond­juk, hogy érdemes elolvasni a könyvet, azzal nem mondunk sem­mit. Továbbgondolni, sőt újragondolni lenne érdemes nemegy té­zisét. „A tárgy sajátosságánál, újszerűségénél fogva, s mivel gazdag tapasztalati és elméleti szaktudományos kutatómunkára nem támaszkodhat, e munka szükségszerűen csak általános be­vezetője, kísérleti jellegű vázlata lehet a vizsgálandó kérdéskör­nek, s nem ennek alapos, kimerítő tárgyalása és összegezése" – írja a szerző. A létélmény vizsgálata, úgy érzem, nem véletlenül került Hódi érdeklődésének homlokterébe. Talán párhuzamba ál­lítható – másneműsége ellenére – a külföldön s részben nálunk is intenzívebbé váló, de még sok tekintetben tapogatózó életmódvizsgálatokkal, az élet „minőségének” kutatásával, s persze a legkülönfélébb jellegű axiológiai természetű interdiszciplináris munkákkal is. A „miből élni” kérdését valóban felváltotta, felváltja a „hogyan élni” kérdése, s mindez természetszerűleg tükröződik a szociológiai, pszichológiai stb. szempontváltásokban is. S a „ho­gyan élni” kérdése összefügg a „miért élni”-ével is. Könyvében Hódi épp ez utóbbi két tájékon mozog otthonosan.

A személyiség konfliktushelyzeteit vizsgálva ki kell lépni a sze­mélyiségnek mint izolált atomnak a bűvköréből. Úgy hiszem, ezért hány fittyet Hódi a tudományágak közötti mondvacsinált vagy tényleges válaszfalakra, s nem marad a „kaptafánál”. A személyiség, mint olyan, egyszeri, másrészt a társadalmi viszo­nyokba besorolt. Ezért ha az individuumról beszélünk, a társada­lomról is ítéletet mondunk, vagyis: a társadalomról kell beszél­nünk, hogy a személyiség problémáit megragadhassuk. Ezzel kí­sérletezik Hódi. S így jutunk a pszichológiától a filozófia, az etika vizeire. Valószínűleg nem véletlenül, hiszen a pszichológia – so­kan leírták már – nem képes az emberi személyiséget totalitásá­ban megragadni. A személyiség igazi kulcsa a társadalmi viszo­nyokban keresendő. Kérdés lehet persze, hogy az eddigi filozófi­ák – beleértve a marxizmust is – birtokában vannak-e s mennyiben, ennek a kulcsnak. A huszadik századi társadalmak antinómikussága tény. Kérdés, mit tud a jelenkori tudomány ezzel a ténnyel kezdeni. S mit az elidegenedéssel, amelynek maga is része. A különféle társadalomtudományi diszciplínák „párbeszé­de” néha valóban a süketnémák párbeszédére emlékeztet ben­nünket.

Hódi fontos felismerései közé tartozik, hogy a gondolkodás ön­magában nem elégséges eszköze a világ (valóság) adekvát le­képzésének, csupán egyik „kódolási síkja”. Ez az alapállás több írásában is felbukkan, de úgy érzem, nem egészen letisztult for­mában. Itt csak jelezni szeretném, hogy az alapgondolat konzek­vens végigvitele szükségképpen elvisz bennünket az igazságnak, mint olyannak ismeretelméleti problémájáig. S ez is föltétlenül megérne még egy misét, bár Hódi könyvének nem lehetett fela­data, természetesen.

Mint már említettem, a kötet legsikerültebb esszéinek a Kozmikus magányosságot illetve az Irracionális-e a szerelem? címűt tar­tom. A többi tanulmány sem íródott kevesebb ambícióval, ám a központi gondolatokat nem sikerül mindig „végigfuttatnia” szer­zőnknek, s ebben nyilván a már említett körülmények a ludasak. Példa lehetne erre a Gondolatok az élet értelme körüli polémiá­ról, de bizonyos értelemben a Becsvágy és önbecslés is.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.