EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. augusztus 20. | István, Bernát napjaAKTUÁLIS SZÁM:584118. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Exjugó lexikon

Fenyvesi Ottó

Rock-skandalumok

2013. június 5.

 

 

Kornelije Kovač (Kovács Kornél), a Korni Grupa együttes vezetője Az én nemzedékem címmel írt egy dalt, amelynek eredeti refrénje így hangzott: „Az én nemzedékem 1968-ból”. Ez így nem hangozhatott el, ezért a hatvannyolcat Kornelije negyvenkettőre változtatta.[1]

A zágrábi Time együttes Az alkohol királya című dala nem mehetett rádióadásban, mert az alkoholizmust népszerűsítette volna.

A ljubljanai Buldožer zenekar tagja, Marko Brecelj a zágrábi Boom Fesztiválon tolókocsiban jelent meg a színpadon, ezért azzal vádolták, hogy megsértette a rokkantak érzékenységét.

A Buldožernek van egy Jó reggelt, Madame Jovanović című dala, amelyről az a pletyka járta, hogy a jugoszláv first lady dekadens életmódjáról szól. Ugyanezt a témát dolgozta föl a Bijelo Dugme együttes Száz évig élni (Doživjeti stotu) című albumán a Csodálatos reggel Petrović nagysága ágyában című szerzemény is.

A Dugménak problémája volt a Bitang és hercegnő (Bitanga i princeza) című albumával is. A lemez eredeti borítóján egy tűsarkú cipőt viselő nő tökön rúg egy férfit. A borítót villámgyorsan lecserélték egy semleges változatra, amit szintén Dragan S. Stefanović tervezett.

Az első négy jugoszláv punk-albumot, a ljubljanai Pankrti Dolgcajtját, a rijekai Paraf A nap pedig oly szépen kezdődött (A dan je tako lijepo počeo) című lemezét, az újvidéki Pekinška Patka Sekélyes költészet (Plitka poezija) és a zágrábi Prljavo Kazalište[2] első albumát giccsnek minősítették, ami azt jelentette, hogy magasabb árat kellett fizetni érte a lemezboltokban.

Johnny Štulić zenekarát, az Azrát is rendszeresen cenzúrázták, kitiltották a rádióműsorokból. Erre a sorsra jutott a Véres Meri (Krvava Meri) és a lengyelországi hadiállapot idején különösen aktuális Lengyelország a szívemben (Poljska u mome srcu) című dal is. Egy szarajevói újságíró azt írta, az együttes szövege merő provokáció: „Az oroszok ma Afganisztánban, hamarosan pedig az önök lakásában lesznek”. A szóban forgó dalszöveg természetesen soha nem kerülhetett hanglemezre.

Az újvidéki Laboratorija Zvuka együttes színpadi fellépésein egy kis növésű férfi is a show részét képezte, akit Vilmoš Kaubojnak becéztek. A szlovéniai Novo Mestóban egy öntudatos állampolgár becsületsértés miatt följelentette a csoportot, mivel szerinte a koncertet hirdető plakáton szereplő Vilmoš nagyon hasonlított a már két éve halott Tito elvtársra.

Nele Karajlić, a szarajevói Zabranjeno Pušenje vezetője, egy fiumei koncerten, miután az erősítőjük fölmondta a szolgálatot, azt találta mondani: „kinyiffant a marsall” (ő természetesen a Marshall márkájú erősítőre értette, s nem Tito eltvársra!?) – mindenestre országos skandalum lett belőle.

A belgrádi Riblja Čorba és annak vezetője, Bora Ɖorđević nevéhez több botrány is fűződik. A zenekar majdnem mindegyik albumának borítójával gond volt (Jugoslav Vlahović tervezte őket). A legtöbb probléma a Romlott fantázia és piszkos ösztönök (Pokvarena mašta i prljave strasti) cíművel volt. A borítóján Miloš Jovančević, Az ártatlan férfi („Nevini muškarac”) című regény írója egy pornóújság fotóit nézegeti. Két másik országos botrány is köthető az együtteshez: A Nyugaton a helyzet változatlan című dal szövege kiütötte a biztosítékot „A nagyok állandóan cseszegetik a kicsiket, / az eszmékért csak a bolondok halnak meg, / a gyárak mérgezik a környezetet, / a hülyék pedig felkelést szítanak és meghalnak”. A Jugoszláv Harcosok Szövetsége tiltakozott a dalszöveg miatt. Bora Ɖorđevićnek egy másik dalszövege is hasonló sorsra jutott: „Adjatok egy fekete Mercedest, / hogy nyugodtan el tudjam oltani a kubai szivarjaimat egy arany hamutartóban”.

A Laibach együttes a zágrábi zenei biennálén hangszalagról egy Tito-beszédet játszott be („nagyon sok vért kiontottunk…”), miközben hardcore pornó ment kivetítve. A biennále szervezői a rockestét megszakították és lemondták.

Egész más jellegű skandalumok zajlottak Goran Bregović és Dragan Kremer újságíró, rockkritikus között. A szarajevói televízió Jó vibrációk című műsorában Kremer igen negatívan nyilatkozott a Bijelo Dugme Köpj és énekelj, Jugoszláviám (Pljuni i zapevaj, moja Jugoslavijo) című nagylemezről, a borítót pedig összetépte. A jelenetet élő adásban lejátszották a zenekar gitárosának, Bregovićnak, aki hosszabb szünet után nagyot káromkodott, majd szélhámosnak és disznónak nevezte Kremert, aki negyvenévesen még mindig onanizál. A végén egy kis önsajnálat is kicsúszott Bregović száján: Azért azok után, amit tettem, talán többet érdemeltem volna.





 

 

[1] Vö. Presser Gábor–Sztevanovity Dusán: Hé ’67. A dalt előadó Zorán, akárcsak Kovač, 1942-ben született a háborús Szerbiában.

[2] Pekiňska patka: pekingi kacsa (szerb). Prljavo kazalište: mocskos színház (horvát).


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.