EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. augusztus 21. | Sámuel, Hajna, Piusz napjaAKTUÁLIS SZÁM:584338. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Exjugó lexikon

Balázs Attila

Utószó

2013. június 5.



Egyszer volt egy ország. Miként egy tehén meg egy nyúl. Ők is ebben az országban éltek. Hol boldogan, hol boldogtalanul. Néha így, néha úgy. Néha amúgy. A nap felkelt, bejárta a maga pályáját, utána lenyugodott. Ilyen ország volt ez. Se a tehén, se a nyúl igazából nem igyekezett megfogalmazni a maga boldogságát. Amikor ilyet éreztek, élni próbáltak, nem pediglen megmagyarázni boldogságuk különleges okát. Boldogságra pedig leledzett néha ok: bár nem oly aránytalan mennyiségben, mint ahogy sokan tudni vélték. Egy ország volt ez a maga nyavalyáival együtt. Ahol széles volt az égbolt, erős a nap tüze, hideg a szél beretvája; ahol el lehetett nyújtózni a tengerpart meleg fövenyén, s nyugodtan meg lehetett fagyni a térden felüli hóban. Járni lehetett a síkságot, mászni a hegyet, szántani az égboltot, ugyanakkor alámerülni az iszapos fertőben. Tehát teljes. (Béke poraira.)

Jugoszlávia a második világégésben, amelynek végétől számít igazából a története – ahogy az az összes háború utáni jugó tankönyvből, különösebb intellektuális bevetés nélkül, kivehető – nem csak a megszállóktól szabadult meg, hanem a régi, emberellenesnek tekintett hatalomtól is. Attól az átkostól. A partizánok és a népfelszabadító hadsereg leváltotta a régi szörnyszülött rendszer képviselőit, vezérei pedig felszólították az örömmámorban úszó népet, hogy a falvakban és a városokban, csakúgy a járásokban válasszanak elnököt, meg népbizottsági tagokat. Így jöttek létre a népfelszabadító bizottságok, amelyek a népi hatalom gyakorlásának első legitim eszközét jelentették. Ekkor még folytak a harcok. Mindjárt a felszabadulás után a nép megválasztotta a járási képviselőket, akik negyvenöt novemberének végén Belgrádban ünnepélyes harsonával kikiáltották a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot. Új alkotmányt hoztak, amely szerint minden talpalatnyi föld – a macedóniai örvényes Vardartól a szlovéniai magas Triglavig – kivétel nélkül azé a szorgos kézé, amelyik megműveli.

Ennek szellemében és lendületében mindent, amit tudtak, elvettek a nagybirtokosoktól, templomoktól, kolostoroktól, a zsírosabb falusi gazdáktól – meg a kevésbé zsírosától, ha a helyzet úgy hozta –, és szétosztották a nincstelenek (vagy az arra érdemesültek) között. Aztán mivel így túl nagy lett a szétdaraboltság, a parasztok tömörültek, s létrehozták a termelőszövetkezeteket, állami mintagazdaságokat. Az elmondottakkal párhuzamban a győztesek a bányákat és a gyárakat is konfiskálták az előző gazdáiktól, a hazai és a külföldi nagytőkésektől, állami tulajdonnak kiáltották ki mindet, amivel valóra vált a földet a parasztoknak, gyárat a munkásoknak! szépen hangzó ígérete. Ezzel – Tito elvtárssal és a Kommunista Párttal az élen – megvalósult a jugoszláv népek testvérisége–egysége a vállvetett, duruzsoló munkában, teljesült a munkásság régi vágya, materializálódni látszott az Álmok (fantasztikusan Nyitott) Országa. Ám aztán gyorsan kiderült, hogy a yu-szocializmus útja is meglehetősen rögös, bezáruló, és hogy a régi neuralgikus pontok alig csillapulnak az új gyógyító kézrávetésre. Bízni azonban lehetett, amiként abban is, hogy jönnek még majd jobb idők. – Ha úgy vesszük, Jugoszlávia története eme bizakodások és csüggedések, nyugalmak és feszültségek ritmikus váltakozásából vagy éppen egyidejűségéből állt. A fekély legutóbbi perforációjáig, amikor is a pusztulás lett úrrá mindenen.

A „véres dezintegráció”.

Kilencvenkilenc rügyfakasztó tavaszán Javier Solana nato-főtitkár kegyelemdöfésként utasítást adott a maradék Jugoszlávia elleni légi hadművelet megkezdésére, amely aztán több hullámban egészen a szóban forgó év nyaráig tartott. Közben világossá vált a valójában nem létező harctéren, hogy egy-két, szinte véletlenszerű találattól eltekintve, nincs mit kezdeni az elérhetetlen égi magasságokból támadó, technikailag egészen más, valamiféle futurisztikus időből, egészen más idősíkból érkező gépek ellen, amelyek a világ összes pénzével-muníciójával rendelkeznek. Következésképp akár az idejével is. Ez ellen nem lehet harcolni. Újabb (nép)hősökkel sem. Ezzel Jugoszlávia beírta magát az eltűnt országok lexikonjába. Vagy akár az „utolsó jugoszláv író”,  Danilo Kiš Holtak enciklopédiájába. Miként beírta magát egy többsíkú, rengetegszereplős, talányokkal teli (poszt)modern (detektív)regény eklektikus (dialektikus) lehetőségvilágába is. (De ez most más lapra tartozik.)

És aki ma Jugoszláviára gondol? Irodalommal vagy nélküle? Sokan még ma is sírnak utána, és letűnt aranykorról beszélnek, miközben nehéz lenne megmondani, hányan vannak, akik ezzel együtt valójában fiatalságuk édes madarát siratják el. Akár ott éltek, akár nem. De vannak olyanok szép számmal abból a táborból is, akikre aligha vetődhet rá a gyanú árnyéka. Például még meg sem születtek, amikor Titoszlávia létezett. Vagy soha nem is jártak ott. Bennük mi maradt meg yu-Atlantiszból? Ebből a tudat alá csúszott akármiből, amelyben a makrokozmikus legendákon túl szintúgy ott az a mikrovilág, amit ékes példaként Tolnai Ottó, Nagy-Jugoszlávia utolsó íróelnökének nullás lisztje fémjelez. (A képzavar szándékos.)

A lapszámunk ötletét egy vaskos kötet, a Leksikon yu mitologije („Jugó mitológialexikon”) adta, mely kötet 2004-ben jelent meg a zágrábi Postscriptum és a belgrádi Rende kiadók gondozásában, mintegy őszintén megtapsolható produktumaként annak, amit a józan ész diktálta újbóli közeledés ugyancsak ékes példájaként üdvözölhetünk. A kvázi-lexikon – hiszen az – szülőanyja Dubravka Ugrešić horvát írónő, cikkírói meg sokan, rendszeresen publikálók, miként csak alkalmilag tollat ragadók egyaránt. A könyv szerkesztői bevezetőjükben hangsúlyozzák a teljességre törekvés szándékának érthető hiányát. Miként mi is, amikor az ebből a lexikonból, mondhatni, teljes egészében hiányzó aspektust próbáljuk meg kamatoztatni úgy, hogy az alapműből is fölvillantunk ezt-azt. Ugyancsak a teljességre törekvés szándéka és lehetősége nélkül. Záradék: nem csak akiért a harang szól, hanem: De te fabula narratur. (Járulnánk hozzá tehát, nem kis igyekezettel, egy kép nagyobb felbontásához, ha más nem. /De valószínűleg igen./)


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.