EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. november 18. | Jenő napjaAKTUÁLIS SZÁM:616371. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

SZIVERI

Sebők Zoltán

EGY ÁZSIAI MŰKRITIKUS

1999. november 1.

EMLÉKEZÉSI KÍSÉRLET AZ IFJÚ SZIVERI JÁNOSRA

Szerintem kifejezetten normális voltam mielőtt a sors összehozott volna Sziveri Jánossal. A zentai (Bácska Vajdaság Szerbia ex-Jugoszlávia jelenleg: kis-Jugoszlávia) gimnázium természettudományi szakán tanultam és petrokémikusnak készültem. Akkoriban még a művészetszemléletem is egészségesnek volt mondható: szerettem a jó izgalmas regényeket amelyekben sok a párbeszéd és az író mellőzi a fölösleges tájleírást a zenében pedig azokat a rövid kompozíciókat részesítettem előnyben amelyeknek fülbemászó dallama van és amelyekre jókat lehet táncolni (annál inkább mert akkoriban lemezlovasként is működtem). Ami a képzőművészetet illeti hajlamos voltam ugyan elviselni régi mesterek egyik-másik alkotását de igazából az impresszionisták gyönyörű tájképei iránt lelkesedtem.
Aztán 1976 nyarán nem is tudom már hogyan és miért becsöppentem a negyedik Muzslai Ifjúsági Művésztelep munkájába. Mielőtt rátérnék a lényegre el kell mondanom hogy Muzsla egy aprócska poros bánáti falu amely a tekintélyesebb város Zrenjanin tőszomszédságában terül el. Mi öntudatos bácskaiak a Tiszán túli Bánátot nemes egyszerűséggel Ázsiának csúfoltuk és nemegyszer magával az Ellenséggel azonosítottuk. Meg voltunk róla győződve hogy oda a nyugati civilizáció jótékony hatása legfeljebb évszázados késéssel juthat el.
A felgyülemlett előítéletek ellenére mégiscsak elzarándokoltam erre a primitív vidékre amit most utólag csakis azzal tudok magyarázni hogy tartalmasabb nyaralási lehetőség nem állt a rendelkezésemre. Világosan emlékszem az első benyomásaimra: a telep munkájában részt vevő hét-nyolc nagypofájú titánt nemhogy művésznek de normális embernek sem tudtam tekinteni. Volt aki reggeltől estig mértani alakzatokat pingált másikuk úgy rajzolt hogy oda se figyelt megint másikuk pedig értelmetlen betűhalmazokat ragasztott a köldöke köré. Nem is folytatom a bemutatásukat: mindannyiukat ügyetlen kóklereknek tartottam akik soha az életben nem lesznek képesek olyan gyönyörű portrékat és csendéleteket festeni mint az én falum zsenije Dobó Tihamér. Meg voltam róla győződve hogy Dobó akit mi ott Kanizsán Cigonyának neveztünk a világ legnagyobb festője. Hittem ezt annak ellenére hogy időnként egy kicsit ő is megbolondult: ilyenkor produkálta azokat az absztraktnak mondott borzalmas irka-firkákat amelyek lehetséges értelmét képtelen voltam megfejteni.
Egyfolytában unatkoztam tehát abban a siralmas muzslai társaságban és türelmetlenül vártam hogy valaki végre elmagyarázza vajon mire való ez az egész bohóckodás. Emlékszem a tábor vezetőjéhez fordultam segítségért de ő is "csak" képzőművész volt nem pedig az értelmes szavak embere: "Majd gyün egy faszi a városbú aki tuggya a teóriát" ígérte s azt kell mondanom hogy abban a "városi fasziban" én már látatlanul is hajlamos voltam magát a Messiást tisztelni. Úgy éreztem ha valaki értelmesen elmagyarázza nekem hogy miért szép az ami nemcsak csúnya hanem bántóan ostoba is az maga a megváltás lesz számomra.
Valamiféle papos kinézetű komoly képű nagyszakállú gurut vártam ám helyette egy közönséges ficsúr érkezett akiről képtelen voltam bármiféle mély bölcsességet feltételezni. Annál inkább mert folyton nevetgélt vad tempóban itta az ártalmas söröket és megítélésem szerint a kelleténél jóval hangosabban beszélt. Azt suttogták róla hogy verseket ír ami engem már akkor sem tudott igazán meghatni. A mi gimnáziumunkban is volt ugyanis egy állítólagos költő akit ki nem bírtam állni mert folyton az unalmas Bergman-filmekről papolt és még focizni sem tudott rendesen. Ráadásul mindkettőjüknek olyan illetlenül hegyes rókaorra volt amit képtelen voltam bármiféle kapcsolatba hozni a szellem világával. Mindazonáltal rendkívül kíváncsi voltam hogy mit fog mondani ez a hetyke fickó akiről azért tudni lehetett hogy megtapasztalt egyet s mást. "Öreg egyetemistának" számított (mellesleg ahogy számolom huszonkét éves volt) úgy hallottam túl volt az első "nagy válságán" de ami fontosabb állítólag nem csak holmiféle versei hanem rendes szövegei is megjelentek már nyomtatásban. Akármilyen ellenszenves gondoltam valamit azért tudnia kell ha már az újságokba is bekerülhettek az írásai.
De súlyosan tévedtem. Ez a "városi faszi" az égvilágon semmit nem tudott. Legalábbis és ez az amiben biztosan nem tévedek akkor és ott egy árva szót sem értettem abból a túlvilági hablatyolásból amit nagyképűen előadásnak meg teóriának nevezett. Olyanokat mondott hogy maradi az aki tájképet és csendéletet fest de hogy miért arra adós maradt értelmes magyarázatot adni. Ehelyett olyan szavakat vett sörtől bűzlő szájára amelyeket én előtte soha az életben nem hallottam. Legvilágosabban arra emlékszem hogy sokszor elhangzott a konceptualizmus szó meg hogy analitikusnak szignalistának és neo-nemtudommilyennek kell lenni lehetőleg radikálisan gyökerestül mindenestül egyszóval: nagyon. Igen tulajdonképpen annyit értettem az egészből hogy valamit nagyon de nagyon tenni kellene. Elhangzott hogy a világ szebbik és jobbik fele rohamosan halad valamerre (a "progresszió" szó is idegesítően gyakran elhangzott) következésképpen mi sem topoghatunk itt egy helyben. Emlékszem ezzel az állásponttal hajlamos voltam azonosulni de hogy mit kellene csinálni azt az előadó által használt túlvilági szavak a legkevésbé sem tudták megvilágítani.
Mindenesetre fölmerült bennem a szörnyű gyanú hogy esetleg valami tényleg nincs rendben velünk: lehet hogy becsaptak bennünket a szüleink a tanítóink a barátaink - talán mindenki - s alapjában ennek a tapasztalt "városi faszinak" van igaza aki mindennel ami itt van elégedetlen. Mi van akkor ha neki van igaza? Mi van akkor ha tényleg létezik az a szebb és jobb világ amelyről a maga módján beszélni próbált? Ha ez a helyzet akkor tényleg nem lehet tobább késlekedni. Ideje a tettek mezejére lépni. De mi az avast kellene csinálni?
Mivel ez volt az amit az előadás teljes homályban hagyott elhatároztam hogy ha a fene fenét eszik is én bizony meg fogom érteni ezt az egész progresszió ügyet mindenekelőtt a konceptualizmusnak nevezett titokzatos valamit. Hihetetlen energiával vetettem rá magam a művészettörténeti és -elméleti irodalomra és noha alig értettem valamit az egészből csakhamar legalább olyan nagyképű lettem mint a muzslai előadó Sziveri János. Emlékszem egy idő után aszerint szelektáltam a kezem ügyébe került olvasmányokat hogy szerepel-e bennük a bűvös konceptualizmus szó. Azokat amelyekben nem szerepelt már eleve maradiaknak ítéltem és nem voltam hajlandó foglalkozni velük. Ily módon természetesen gyorsan kifogytam az olvasmányokból hiszen az új művészeti jelenségeknek akkoriban mifelénk is alig volt még irodalma. De nem estem kétségbe. Mivel a rendelkezésemre álló szövegek szerzői lépten-nyomon Wittgensteinre meg az akkoriban divatos nyelvfilozófiai áramlatokra hivatkoztak én sem késlekedhettem. Valósággal faltam az analitikus filozófiát pontosabban faltam volna ha a kötőszavakon kívül bármit is értettem volna belőle. De érteni akartam amihez kiterjedt filozófiatörténeti stúdiumokba kellett fognom. Az előzményeket vizsgálva pár hét leforgása alatt a középkori univerzáliavita kellős közepén kötöttem ki ahol aztán határtalan örömömmel fedeztem fel az én kedves vesszőparipámat a konceptualizmust. Mire megértettem hogy az csak névrokona az általam kutatott talányos művészeti irányzatnak már késő volt: jó barátságban voltam Platónnal Arisztotelésszel Descartes-tal Austinnal McLuhannal és Joseph Kossuthtal köszönő viszonyba kerültem Spinozával Kanttal és Duchamp-mal - vagyis nyakig benne voltam valamiben amibe eredetileg a kisujjamat sem kívántam belemártani. Túladtam hát kémiakönyveimen elhatároztam hogy filozófiát fogok tanulni és még abban az évben - tehát 1976-ban - megírtam első nagyképű kisdolgozatomat melynek a központi témája természetesen a konceptuális művészet volt.

***

Most hogy újraolvastam Sziveri János korabeli művészetelméleti és kritikai írásait maximálisan világosnak és közérthetőnek találom őket. Nyoma sincs bennük annak a fellengzős nagyképűségnek amit muzslai előadásából közel negyed évszázaddal ezelőtt kihallani véltem. Inkább egyfajta nemes pedagógiai pátoszt érzek bennük annak szívós akarását hogy minden várakozással ellentétben akár a kis poros Muzslán (érdekes mennyire hasonlít ez a helységnév Mucsára) korszerű a nemzetközi áramlatokkal együtt lélegző kultúra szülessen. Nem "csak művészet" hanem olyan mindenre kiterjedő látványkultúra amelynek elméleti fölvázolására A közegek szabadsága. Jegyzetek a vizuális kultúráról című dolgozatában vállalkozott. A jelek szerint maga Sziveri is külön jelentőséget tulajdonított ennek az alapozó tanulmánynak hiszen tervezett de el nem készült képzőművészeti esszékötete élére helyezte. Kézenfekvőnek látszik tehát hogy ebben a válogatásban is helyet kapjon. Ezt az írást három rövidebb lélegzetű esszé egészíti ki és árnyalja amelyek olyan vajdasági magyar művészekről szólnak akiket Sziveri különösen kedvelt s akik remélhetőleg a határon határokon túl is ismertek: Sáfrány Imréről Maurits Ferencről és Bicskei Zoltánról.
E szövegeket olvasva keletkezésük közegét éppúgy érdemes figyelembe venni mint azt az el nem hanyagolható tényt hogy a költőnek készülő Sziveri úgyszólván gyerekfejjel írta őket - a hetvenes évek végén a nyolcvanas évek legelején. Azóta természetesen rengeteg dolog történt ideológiák sokasága dőlt meg vagy halványult el ám abban a közegben amelyben Sziveri a maga kulturális projektjét kidolgozta manapság még inkább szellemi pusztaság van mint amilyen abban az emlékezetes 1976-os évben volt. E közeg sikeresen kivetette magából a rebellis értelmiségiek többségét és ahelyett hogy közeledett volna ahhoz a szebb és jobb világhoz amelyről Sziveri beszélt Muzslán megvárta hogy ugyanaz a világ bombázórepülőgépek formájában közelítsen őhozzá. Szívszorító érzés ebben a tudatban olvasni Sziveri János írásait.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.