EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2017. augusztus 20. | István, Bernát napjaAKTUÁLIS SZÁM:584125. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

idei első,

ZSIBVÁSÁR

című

számunk!

Exjugó lexikon

Bozsik Péter

TMASZ

2013. június 5.



A TMSZ (Társult Munkaszervezet) és az ÖTMSZ (Összetett Társult Munkaszervezet) legkisebb egysége. Legalább két TMASZ kellett egy TMSZ-hez, és ugyanúgy minimum két TMSZ egy ÖTMSZ-hez. Hősöm a  Fidelinka nevű TMSZ Siló TMASZ-ában gyűrte napjait ázsiai porban mint molnár 1987 és ’89 között. A TMSZ a Tésztagyár, a Siló és a Malom TMASZ-okból állt, ha Hősöm jól emlékszik, de az is lehet, volt még néhány TMASZ, ami már nem jut eszébe. Ez a TMSZ a November 29. nevű – nevét az új állam megalkotásának ünnepéről kapta – húskombinát TMSZ-szel és az Agrokombináttal (földműves szövetkezetek és hizlaldák) alkotott ún. ÖTMSZ-t. Az egészet nagyjából a TRÖSZT-ök mintájára kell elképzelni, de ezt nem szabadott mondani. Ezeket látszatigazgatták a párt (Kommunista Szövetség) által ellenőrzött, munkástanácsba delegált fószerek. Hősöm apja is munkástanács-tag volt. Mint ilyen, szakmai utakat tett Lengyelországba, Németországba, Franciaországba és az úgynevezett szűkebb (azaz a Koszovó és Vajdaság nélküli) Szerbiába. Míg tartott a kölcsönökből. Eörsi Istvánnak egykoron tetszett ez a modell. Mert nem látta közelről működni. Hősöm látta. Neki nem tetszett. Meg lehet az egészet tmaszni, ezt gondolja ma is.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.